DR. KOLBER ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. KOLBER ISTVÁN
DR. KOLBER ISTVÁN, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, a napirendi pont előadója: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az ország lassan túljut a nehezén. A reformok reménykeltő jeleivel azonban csak akkor lehetünk elégedettek, ha a kiigazításokkal párhuzamosan megteremtjük egy kisebb, hatékonyabb közigazgatás feltételeit is. Hiába csökken az államháztartás hiánya és az infláció, hiába érezzük az egyre javuló gazdasági környezet első jeleit, ha mi, politikusok, közigazgatási alkalmazottak nem vagyunk képesek megteremteni az olcsóbb állam működésének kereteit. Magunkon kell tehát kezdenünk.
Ma eljött a példamutatás ideje. Az nem tartható, hogy úgy várunk el hatékonyságot a minisztériumi munkatársaktól, hogy közben nem biztosítjuk a hatékony munkavégzés feltételeit. XX. századi körülményeket biztosítunk csupán, de az elvárásaink már XXI. századiak. Nem lenne tisztességes azt mondani, hogy jól van ez így, tartsuk fenn a jelenlegi minisztériumi struktúrát, ne változtassunk semmin - de azt azért elvárjuk, hogy egységnyi idő alatt többet teljesítsünk, lehetőleg magasabb színvonalon. Az új kihívásokra új válaszokat kell adnunk.
2011-ben Magyarország veszi át az EU soros elnöki tisztségét. Ha önök is úgy akarják, az új kormányzati negyed épületegyüttese addigra állni fog, és világviszonylatban is az érdeklődés homlokterébe helyezheti Budapestet.
Lássuk be! A jelenlegi kormányzati célra fenntartott épületek kínálta területnek csak tört részét használjuk mindennapi munkára. Télen nagyon elegáns, de üresen tátongó tereket, folyosókat, mellékhelyiségeket fűtünk, nyáron pedig hűtünk. Tudjuk, hogy ami van, az nem fenntartható - mégis félünk attól, ami lesz.
Mi húzódhat meg az aggodalmak mögött? Bizony, féltve őrizzük az elegáns belvárosi épületek kínálta tágas szobáinkat és az ezzel járó kényelmi szempontokat. Rettegünk a funkciós tereket álmodó építészeti tervektől, a változástól és általában az államigazgatást érintő reformoktól.
Többen azt mondták, szükségünk van az államapparátus jelenlegi létszámára. Mi pedig azt válaszoltuk, működik ez kevesebb alkalmazottal is. Újabb kérdések vetődtek fel. Szükség van-e ennyi értékes, de kevésbé alkalmas ingatlanra, vagy megy ez nekünk fele ekkora területen is? A többi között most erre ad választ az új kormányzati negyed terve.
Tisztelt Országgyűlés! Pazarlóan működik az államigazgatás, ebben nincs is vita közöttünk. Takarékosság, spórolás és modernizáció; nem zárják ki egymást. Sőt, pont ellenkezőleg, egymást erősítő összefüggések ezek. Talán még ebben is egyetértünk. Mi tagadás, persze vannak szemléletbeli ellentétek a különböző politikai pártok között. Mi építeni szeretnénk egy új Magyarországot. Új Magyarországot építünk, ehhez kérjük a támogatásukat. Az automatikus vétó, a romboláspárti politika néha sajnos valóban szemben áll az építkezés politikájával. De azt remélem, hogy a kormányzati negyed ellenzői is támogatják a takarékos állam fizikai kereteinek létrehozását.
Annak külön is örülök, hogy még az ellenzék sem elsősorban a kormányzati negyed építésének ötletét, hanem annak módját, tehát a finanszírozási konstrukciót vitatja. A magánfinanszírozású projekteknek nálunk valóban nincs évtizedes hagyománya. Az Egyesült Királyságban vagy Hollandiában viszont a közszolgáltatások biztosításának ma már bevett módja a magánfejlesztő bevonása. Csak Nagy-Britanniában az elmúlt 15 évben több mint 700 magánfinanszírozású projekt valósult meg. A többi között így költözött új épületbe a brit belügyminisztérium is. Világméretű trend tehát, hogy a hagyományos állami finanszírozási konstrukciókat a magánszektor szakértelmével, menedzsmenttudásával és precizitásával váltják fel. Ez ugyanis a legolcsóbb és a leggyorsabb megoldás.
A modellről tehát tudjuk, hogy jó; az előnyök persze számszerűsíthetők is. Az új kormányzati negyed létrehozása és a jelenlegi kormányzati célra fenntartott épületek értékesítése együttesen mintegy 140 milliárd forintot takarít meg a költségvetésnek az elkövetkezendő 25 évben. A korszerű épületek üzemeltetése számottevően kisebb költséget jelent. A javasolt konstrukció nemcsak tervezhető állami kiadásokkal párosul, de egyúttal garanciája is annak, hogy a beruházás a tervezett időkereten belül valósul meg. A kiadások a 25 éves futamidő alatt megosztva jelentkeznek, nem terhelik túl egyik év költségvetését sem. A futamidő végén az állam tulajdonába kerül az épületegyüttes, vagyis a régi, korszerűtlen épületek helyett újak gazdagítják az állami vagyont.
A javasolt közbeszerzési eljárások mind a tervező, mind a megvalósítást, üzemeltetést végző partner kiválasztásakor biztosítják a nyitottságot, a versenyt, a szakmai és a társadalmi ellenőrzést, a tervek sorsáról döntő bírálóbizottságban pedig nemzetközi szaktekintélyek, sztárépítészek ülnek.
Tisztelt Országgyűlés! A kormányzati negyed megépítésének vannak számokban nehezebben kifejezhető előnyei is. Méltatlanul kevés szó esik arról, hogy az építkezés milyen környezeti károkat állít helyre. A Nyugati pályaudvar mögötti terület Budapest belvárosának egy elszigetelt, leromlott része. A kormányzati épületek idetelepítése kapcsán megvalósul a terület revitalizációja, egy sajgó tájseb gyógyulhat be a belváros szívében. A pályaudvar és a vasúti létesítmények átalakítása illeszkedik a vasútfejlesztési tervekhez is, a tömegközlekedéssel kapcsolatos fejlesztések pedig újra a város szövetéhez kapcsolják a területet. Hitünk szerint nemcsak az érintett kerületek, a mindenkori kormányzatok, a főváros, de egész Magyarország nyer a kormányzati negyedhez tartozó fejlesztésekkel.
Évekig polemizáltunk azon, hogy milyen szimbólumértékű építmények válthatnák fel megkopott nemzeti toposzainkat. Volt olyan rendszerváltás utáni kormány, amelyik Országimázs Központ néven külön erre szakosodott szervezetet is működtetett. Az országképépítés tehát nem új keletű dolog, mint ahogy a kormányzati negyed ötletének is vannak előzményei, Canberrától Washingtonon, Brazílián vagy Berlinen át egészen Helsinkiig, számos példája van a kormányzati negyedeknek, sőt kormányzati városoknak.
Nem is csoda, hogy a rendszerváltás óta minden kormány reformtörekvései között ott szerepelt a kormányzati negyed ügye. Ez ugyanis jó ügy. Úgy építkezhetünk, hogy közben komoly megtakarításokat könyvelhetünk el. Pontosan ezért készült az Orbán-kormány alatt egy kilenckötetnyi, háromezer oldalas tanulmány a kormányzati negyed kialakítására. Most felépíthetjük együtt. Mindannyiunk közös politikai akarata teljesülhet ma. Ehhez kérem a tisztelt képviselők támogatását.
Köszönöm a figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem