BERNÁTH ILDIKÓ

Teljes szövegű keresés

BERNÁTH ILDIKÓ
BERNÁTH ILDIKÓ, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A törvényjavaslat benyújtásának indokoltságát nem vitattuk a bizottsági ülésen, hiszen két oka van annak, hogy a törvényt be kellett nyújtania a kormánynak. Az egyik valóban az Alkotmánybíróság határozata, amely tavaly december 16-án született meg, és alkotmányellenesnek minősítette azokat a szabályokat, amelyek az ügyeleti időre, illetve az ügyelettel kapcsolatos szabályozásra vonatkoztak; ez volt az egyik.
A másik pedig az az ok, amiről diszkréten hallgatott a kormány, illetve az előterjesztő képviseletében jelen lévő főosztályvezető, és most az államtitkár úr sem nagyon forszírozta. Ez pedig az, hogy az Európai Bizottság eljárást indított Magyarország ellen kötelezettségszegés miatt, ugyanis módosítani kell az idénymunkára vonatkozó szabályokat, a jelenlegi 12 hónap helyett 6 hónapra kell csökkenteni, illetve meg kell változtatni a pihenőidő kivételére vonatkozó szabályokat, vagyis a pihenőidőket megszakítás nélkül kell a munkavállalóknak kiadni.
A kormány azt ígérte, hogy május elején benyújtja a törvényjavaslatot, hogy még július elseje előtt a parlament el tudja fogadni a törvényjavaslatot, és ki is hirdethessék, pontosan azért, hogy az Európai Bizottság ne indítsa meg ezt a bizonyos eljárást. Nos, eddig a javaslattal nincs is különösebb probléma, a gond azzal van, amit az államtitkár úr is megemlített, azok a bizonyos szabályok, amelyek nem kapcsolódnak szorosan ehhez a két okhoz. Ez az új szabály pedig arra vonatkozik, hogy a munkáltató a munkavállalóval megállapodva gyakorlatilag kivonhatja magát a munka törvénykönyvének azon szabályai alól, amelyek a munkaidőre vonatkoznak. Ez a gyakorlati értelme ennek az új szabálynak, amelyet ön is megemlített, és amelyik a 8. §-ban található.
Valóban megjelent a bizottság ülésén mind a munkavállalói oldal képviseletében a munkavállalói oldalnak a soros elnöke, mind pedig a munkáltatók képviseletében, és mind a ketten elmondták, hogy miért nem értenek egyet a benyújtott törvényjavaslattal, ami meglepő volt, hiszen a munkaadók ez idáig különösebben nem emeltek kifogást az ellen, hogyha a munkáltatóknak a munkavégzéshez kapcsolódó újabb és újabb terheket javasolták. Ők azért nem értettek egyet ezzel, mert véleményük szerint a szabályok nem elég precízek ahhoz, hogy egy esetleges munkaügyi ellenőrzés során a munkáltatókat ne vonhassák felelősségre, illetve ne büntethessék meg. A munkavállalók képviseletében jelen lévő Borsik elnök úr pedig azt kifogásolta, hogy ezzel a javaslattal még jobban kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek a munkavállalók egyrészt, másrészt pedig az ügyelet új szabályozása gyakorlatilag bújtatott túlórát tesz lehetővé anélkül, hogy a túlórával együtt járó díjazás megilletné a munkavállalót.
Az álláspontunk a törvényjavaslattal kapcsolatban az, hogy megvárjuk, milyen megállapodásra jut a tripartit tárgyalásokon a kormány, illetve a munkavállalói és a munkáltatói oldal, és majd ennek függvényében fogunk dönteni a végszavazásnál, addig is mindenesetre az általános vitával kapcsolatban nem zárkóztunk el, nem szavaztunk nemmel, hanem tartózkodással, jelezve, hogy ezt az új szabályt, amely nem kapcsolódik szorosan sem az alkotmánybírósági döntéshez, sem pedig az Európai Bizottság észrevételéhez, ezt vitassuk meg.
Köszönöm a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem