ÉKES JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Teljesen logikus, amit a képviselőtársam elmondott. A készenléti, a rendelkezésre állási, az ügyeleti kérdéseket rendezni kell, hisz más és más az ágazatok közötti megítélése egy-egy ilyen dolognak. Szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy a törvény szerint a 11 óra pihenőidőnek meg kell lennie. Abban a pillanatban, amikor a minimumhatárra megy le, tehát minimum 8 órát biztosítani kell a dolgozó számára, abban a pillanatban bejön az is, hogy mennyi utazási időt vagy adott esetben munkahely-megközelítési időt is tulajdonképpen hozzá kell adni és be kell számítani. Lehet azt mondani, hogy egy ember dolgozzon 12 vagy 16 órát folyamatosan, viszont a hazaérkezési, a munkába járási időt is abban a pillanatban be kell számítani, és ebből adódóan a minimum 8 óra tulajdonképpen nem fedi a valóságot, mert ha valakinek napi kétszer fél órát kell munkába bejárnia, akkor minimum 9 órát biztosítani kell a részére ahhoz, hogy valóban a 8 óra pihenőidő rendelkezésre tudjon állni a számára. Tehát ezért is ebből a szempontból számomra aggályos ez a megközelítés.
Valóban az van, hogy szakáganként más és más a rendelkezésre állási idő, az ügyeleti idő vagy adott esetben, mint ahogy a tűzoltóknál is, napi szolgálati időben 24 órán keresztül ügyel, de nem biztos, hogy tevékenységet végez. Azért is mondom, hogy ezeket a törvényeket egyben kellene tárgyalni, vagy legalábbis egyben kellene módosítani ahhoz, hogy a későbbiek folyamán ne kelljen újra elővenni, mert az Európai Bíróság vagy az Alkotmánybíróság is egy keményebb állásfoglalással visszautalja majd a parlamentnek ezeket a törvényeket.
Köszönöm a figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem