DR. FODOR GÁBOR

Teljes szövegű keresés

DR. FODOR GÁBOR
DR. FODOR GÁBOR környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, az egyik első intézkedéseim közé tartozott az, hogy a Rába ügyében azonnali hatállyal lépjünk. Hatéves folyamatról van szó, ahogy a képviselő úr is utalt rá. És itt, a Ház előtt is szeretném elmondani azt, hogy hat éven keresztül rendszeres levélváltás, tanácskozások voltak, közös bizottságok jöttek létre - vízügyi bizottság -, és e munka eredménye gyakorlatilag mégis a nullával volt egyenlő. Azt tapasztaltuk, amire a képviselő úr is utalt, hogy leginkább a halogatás az, amivel jellemezhető az elmúlt időszak munkája.
Ezért én úgy döntöttem, hogy másfajta stratégiát kell folytatnunk. Miután látható volt, hogy az osztrák fél az előzetesen kért tetteket nem hajtja végre a Rába vízminőségének helyreállításával kapcsolatban, a burgenlandi bőrgyár működéséhez adott hozzájárulásunkat rögtön visszavontuk most, május elején. És egyúttal azt is kifejtettük, hogy annak a két másik bőrgyárnak, amelyik működik, és a Rábába engedi a vizét, ami Stájerországhoz tartozik, ezek működését is jogszerűtlennek tartjuk.
Megjegyzem, hogy e határozott fellépés eredményét észlelték is osztrák oldalon, főleg azért, mert ebbe a köztársasági elnök úr megnyilatkozása is besegített, aki szintén világossá tette azt, hogy itt egy komoly problémáról van szó, és magyar oldalról - pártállástól függetlenül - fontosnak érezzük a Rába ügyét.
Ma ott tartunk ennek hatására, hogy amikor én a múlt héten találkoztam kollégámmal, az ön által is említett Josef Pröll miniszter úrral, akkor érezhető volt, hogy az osztrák fél érzi azt, hogy itt cselekedni kell. Létrehoztunk most egy olyan akciócsoportot, amely legmagasabb szinten a két miniszter által delegált tagokból áll, és ez az akciócsoport holnap fog felállni. Mi a saját tagjainkat már kijelöltük, holnapra fogja az osztrák fél is kijelölni a tagokat.
Én azt tervezem, hogy miután az osztrák féltől is megkaptam a névsort a holnapi napon, rögtön utána, néhány napon belül a Rába mellé összehívom ennek a bizottságnak az alakuló ülését, hogy az akciócsoport a helyszínen tudjon tájékozódni arról, hogy milyen problémákkal kell szembenézniük az ott élőknek. Hiszen ahogy a képviselő úr is említette ezt, láttuk a képeket, láttuk azt, hogy néz ki a Rába folyó, láttuk a habot rajta, de azt is tudjuk, hogy ez milyen súlyos gazdasági és turisztikai gondokat és problémákat okoz a környéken élőknek.
És ahogy a képviselő úr is említette, valóban mindenki, aki ott él, beszámol arról, hogy a halállománynak is komoly visszaesése van a Rábában. Tehát mindenképpen ökológiai problémákkal is szembe kell néznünk. Ez egy olyan ügy, ahol Magyarországnak határozottságot kell mutatnia. Világossá kell tennünk azt, amit én a bizottsági meghallgatásomon is elmondtam, hogy másfajta gondolkodásmódot, más szemléletmódot kívánunk a környezetvédelem területén érvényesíteni. Mi azt akarjuk, hogy a környezetvédelem ügye, a környezettudatos gondolkodás ügye a kormány politikájának is szerves része legyen, hogy itt, a parlamentben is a döntéseinkben és a kormány döntéseiben is határozottan megjelenjen ez a szempont. Ezt nagyon egyértelműen világossá kívánjuk tenni a környező országok irányába is, hiszen az osztrák fél az egyik, akivel vitánk van, de tudjuk jól, hogy más országokkal is más kérdésekben vannak vitáink. Magyarországnak itt másfajta stratégiát kell képviselnie, egy jóval határozottabb, jóval egyértelműbb, környezettudatos és az ország érdekeit nagyon egyértelműen védő stratégiát.
Megjegyzem, azzal is tisztában vagyok, hiszen a képviselő úr joggal teszi fel a kérdést, hogy mi fog történni; ha ennek az ügynek a megoldásait nézzük, a határozott álláspont és az egyértelmű kiállás kívánatos, mert ezzel tudatjuk a másik féllel azt, hogy másfajta politizálásra lehet számítani Magyarország részéről. De azt is lássuk be, hogy, mondjuk, egy elhúzódó nemzetközi eljárás nem fogja a habzást a Rábán rövid időn belül megszüntetni. Tehát én kész vagyok arra, és a kormány is kész arra, hogy ha kell, Magyarország önmagában is az Európai Bizottsághoz forduljon, vigye oda ezt az ügyet, és nemzetközi eljárással rendezzük el.
De amit én a leginkább szeretnék, az az, hogy oldjuk meg a kérdést, mert egy nemzetközi eljárás éveken keresztül elhúzódik, de ha le tudunk ülni a tárgyaló partnerrel, a másik féllel, az osztrák féllel, és közös megoldást tudunk találni, az a leggyorsabb és leginkább kifizetődő. Ezért kezdeményeztem múlt héten a találkozót Pröll miniszter úrral. Ezért örülök annak, hogy sikerült megállapodnunk egy rövid határidőben. A megállapodás lényege az, hogy megoldást kell találni a habzásra. Nem újabb szakértői anyagokat kell készíteni, nem növelni kell az akták számát, hanem a megoldást kell megtalálni arra, hogyan tudjuk megszüntetni a habzást. Erre van egyébként technikai javaslat. Megjegyzem, a bécsi egyetem vizsgálata is alátámasztja a mi érvelésünket.
És az osztrák féltől ígéret is elhangzott arra vonatkozóan, hogy hajlandóak beszállni a környezetkímélő megoldások anyagi finanszírozásába. Nagyon remélem, hogy rövid időn belül tényleges megoldással tudunk szolgálni, és erről tájékoztatni tudjuk az érdeklődő magyar közvéleményt.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem