DR. KONDOROSI FERENC

Teljes szövegű keresés

DR. KONDOROSI FERENC
DR. KONDOROSI FERENC, igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A képviselő úr mint címzetes egyetemi docens nyilván tisztában van azzal, hogy a polgári peres eljárás szabályai szerint a bíróság kötve van a kereseti kérelemhez, arról határozhat, ami a kereseti kérelemben szerepel.
A Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet a miniszterelnök úrtól a Tölgyessy Péter, Ádám Antal és Bán Tamás alkotta - idézőjelben mondom - bizottság által készített gyülekezésitörvény-módosítási tervezetet kérte. A pert a társadalmi szervezet azért indította, hogy a bíróság kötelezze a jogászok által készített tervezet kiadására a miniszterelnököt.
A bíróság a polgári perrendtartás szerint kizárólag erről a kereseti kérelemről dönthetett. A bíróság azt állapította meg, hogy a felkért alkotmányjogászok nem alkottak bizottságot. Mivel nem jött létre bizottság, ezért a nem létező bizottság tervezetet sem készíthetett, amit értelemszerűen a miniszterelnök sem küldhetett meg.
Szeretném leszögezni: szó sincs arról, hogy a miniszterelnök vagy munkatársai valótlanságot állítottak volna. A felkért alkotmányjogászok részletesen kifejtették véleményüket a gyülekezési törvény módosításáról, ezt azonban külön-külön tették meg - nem mint bizottság, nem mint testület -, ezért nem lehet bizottságról és bizottság által készített tervezetről beszélni. Nem a kormány felelőssége, ha bárki el kívánja ferdíteni a bíróság határozatát. Jogvégzett emberektől azonban elvárható, hogy tisztában legyenek azzal: a kereseti kérelem a bíróság döntésén nem terjeszkedhet túl, kizárólag a felperes kérelméről lehet állást foglalni.
Megnyugtathatom a képviselő urat, hogy a kormányzatban érték az igazmondás. Reméljük, hogy az ellenzéki politizálásban is az.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban. - Derültség és közbeszólások az ellenzék soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem