DR. SALAMON LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Gál J. Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára a kormány ez évi március 21-i ülése után arról tájékoztatta a közvéleményt: „A miniszterelnök úr még múlt év októberében három jogi szaktekintélyt kért fel a gyülekezési törvény módosításának előkészítésére. A szakértők feladata az volt, hogy megvizsgálják a tervezetet, megfelelően biztosítja-e az alapvető emberi jogokat, és megfelel-e a nemzetközi emberi jogi egyezményeknek. A kormány a jogtudósok által készített tervezet, illetve a Gönczöl-bizottság megállapításai alapján hozzálátott a gyülekezési törvény módosításának előkészítéséhez.”
Február 28-án a www.mszp.hu honlapon megjelent egy cikk, Szükség van a gyülekezési törvény módosítására címmel, amely Gyurcsány Ferenc Szili Katalinhoz intézett válaszleveléből idéz. A válaszlevél a cikk szerint a Tölgyessy Péter vezette szakértői csoportot, valamint a szakértői csoport által készített javaslatot említi.
A Társaság a Szabadságjogokért civil szervezet közérdekű adat igénylésével fordult a miniszterelnökhöz a jogtudósok által készített tervezet megismerése érdekében. A miniszterelnöki titkárság ügyfélkapcsolati főosztálya a kérés teljesítését megtagadta, arra hivatkozva, hogy a tervezet döntés-előkészítő jellegű. A levél többek között ezt a tájékoztatást is tartalmazta: „A közismert alkotmányjogászokból álló szakértői bizottság a gyülekezésről szóló 1990. évi törvény hatályos rendelkezéseinek vizsgálatát valóban elvégezte, és kialakított álláspontját miniszterelnök úr részére átadta.” A civil szervezet ezt követően pert indított a tervezet kiadásáért, amely során az alperes miniszterelnök azzal védekezett, hogy a kiadni kért tervezet nem létezik, sőt a szakértői bizottság sem jött létre. A perben e tényeket a tanúként kihallgatott Tölgyessy Péter megerősítette.
Az elmondottak szerint tehát a kormányfő és a kormány nevében eljáró államtitkár a házelnöknek írt levélben, illetve a kormány sajtótájékoztatóján olyan bizottságról és olyan tervezetről adott tájékoztatást - a bizottságnak olyan tervezetéről -, amely valójában létre sem jött. A Társaság a Szabadságjogokért szervezetének közérdekű adatok nyilvánosságra hozatalára vonatkozó kérelme pedig hamis hivatkozással került megtagadásra.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztában vagyunk azzal, hogy az igazmondás nem tartozik a jelenlegi kormány, illetve miniszterelnök legfőbb erényei közé. Azt is tudjuk, hogy ennél sokkal nagyobb bajok vannak az országban. Mégsem mondhatunk le arról, hogy egy valódi alkotmányos jogállamban és demokráciában az igazmondás értéket képezzen a kormányzásban; még akkor sem, ha a közelmúlt tapasztalatai megingattak minket az alkotmányos jogállam és demokrácia valóságos érvényesülésébe vetett hitünkben. Továbbra is, ez ügy kapcsán is ragaszkodunk a kormány alkotmányos felelősségének érvényesítéséhez.
Ezért elvárjuk, hogy az ügy kapcsán a miniszterelnök, illetve a kormány érintett tagjainak felelőssége tisztázásra kerüljön, illetve történjék meg a szükséges személyi konzekvenciák levonása.
Köszönöm figyelmüket.(Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem