BORSOS JÓZSEF
BORSOS JÓZSEF
BORSOS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ennek a törvénynek a vitája kapcsán is nagyon sok jó szándékú emberrel találkoztam. Minden képviselő szájából nagyon jó szándékok elérése fogalmazódott meg, hogy mit szeretnénk elérni ezzel a törvénnyel. És ennél a jogszabálynál is, ha elolvassuk a törvényt, kiderül, hogy az a jó szándék, amelyet mindannyian szeretnénk, nem fog megvalósulni ezzel a törvénnyel.
Az előttem szóló képviselő is nagyon sok hibáját felsorolta; ez annál inkább is érdekes, hiszen a kormánypártok részéről hangzott el. Mi is fogunk benyújtani módosító indítványokat ehhez a törvénytervezethez, de előrebocsátom, hogy ezekkel a módosító indítványainkkal legjobb esetben is kármentést lehet elérni, mert ezt a jogszabályt újra kellene gondolni. Nem lenne szabad ennek ebben a formában most itt lenni előttünk.
Miért? Mi az a négy olyan fontos terület, amelyen a jogszabályalkotó vagy -előkészítő előre akar lépni, és azt gondolja, hogy ez jó eszköz? Egyrészt az egészségkárosodás új orvosszakértői minősítési rendszerének a bevezetésével szeretne eredményeket elérni, a végén kiderül, hogy ez szigorítás lesz. Ez annál is inkább érdekes, mert 2000-ben kezdődtek el azok a munkák, amelyekhez még volt szerencsém hozzátenni valamennyit az akkori szakmám kapcsán is, és 2004-re kézikönyv formájában megjelenhetett az „Irányelvek a funkcióképesség, a fogyatékosság és a megváltozott munkaképesség orvosszakértői véleményezéséhez” címmel kiadott kiadvány, amely - pontosan egy időben a magyarországi megjelenésével - az Egészségügyi Világszervezetnek a „Funkcióképesség, fogyatékosság és az egészség nemzetközi osztályozása” című kiadványával összhangban került kidolgozásra. Ez minden olyan korszerű ismeretet, eljárást, rehabilitációs módszert alkalmaz, amelyre már fel lehetett volna készíteni az ezzel foglalkozó szakértőket. Ehhez nem kell egy ilyen törvénymódosítás, egyszerűen a kormánynak intézkednie kellett volna saját hatáskörében. Érdekes, hogy most sem jelenik meg a jogszabályban, még csak utalás szintjén sem, hogy mit kellene csinálnia majd ennek a nevezetes intézménynek.
Aztán a következő ilyen, hogy folyamatosan arról beszél az előterjesztő, hogy itt egy komplex rendszer valósul meg, és micsoda csodálatos új dolgok lesznek. A probléma rögtön az elején van, amikor arról beszél, hogy kiket is fog ebbe bevonni, és mit fog velük tenni. Érdekes, hogy a definícióban arról beszél, hogy a rehabilitáció folyamata a szakmai munkaképesség helyreállítása, a szakmai munkaképesség definíciója pedig a következőről szól: a megelőző, a legutolsó és a képzettségének megfelelő szakmában. A tapasztalat azért azt mutatja, hogy ha valakinek megváltozik a munkaképessége vagy rokkant lesz, akkor ő általában más képzettségű munkakörben helyezhető el. Pont ezt a mást zárja ki a definícióval a jogszabály. Nem tudom, mi ezzel a cél, illetve sejtésem van.
A másik: dr. Juhász Ferenc úr, a törvénytervezet fogyatékosügyi tanácsbeli megvitatása során azt mondta - szó szerint idézem a jegyzőkönyvet -: „félreértés van a sávok körül, nem lesznek bevonva az 50 százalékosok a rendszerbe, mert az 50 százalékos egészségkárosodás 67 százalékos egészségkárosodásnak felel meg”. Akkor most miről beszélünk? Kiket akarunk rehabilitálni? Mert az, hogy szó nem esik arról a komplexitás keretében, hogy mi van az 50 százaléknál kisebb mértékben sérültekkel, őket hogyan hozzuk be, hogy szó nem esik a habilitáció folyamatáról, szó nem esik egyébként a fogyatékosokról; de hogy ez a kijelentés mit takar attól az embertől, aki egyébként majd ezt az egészet fogja vezetni, hiszen visszahozták a nyugdíjból, azt nem nagyon lehet érteni.
De azt sem lehet érteni, hogy miért kell betenni egy olyan szakaszt ebbe a jogszabályba, hogy ha valaki szándékosan okozza magának az egészségkárosodást, akkor az nem vonható be. Hát könyörgök! Ha a mostani szociális folyamatok, amelyek egyébként nagymértékben a mostani kormányzat tevékenységének köszönhetők, valakit olyan helyzetbe sodornak, hogy mondjuk, bánatában kiveti magát a negyedik emeletről, és emiatt rokkant lesz, akkor ezt az embert utána ne vonjuk be rehabilitációba? De még lehetne sorolni a példákat.
Aztán, hogy továbbmenjünk. Azt szándékozik elérni ez a jogszabály a beszéd alapján, amelyet a túloldalról hallunk, hogy az orvosi, szociális és foglalkoztatási rehabilitációs szolgáltatásokat bővíteni fogják, és egyeseket alanyi jogúvá fognak tenni. Ez nagyon szép cél. Csak az a kérdés, hogy ha pontosan ott vannak először a hiányosságok, ahol az orvosi rehabilitációnak kellene megtörténni - mind intézményrendszerében, mind pedig felkészültségben, szakember-ellátottságban -, akkor ez a jogszabálytervezet a komplexitás jegyében, amit folyamatosan hallunk, miért nem szól a három alapvető rendszer együttes fejlesztéséről és valóban komplex előkészítéséről. Akkor erről a területről miért nem beszélünk? Ha már ott megakad, onnantól kezdve nincs tovább, a rehabilitáció folyamata rögtön az elején elakad, és a lényeggel nem foglalkozik a jogszabálytervezet, egyébként a komplexitás jegyében.
Jelenleg egyébként 33 jogszabályt tudtam összeszámolni - lehet, hogy ennél több van -, amely ezzel a kérdéskörrel valamilyen módon foglalkozik, és részterületeket szabályoz. Akkor ezeket miért nem rendezi a komplexitás jegyében egy komoly jogszabály, aminek hívjuk ezt - legalábbis kormányzati oldalról -, amit elénk terjesztettek?
Miért nem foglalkozik a jogszabálytervezet például azzal, hogy akkor tényleg egy magas szintű jogszabályban, egy helyre rendezve - ha már nekilátunk - újra gondoljuk át és pontosan szabályozzuk a munkáltatók kötelezettségeit és felelősségét a rehabilitációs folyamatban. Mert ugye, manapság is vannak, de ezeket nem igazán tartjuk be, és itt jön be az a kérdés, hogy mi van az 50 százalék alatti munkaképesség-csökkenés megállapításával a munka világából kikerülő emberekkel. Mert nekik kellene hogy segítsen a munkaadó, de legtöbbször ennek felmondás a vége, mert nincs annyi olyan munkahely, ahol lehetne. Miért nem lehetett, mondjuk, olyan javaslattal előállni, hogy ilyen típusú felmondásnál mindenféleképpen kötelező legyen egy orvosszakértői vizsgálat, megállapítani, hogy ténylegesen nincs-e ott olyan alkalmas munkakör, amire rehabilitálni lehetne az adott személyt? De nem, a komplexitás jegyében nem foglalkozunk ezekkel a kérdésekkel.
A komplexitás jegyében nem foglalkozunk például azzal, hogy egyébként át kellene tekinteni a rendszeres és az átmeneti szociális járadék rendszerét, mert azokat az embereket is be kellene vonni. És kiket lehet leginkább bevonni a rehabilitáció folyamatába, a nyílt munkaerőpiacra visszavezetni? Nyilván azokat, akik kevésbé sérültek, s nyilván azokat az embereket pedig, akik súlyosabban sérültek, kicsit nagyobb ráfordítással lehet visszavezetni, mondjuk, a nem nyílt munkaerőpiacra. De ezzel ellentétben itt, az önök tervezete szerint majd egy bizottság fogja megmondani, hogy ki és mire rehabilitálható. Egy normális országban meg szokás állapítani azt, hogy valakinek milyen mértékben sérültek a képességei, hogy esetleg milyen mértékben maradtak meg a képességei. A jogszabály egyébként nem arról beszél az új fogalomrendszerben, hogy mi maradt meg, hanem arról, hogy mi sérült meg.
Mivel lejárt az időm, a következő hozzászólásomban fogom ezt folytatni, elnök úr. Köszönöm.
(13.50)
