CSIZMÁR GÁBOR

Teljes szövegű keresés

CSIZMÁR GÁBOR
CSIZMÁR GÁBOR szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Tekintettel arra, hogy a vita ezen szakaszában számos hozzászólásból az tűnik ki számomra, mintha vagy nem, vagy csak felületesen olvasták volna el a törvényjavaslatot, ezért kénytelen vagyok jelezni, hogy a rendszerben bent lévőkre nem vonatkozik a törvény.
Tehát mindazon kérdésekre, amiket most akár Harrach Péter, akár mások vetettek föl, hogy mi lesz azokkal az emberekkel, azt tudom mondani válaszul, hogy ezek az emberek továbbra is kapják vagy a rokkantnyugdíjukat, vagy a szociális járadékukat, ugyanis nem vonatkozik rájuk a törvény. Ha figyelmesen elolvassák, akkor azt látják, hogy a törvény az új megállapításokra vonatkozik, és azon rokkantnyugdíjasokra, akik a következő körülbelül öt esztendőben - mert 1-5 évig terjed a visszarendelés időszaka - felülvizsgálatra amúgy visszamennek; azok közül is csak azokra, akik 2009-től lépnek vissza a rendszerbe egy felülvizsgálatra. Mindenki mást érintetlenül hagy, mindenki más megkapja azt a járandóságát, amit eddig megkapott. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem