CZOMBA SÁNDOR
CZOMBA SÁNDOR
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Van ezzel a törvénnyel gond. Az alaphelyzettel nincs baj, mindenki szeretne változtatni, javítani, segíteni és munkába helyezni a megváltozott munkaképességűeket. Azonban nagyon sok, szerintem jogos kritikát hallottunk - kormányoldalról is - a törvénnyel kapcsolatban. Két dologra szeretnék rávilágítani, bár ezt ma már többen megtettük. Az egyik maga a rehabilitációs eljárás, amivel gondjaim vannak, a másik a munkahelyteremtés. Az a baj, hogy pontosan erre a két pillérre épül ez a törvény, tehát gyakorlatilag, ha ez a kettő nincs rendben, akkor mozog az egész.
Nézzük a rehabilitációs eljárást, ezzel kevesebbet szeretnék foglalkozni. Már az elmúlt héten, a bizottsági vélemény kapcsán is jeleztem, hogy a törvény szerint az Állami Foglalkoztatási Szolgálat mint intézmény nagyon fontos szerepet fog kapni az elkövetkezendő időszakban a rehabilitációs eljárás kapcsán. Az nyilvánvaló - szerintem ebben egyetértünk -, hogy jelen pillanatban az Állami Foglalkoztatási Szolgálat nincs felkészülve erre a feladatra, sem szakember, sem infrastruktúra tekintetében, de nyilván alkalmassá tehető adott esetben, bár ez nem egyszerű feladat, mert isten őrizzen bennünket attól, hogy ez is hasonló módon történjen, mint ahogyan egyébként az Állami Foglalkoztatási Szolgálat regionalizálása, amikor majdnem mindenki azt csinált, amit éppen akart. Ez így nem jó, mert irányt kell szabni, és nem látom azokat a szakembereket sem - valóban én sem, ezt több képviselőtársam is jelezte -, akik jelen pillanatban alkalmasak, képesek és akarnak is részt venni ebben a rehabilitációban. Nem az orvosokról beszélek, hanem tudjuk, hogy kiket említek.
Tehát ez is nagyon lényeges kérdés, de a munkahely a legfontosabb. Mert ha van munkahely, akkor gyakorlatilag az egész eljárás eredményes lesz, hiszen aki beteg, valóban rokkanttá válik, aki pedig alkalmas bármiféle munkavégzésre, az megtalálja a helyét a munkaerőpiacon. Na de hol? - kérdezem én. Ezzel van nekem alapvető gondom, mert ahhoz, hogy valódi munkahelyek létesüljenek, két dolog kell. Kell a munkáltató, aki motiválva van, hogy a megváltozott munkaképességűt foglalkoztassa, és kell a megváltozott munkaképességű, aki meg motiválva van, hogy ezt a munkát elfogadja.
E törvény alapján, kedves képviselőtársaim, én egyiket sem látom. Sem a munkáltató, sem a munkavállaló motivációját. Meg is mondom, hogy miért. Általában a megváltozott munkaképességűek azokon a területeken, amelyek egyébként is hátrányos helyzetben vannak régiós szinten az országban, még többen vannak. Ott meg ugye, most sincs munkahely. Tehát ha egy munkahelyre jelenleg tíz munkanélküli jut, és ő lesz a tizenegyedik, aki majd beáll a sorba, és az esélytelenek nyugalmával lesz a rendszerben, mert bármiféle rehabilitációs eljáráson megy keresztül, bárki bármit fog megállapítani neki, egyszerűen nem tud. Dolgozni szeretne, most is van egy csomó ember, aki dolgozni szeretne, 50 százalékkal is, 67 százalékkal is - de nem tud, mert nem tud elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Azért abból induljunk ki, kedves képviselőtársaim, hogy akikről most mi beszélünk, itt dobálóztunk a százalékokkal fel-le, ide-oda-amoda, ők valóban megváltozott munkaképességűek. Nem képesek annyit teljesíteni, mint amennyit az egészséges társuk. Tehát támogatás nélkül nem fog menni. Vagy akkor a rendszerrel van valami probléma, mert akkor ezek szerint nem megváltozott munkaképességű. Tehát ez nagyon fontos dolog.
A munkahelyek kapcsán pedig - talán Farkas képviselőtársam említette, és én is ezt tapasztaltam a térségünkben - ez az akkreditációs eljárás, amelyen most végig kell menniük a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatóknak, ebben nagyon sokan nem tudnak részt venni. Nem azt mondtam, hogy nem kívánnak: nem tudnak megfelelni azoknak az elvárásoknak, és ezek bizony ilyen 30-40-50-60-70 főt foglalkoztató munkáltatók, amelyek ha bedobják a törülközőt, nagyon nagy baj van.
(15.40)
Értettem, megértettem és elfogadtam azt a módosítást, amely a célszervezetek kapcsán történt, mert valljuk be, lássuk be, tényleg voltak visszaélések és ezeket meg is kellett szüntetni, ezzel semmi probléma nincs, csak attól tartok, hogy a mosdóvízzel együtt kiöntöttük a gyereket is, mert tudnék olyan munkáltatót mondani, aki célszervezetként nem kevés megváltozott munkaképességűt foglalkozott tisztességgel és becsülettel, és ő is befejezte a tevékenységét.
Vidorné képviselő asszony azt mondta, hogy a korábbi munkahelyen maradjon. Benne is van a törvényben - szerintem is helyesen -, hogy az alaphelyzet az lenne, hogy ha valakinek csökken a munkaképessége és valahol volt munkahelye, hiszen valahonnan eljött, akkor megpróbáljon ott ismét munkát vállalni. De kérdezem én, hogy mi az a motiváció, amely ösztönözni fogja a munkáltatót arra, hogy ő maradjon ott. Azt olvastam az egyik tájékoztatóban, arra gondolnak, hogy hároméves képzéssel próbálják támogatni ezeknek az embereknek a helyben maradását. Ez nyilvánvalóan nem lesz megoldás, ebben biztosak vagyunk, mert ha történetesen a csökkent munkaképessége miatt csak portásként lehet foglalkoztatni, akkor nem kell három évig továbbképezni, sőt egyáltalán nem kell képezni. De ha ez nem igaz, akkor cáfoljanak meg, de ennek ilyen módon nem látom az értelmét.
Most is létezik az a jogszabály, amely azt mondja, hogy a munkáltató rehabilitációs hozzájárulást köteles fizetni, amennyiben a húsz főt nem éri el, illetve ha a húsz főt meghaladja és nem foglalkoztat, akkor éves szinten 152 ezer forintot kell befizetnie a büdzsébe. Önök szerint megéri foglalkoztatni megváltozott munkaképességűt, vagy inkább be fogja fizetni a 152 ezer forintot? Ha én munkáltató vagyok, akkor inkább befizetem a 152 ezer forintot, ezzel letudom a dolgot, felejtsetek el a rehabos munkavállalótokkal együtt. Tehát nincs ösztönözve arra, hogy foglalkoztassa.
(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
A másik nagyon fontos dolog a járadékkal kapcsolatos. Államtitkár úr is mondta, és ezzel egyetértek, és ha sikerül átvezetni azt a mondatot, hogy nem cél a kiadások csökkentése a törvény kapcsán, és sikerül ennek szellemében a módosító javaslatokat elfogadni, akkor talán lehet miről beszélni, mert vannak bizonyos pontok, ahol egyet tudunk érteni. Én is adtam be módosító indítványt. Farkas képviselőtársamhoz csatlakoznék, aki azt mondta, hogy a minimálbér kétszereséig gondolná reálisnak, elfogadhatónak és fairnek azt, hogy a munkavégzés mellett a járadékot is kapja.
Most nem a részletes vita folyik, ezért ebbe most nem mennék bele, de én is azt mondom, hogy úgy tudjuk a rendszert jól működtetni, úgy tudjuk a munkavállalót ösztönözni, ha nem vonjuk el tőle a járadékot automatikusan, mert ha ezt megtesszük, akkor mi alapján fog úgy dönteni, hogy mégiscsak szeretne dolgozni. Azt mondja a jogszabály, hogy akit bevonnak, dönthet majd arról, hogy részt vesz-e a rehabos folyamaton, és kéri a rehabilitációs járadék megállapítását, vagy pedig a rokkantnyugdíj megállapítását kéri. Mi alapján fog ő úgy dönteni, hogy inkább a járadékot kéri? Akkor fog úgy dönteni, ha neki ez megéri, effektíve megéri. Ez nagyon lényeges kérdés. Mire a végleges szavazás lesz, ebben valamiféle kompromisszumot kellene kötnünk.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.)
