DR. IVÁN LÁSZLÓ
DR. IVÁN LÁSZLÓ
DR. IVÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársak! Meglepetésszerűen ért a felszólalás, de boldogan veszek részt a mostani beszélgetésben és vitában. Előre szeretném bocsátani, hogy ötven év orvosi gyakorlat tapasztalatai alapján és közfelelősséget megélő állampolgárként és képviselőként kívánom ezeket a gondolatokat elmondani és közreadni.
Azt hiszem, ebben mindannyian megállapodhatunk, hogy ez egy közfelelős és közérdekű téma. Csak egyetlenegy mondattal szeretnék államtitkár úr megjegyzésére reflektálni, hogy fantázia, sokan fantáziálnak. Mi pszichológiailag, pszichiátriailag a fantáziát érzelmileg hangsúlyozott gondolkodásnak tartjuk, és nagyon értékesnek tartjuk. De ez egy lélektani kérdés, és személyiség-lélektanilag fontos dolog, különben robottá válnánk.
(16.10)
Ezek után hadd mondjam el, hogy a törvényjavaslat bevezetőjében megfogalmazott célkitűzések megfelelnek az EU által gyakorolt megközelítésnek, miszerint a különféle egészségkárosodással élő emberekről kompenzáció helyett rehabilitációval kell gondoskodni. Ily módon a rokkantság meghatározása során a maradék kapacitást kell megállapítani, azaz még mire alkalmas az egyén a megmaradt képességei révén a munka világában, a napi életében, az önellátásban, a szociális szerepeiben, önfejlesztésében, a függőség, kiszolgáltatottság és rászorultság megelőzése, mérséklése, akár megszüntetése érdekében, és ez korszerű és szükséges.
Szükségesnek tartom a törvényjavaslat további véleményezéséhez a mai Magyarország ez irányú jellemzőit vázolni, jóllehet sokan és többször is elmondtunk már ilyeneket, a rokkantság három csoportját mégis kiemelném ismét. A harmadik csoport a munkaképességüket legalább 67 százalékában elvesztettek, a második csoportban a veszteségük 100 százalékos, de önálló életvitelre képesek, az egyes csoportba sorolhatók azok, akik állandó segítségre szorulnak. Összesen 802 ezer ember - már ezt is elmondtuk. Akiknél a rokkantság 50 és 66 százalék között szerepel, rokkantnyugdíjra nem, de rendszeres szociális járadékra vagy átmeneti járadékra jogosultak. Összesen, tudjuk, 185 ezer ember ebben a pillanatban, illetve 19 ezer az átmeneti járadékra jogosultak száma.
2006-ban 2 millió 354 ezer nyugdíjas közül több mint 800 ezer rokkantnyugdíjasként ment nyugdíjba. Számuk az utóbbi 35 év alatt megnégyszereződött. Közülük 450 ezernél is többen nem érték el nyugdíjkorhatárukat, és többségük ezek közül férfi volt ráadásul, a derékhadat is beleértve. A korhatár alatti rokkantnyugdíjasok 83 százaléka a harmadik rokkantsági csoportba tartozik, így bizonyos szinten munkaképes vagy munkaképessé tehető. Ez 384-385 ezer ember. 207 ezer ember rendszeres szociális járadékban részesül. A kiadások 2006-ban ezzel kapcsolatosan elérték a 750 milliárd forintot.
És akkor ismételten felvetném azt a néhány gondolatot, ami a rokkantosítás okait jelzi, illetve szeretném feleleveníteni, hogyan is kerültünk ebbe a helyzetbe. Nyilvánvalóan a magyar népesség egészségromlása - és ez a morbiditási és statisztikai adatokból sajnálatos módon kiderül, mi több, a mortalitási adatokból is -, a tömeges munkahelyvesztés, meneküléssel túlélésért vállalkozói kedvezmények érdekében és az említett sajátos egyéni változatai, magukon viselve a társadalmi zavarokat, az anomikusságokat, a bizalom- és támaszvesztéssel, motivációvesztéssel és kilátástalanság megélésével. További jellemzők még, hogy a jelenlegi rendszer nem ösztönzi munkára a különböző mértékben rokkantakat. Ez ténykérdés. Közülük sokan valóban a munkaképtelenek közé tartoznak, ugyanakkor becslések szerint mintegy háromnegyedük képes lenne az egészségügyi állapotának megfelelő munkát elvégezni. Mintegy egytizedük van jelen a munkaerőpiacon, szemben a fejlett országok 30-50 százalékos részvételi arányával. Ez is egy jól ismert adat.
A következtetéseinket talán a következőképpen jelezném: változtatásokra és változásra van szükség szemléletben, minősítő gyakorlatban egyaránt, ez alaptétel. Megérett a helyzet a valódi paradigmaváltásra. Mivel a régebbi és megelőző fogalmainkkal már nem tudjuk értelmezni és megválaszolni az újabb problémákat, ez természetes is, magyarán, komplex rehabilitációs rendszer kell. Igen ám, de hogyan? És alkalmas-e a jelenlegi, általános vitára bocsátott törvényjavaslat? Ez egy alapkérdés.
A megválaszolás érdekében indokoltnak tartjuk megfogalmazni észrevételeinket és aggályainkat is természetesen, amit már előzőleg elmondtam és össze is foglaltam. Talán megismételnék néhány dolgot közülük, jóllehet már a vita közben, a kétpercesekben és az államtitkár úr felszólalásából is kihámozhatóan bizonyos válaszokat már sikerült felfogni és értékelni. De azért mégiscsak azt nézzük, ha egy komplex rehabilitációs rendszer van, akkor ennek keretében az a bizonyos 60 milliárd nagyon fontos dolog, de nem tudom, és aggódunk egy kicsit, hogy lesz ez biztosítva. A felülvizsgálatra visszarendelt rokkantnyugdíjasoknak, mert a felülvizsgálat bármikor történhet, ezt tudjuk, tehát nem előzetes program szerint, ez egy bizonytalansági tényező, éppen a rokkantaknak a pszichoszomatikus válaszreakcióval még rokkantabbá válásának sajnos potenciális kockázata. Mennyi ideig kapnak rehabilitációs járadékot? Hány százalékuk kerülhet majd vissza a munkaerőpiacra? Ez előre gondolkodás kérdése is.
A törvényben nevesített 52 éves korhatár felett milyen választási lehetőségük van a nem rehabilitálható, de felülvizsgálatra berendelt rokkantnyugdíjasoknak? Milyen munkáltatói támogatásokat tervez a kormány a rehabilitálható emberek újrafoglalkoztatására? Ez egy alaptétel megint csak, mert enélkül üresek vagyunk bármilyen gondolatunkkal.
Hány év alatt képesek 384 ezer - ezt a múltkor is elmondtam - ember felülvizsgálatát elvégezni, és az előterjesztés szerint tényleges munkába állítani a volt rokkantnyugdíjasokat majdan? Ha ezt úgy összeszámoljuk, az 10-15 ezer ember évente, akkor ez 25-30 évet biztosan igénybe venne. Gondolom, ennek már egy módosított változata lesz, ahogy ezt meg lehet oldani.
Az előterjesztésből nem derül ki ugyanakkor, hogy mit terveznek a rendszeres szociális járadékosokkal, rehabilitációs foglalkoztatás hiányában kaphatnák meg ezt a járadékot? Mi lesz azokkal a volt rokkantnyugdíjasokkal, akik a rehabilitációs járadékot követően mégsem kapnak munkát?
Milyen intézményrendszert akar kiépíteni a szaktárca annak érdekében, hogy a rehabilitálandó személyek szakmai képzése mellett fizikai, egészségügyi, mentális rehabilitációjára is sor kerüljön? Kikkel oldja meg ezt a rehabilitációt? Hiszen ilyen komplex irányú szaktudással relatíve nagyon kevés ember érhető el Magyarországon. Elég jól ismerem a szakterületeket. És mit ért az előterjesztő - ezt változatlanul feltesszük - a legkisebb rokkantsági nyugdíj összegén?
A rehabilitációs járadék bevezetésével a kormányzat kellő előkészítés - ez az érzésünk - és hatástanulmány nélkül, erőltetett menetben kíván egy valóban elavult, céljainak nem megfelelő és roppant költséges, korrupciótól sem mentes rendszer helyett egy új és az EU-elvárásokhoz is simuló komplex rehabilitációs minősítő rendszert törvénybe iktatni. A meglévő működő strukturált intézményeket és szakszemélyzetet, kerül, amibe kerül, kényszerítőkkel partvonalon kívülre száműzzük-e, vagy a korszerűsítés garanciáit biztosítjuk számukra?
Az alapfogalmak nem illeszkednek - nagyon jól tudjuk, már többször elmondtuk - a mondanivalóhoz. A törvényjavaslat bizalmatlanságot is üzen, és a visszaélőkkel óhatatlanul azonosítja a mindenkori rászorultakat. Ennek szellemében szankcionálónak és pénzérdekeltségűnek tűnnek azok a megfogalmazások, amelyek a javaslatban fellelhetők, mert a helyi munkaerő-piaci igényekhez igazítja elsődlegesen a rehabilitációs kapacitást, tehát nyitva hagy egy lehetőséget, hogy bizony ott kiesnek majd a rehabilitációból. Az új minősítettek részére csupán elképzelés a rehabilitációs munka lehetősége, és kiszámíthatatlan bizonytalanságot jelent a majdani három év után. A jelenlegi formájában rendkívül bürokratikus, kényszerpályákat rejt magában, és ember legyen a talpán az a személy, aki esélyközelien tájékozódhat, és annak megértésével végigjárja a szükséges utakat, bajaival, hátrányaival együtt.
Összegezve megállapíthatjuk, hogy a jelen rehabilitációs járadékról szóló T/2913. számú törvényjavaslat számos buktatóval jellemzett, amelyek miatt a bevezetőjében korszerű és valóban paradigmaváltó, szükséges célkitűzései nem fejeződnek ki kellően és garantálóan a tervezetben. Ezeket az érveinket hangsúlyozva, megállapításainkra utalva a jelen törvénytervezet vélhetően nem tölti be azt a célját, amit a bevezetőben megfogalmaz, ugyanakkor szükségesnek látjuk a meglévő minősítő rendszer ismételt értékelésével a rehabilitáció és rokkantnyugdíjazás bevezetőben foglaltak szempontok szerinti átdolgozását módosításainkkal együtt.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)
