DR. MÁTRAI MÁRTA
DR. MÁTRAI MÁRTA
DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A rehabilitációs járadékról szóló törvénytervezet fekszik a parlament asztalán. A törvényjavaslat több sebből vérzik. De közelítsük meg a gyakorlat oldaláról, két gyakorlati példán keresztül! Egy adott településen lévő italkimérésben a kocsmáros 52 évesen rokkantnyugdíjas. A felesége 48 évesen rokkantellátásban részesül, és a 26 éves fiuk, aki a csapos szerepét tölti be, ugyancsak 67 százalékban vesztette el a munkaképességét. A kocsma azonban kifogástalanul működik, az utóbbi nyugellátásban részesülő fiatalember pedig jó egészségnek örvend.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ha erről az oldalról közelítem meg ezt a törvényjavaslatot, akkor azt kell hogy mondjam, hogy igenis indokolt ennek a törvénytervezetnek a parlamenti vitája.
De nézzük azonban egy másik megközelítésben ezt a kérdéskört! Az 1990-es évek elején az akkor még létező személyzetis felvette a telefont, és felhívta az Orvosszakértői Intézetet, s az intézet vezetőjével az alábbiakat közölte: holnap reggel 8 órára 167 fő megy felülvizsgálatra, és mindnyájan 67 százalékban elveszítik a munkaképességüket. Ebben a megközelítésben, tisztelt képviselőtársaim, már nem tudatos kijátszásról, hanem egy humánusabb megoldásról beszélhetünk, hiszen ez a 167 ember és az ő munkáltatójuk menekülési útvonalnak használta a rokkantnyugdíjazást.
A törvényjavaslat azonban ezt az élethelyzetet és ezt a kérdést nem tudja és nem is tudhatja kezelni. A számok mögött, amelyeket az előterjesztő oly fennhangon hangoztat, ilyen és hasonló emberi sorsok húzódnak meg, amelyre nem biztos, hogy az a megoldás, ami az előterjesztő szándékában rejlik.
A nyugdíjkassza hiányát nem ezekkel az eszközökkel kell csökkenteni még akkor sem, ha a fenti példák vagy a megmaradt munkaképesség oldaláról vizsgáljuk ezt a kérdéskört. Ma Magyarországon - oly sokan elmondták már - 802 ezer rokkantnyugdíjas él. Több mint a fele 62 év alatti, tehát még nem töltötte be az öregségi nyugdíjkorhatárt. Vajon kik azok, akik rehabilitálhatók, a szubjektív elemek mellőzésével a megmaradt munkaképességük alapján visszavezethetők-e ők a munkaerőpiacra? Ez egy óriási kérdés.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az új, komplex rehabilitációs rendszer képes lesz-e eredményesen szolgálni azt a célt, hogy azok az emberek, akik már adott esetben másfél-két évtizede kikerültek az aktív foglalkoztatásból, megtalálják a munkájukat, feléledt aktív korú tevékenységük értelmét? Mennyi idő kell vajon ahhoz, hogy a kormány a nyugat-európai országokhoz hasonlóan rehabilitációs központokat tudjon kiépíteni? A komplex rehabilitációhoz azonban, úgy gondolom, komplex szakmai végzettséggel és képzettséggel rendelkező szakemberek is kellenek.
Tisztelt Képviselőtársaim! Utóbbiról az adósságkezelési szolgáltatás napi gyakorlata jut az ember eszébe, hiszen több mint másfél éve a közüzemi díjat fizetni képtelen családfőnek adósságkezelési együttműködésre kell járnia az önkormányzat előadójához, aki megmagyarázza neki, hogy a nincset hogyan lehet felosztani, illetve beosztani.
Körülbelül így vagyok én a rehabilitációs járadékkal és a munkaerőpiac kapcsolatával. A benyújtott javaslat megfogja azok kezét, akik segítségre szorulnak, aztán egy próbálkozás után szélnek is ereszti őket, mert a benyújtott törvényjavaslat a megváltozott munkaképességű embernek, embereknek nagy valószínűséggel nem fog tudni munkát biztosítani.
A törvényjavaslat talán legneuralgikusabb pontja a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása. Az európai uniós országokban a rehabilitálható munkavállalók 40 százalékát tudják átlagosan foglalkoztatni. Egyes skandináv országokban ez a foglalkoztatási szint már az 50-60 százalékot is eléri. Magyarországon viszont a ma megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási aránya nem éri el a 8, azaz nyolc százalékot.
Milyen feltételeket kellene teremteni ahhoz, hogy évente 10-15 ezer ember visszavezethető legyen a munka világába? A mai magyar munkaerőpiacon kegyetlen és szigorú szabályok uralkodnak, hiszen az aktív korú foglalkoztatottak körében is rendkívül nagy a fluktuáció. A kínálati oldal mindig nagyobb, mint a kereslet. Ugyanakkor a szakképzetlen és alacsony képzettségű munkaerő nehezen tud megkapaszkodni a hazai foglalkoztatók munkahelyein.
Köztudott, hogy ma már túl vagyunk a regisztrált munkanélküliek 7,5 százalékot is meghaladó arányán. Ők egészségesen sem találnak maguknak képzettségüknek megfelelő munkát. Önként felvetődik a kérdés: hány évtizedre lesz szükség? Hány évtizedre lesz szükség ahhoz, hogy a rehabilitálhatóknak minősített volt rokkantnyugdíjasok önálló keresethez, napi foglalkoztatáshoz és kiegyensúlyozott megélhetési körülményekhez jussanak? Egyszerűbben szólva: mi lesz azokkal, a felülvizsgálatra visszarendelt és rehabilitálható járadékosokkal, akik a rehabilitáció végén munkát nem kapnak? A válasz nagyon egyszerűnek tűnik, tisztelt képviselőtársaim: mehetnek a települési önkormányzathoz szociális segélyért.
Még egy nagyon fontos kérdés, amiről beszélni szeretnék, az pedig az, hogy ha a rokkantnyugdíjasokat és a baleseti rokkantakat kiveszik a Nyugdíj-biztosítási Alapból, akkor honnan teremtik meg a rehabilitációs járadék pénzügyi fedezetét. Szintén sokan elmondták már, mert szinte szlogenszinten van meghatározva, a fogyatékosügyi törvény módosításánál is hangsúlyozták a 60 milliárdos uniós pénzforrást, és most ismét ugyanezzel az összeggel találkozunk a törvényjavaslat indokolásában.
Ha nagyon cinikus szeretnék lenni, akkor azt mondanám, hogy ez a 60-as szám az önök jolly jokere, mert többször is elő lehet húzni a kalapból. Komolyra fordítva azonban a szót: honnan lesz elkülönített forrás a rendszer működtetésére, a munkáltatók támogatására és a komplex rehabilitációs gondoskodásra?
Tisztelt Képviselőtársaim! Ha önök figyelmesen elolvassák a rehabilitációs járadékról szóló törvényjavaslatot, láthatják, hogy semmilyen szemléletváltásról nincs szó ebben a javaslatban, hanem egyszerűen arról van szó, hogy feltűnően sokan részesülnek rokkantnyugellátásban. A tervezet azt is említi, hogy 13 százalékkal meg kell emelni a munkaképesség-csökkenés mértékét ahhoz, hogy a jövőben az egészségkárosodott emberek elmehessenek rokkantnyugdíjba. Azt is mondhatnám, hogy azok a rokkantnyugdíjasok, akiket az elkövetkezendő években hívnak vissza a rendszerből, azoknak nagy része a járadék folyósítását követően már nem fog visszakerülni a nyugdíjazottak körébe. Mint ahogyan azt sem lehet tudni, hogy mi lesz azokkal a járadékosokkal, akik 50 százalékát veszítették el a munkaképességüknek, és eddig sem volt számukra rehabilitációs munkakör, és ezt követően sem lesz. Mert bizony, képviselőtársaim, ők is 185 ezren vannak a jelenlegi rendszerben.
Tisztelt Országgyűlés! Itt nem néhány ezer emberről van szó, hanem nagyságrendileg legalább 200-300 ezer ember jelenlegi rendszeres jövedelmét teszik bizonytalanná úgy, hogy a törvényben meghatározott rehabilitációs időt követően semmilyen biztos pontot nem nyújtanak a számukra. Ezt a törvényjavaslatot ezért nem tudom támogatni, hiszen álláspontom szerint nem alkalmas több százezer megváltozott munkaképességű ember életkörülményeinek, jövedelmi viszonyának, életvitelének és önbecsülésének megnyugtató rendezésére.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz padsoraiban.)
