DR. MÁTRAI MÁRTA

Teljes szövegű keresés

DR. MÁTRAI MÁRTA
DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Én csak azért kértem két percre felszólalási lehetőséget, mert a személyeskedő megjegyzését szeretném visszautasítani; annál is inkább, mivel erre már nem ez az első példa, többször is volt ilyen.
Azt azonban valamennyien leszögezhetjük, hogy a rokkantnyugdíjasok, legyenek bármilyen rokkantsági fokúak, valamennyien emberhez méltó életet szeretnének élni. (Csizmár Gábor: Ez így van!) Egy hatalmon levő kormánytól azonban mindenki elvárja és én is elvárom, hogy őszintén beszéljen. Őszintén beszéljen, és mondja el, hogy az országban olyan nagy a baj, hogy a hazugság árát meg kell fizetni, és ebből nem maradhatnak ki a rokkantnyugdíjasok sem. Ebből a törvényből, ha tetszik, ha nem, ez is kiolvasható, államtitkár úr.
A mai politika azonban nem ilyen. És ha már itt tartunk, akkor igenis megfogalmazom, egyáltalán nem ilyen, hanem kioktat és urizál, és abban az esetben, ha az ember megpróbálja a véleményét megfogalmazni, akkor pedig megpróbál az orrára koppintani, vagy pedig olyan stílust enged meg magának, mint amit ön is megenged magának, államtitkár úr.
Azt gondolom, hogy az emberek, legyenek azok saját jogú nyugdíjasok vagy legyenek rokkantak, legyenek bármilyen olyan egészségi állapotban, ami az életüket hátrányosan befolyásolja, igenis elvárják, elvárják a mindenkor hatalom levőtől, hogy egy tisztes, a ledolgozott évek után járó megélhetést biztosítson. Ez vonatkozik a rokkantakra és vonatkozik az öregségi nyugdíjból élőkre is.
Tudja, államtitkár úr, azért nyújtottunk be módosító indítványt jobbító szándékkal - és nagyon bízom abban, hogy önök ezt be fogják fogadni -, mert azt gondolom, hogy a törvényt mindenképpen valahogy úgy kell alakítani, hogy azoknak az embereknek, akik valóban hátrányos körülmények között élnek, mert megrokkantak életük során valamilyen oknál fogva, azoknak legalább a megélhetésükhöz szükséges minimális lehetőséget biztosítani kell, hogy emberi életet tudjanak élni a későbbiek során.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem