ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ami ma itt, a parlamentben elhangzott, azzal kapcsolatban nagyon sok képviselőtársamnak maximálisan igazat adok. Úgy érzem, Mátrai Márta próbált három olyan példával élni, hogy hogyan lehet visszaélni a rokkantosítással akár egyéni, akár gazdasági szerepkörben, hogy lehet úgy egészséges állapotban, rokkanttá minősítve munkát végezni, kicsattanva az egészségtől, hogy tulajdonképpen magát az egész társadalmat becsapom.
Azt hiszem, az államtitkár úrral nagyon régóta - nem azt mondom, hogy csatázunk - foglalkozunk a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásával. Amit a képviselőtársaim is felsorakoztattak aggályokat a foglalkoztatás területén, én is osztom ugyanezt. Hisz aki ma 67 százalékos rokkant, annak a rokkantsági nyugdíja 32-34 ezer forint környékén mozog. Aki teheti, ezek közül megpróbál elmenni dolgozni, főleg akkor, hogyha van, mondjuk, otthon még két kisgyereke, akiket szeretne eltartani és iskolába járatni. Tehát egy kényszerállapot van az ő esetében.
Nagyon jól tudjuk, hogy a megváltozott munkaképességűek támogatási rendszere ugye most már átalakult pozitív irányba. Ennek örülök - ennek az egyik részese én is voltam, hogy ez változzon meg, mert ott is nagyon sokan visszaéltek vele. De szeretnének egyre többen elhelyezkedni, még ha kiegészítésképpen is, hogy legalább a létminimum küszöbét elérjék azzal, hogy pluszjövedelemhez jutnak. Nagyon sok ilyen embert ismer ön is, én is, foglalkoztunk ezzel a kérdéssel. Több olyan központban voltam, ahol aggályokat fogalmaztak meg, ahol foglalkoztatnak embereket, vakokat, ott van mellette a kutya, és dolgozik, mert szeretne adott esetben úgy élni, hogy ne csak a gyógyszert tudja kifizetni, hanem egyéb célokra is tudjon a családon belül fordítani. Nekem is itt vannak aggályaim.
Ott vannak aggályaim, hisz a megváltozott munkaképességűek területén ezt a bűvös 7-8 százalékot nemigen tudjuk átlépni a foglalkoztatás területén. Ezt ön is alá tudja támasztani, államtitkár úr, mert volt olyan év, amikor változott a rendszer egy picikét, abban a pillanatban 16 ezer ember elvesztette a munkahelyét. Jött hozzá, mert másutt lett kialakítva olyan munkahely, munkakörülmény, ahol lettek felvéve emberek, de zömében ez a stagnálás, ez a 7-8 százalék tulajdonképpen egy ilyen állandósult létszám.
Nagyon jó kezdeményezések voltak regionális szintű foglalkoztatási központok kialakítására, csak ezek soha nem kapták meg a megfelelő támogatást. Hisz a valamikori 62 milliárd forintról lecsökkent a támogatási rendszer 52 milliárdra. Tehát az alapvetően maga után vonta azt, hogy egyre kevesebb embert lehetett foglalkoztatni ebből az összegből.
A másik pedig az eljárás módszere, amikor gazdasági szinten történik egy kényszerhatásra tömegesen, tulajdonképpen úgy rendezve orvosokkal, hogy a rehabilitációt el tudják érni, és megváltozott munkaképességűvé váljanak. Van egy másik szint, csak egy példát szeretnék önnek mondani, és ezt nem szívesen mondom, mert valahol érinti a mi családunkat is. A beteg egy akut limfoid leukémia utáni csontvelő-átültetés után - azt hiszem, amiből Magyarországon csak egy van, vagyis ennél az egy embernél sikerült elérni - kikerül a hermetikus szekrényből, ahol 42 napig töltötte az idejét, olyan körülmények között, és utána rá pár hétre el kell neki mennie, mondjuk, Veszprémbe a rehabilitációs orvoshoz, rajta a maszk, rajta a kesztyű, az orvos pedig azzal kezdi, hogy vetkőzzön le. Szóval, az emberben egyszerűen megállt az ütő, és azt mondta, hogy ennél aljasabb módszer már nem lehet egy beteg emberrel, aki épphogy túlélte, vagy épphogy - fogalmazzunk úgy - esélyt kapott arra, hogy újból élhessen, és akkor egy ilyen eljárási módszerrel próbálják meg vizsgálni.
(15.20)
A betegség mellett kialakul egy mélyvénás trombózis. Ez az ember soha nem műthető sajnos, sőt, mi több, a tömeget kerülnie kell fertőzési problémákból adódóan, és 67 százalékra van rokkantosítva. Ilyenkor az emberben fölmerül a kérdés, hogy a rendszer valóban jó-e.
Én is azt mondom, államtitkár úr, és mindannyian azt mondjuk, hogy hozzá kell nyúlni. Hozzá kell nyúlni, mert vannak tapasztalatok, de van egy olyan tapasztalat is, amit államtitkár úr az expozéjában mondott el, hogy a rokkantosítások száma évről évre csökken. Tehát túl vagyunk azon a nagy időszakon, amikor a rendszerváltozás után a munkanélküliség, esélytelenség meg egyéb ilyen dolgok miatt tömegével váltak rokkanttá az emberek. Nagyon kell vigyázni arra, hiszen ma harcolunk azért, hogy a 45 év fölötti nők munkahelyet találjanak maguknak. Harcolunk azért, hogy az 50 év fölötti egészséges emberek munkát találjanak maguknak, és megpróbálunk minden törvényi eszközzel és adókedvezményekkel gazdasági társaságokat arra ösztönözni, hogy az 50 év fölöttieket is foglalkoztassák. Ilyenkor fölmerül az emberben a kérdés, hogy ha az egészséges 50 év fölöttiek érdekében kell olyan intézkedést hozni, hogy kedvezményeket kapjanak a foglalkoztató gazdasági társaságok, ha idáig az egészségest nem foglalkoztatták, akkor miért foglalkoztatnák a rokkantat?
Én erre mondtam államtitkár úrnak és miniszter úrnak is egy javaslatban, és számos példa van rá - nem akarok országokat mondani -, ahol speciális tevékenységekre, speciális munkákra mondták azt, hogy elsődlegesen rokkantak végezhetik. Főleg a környezetvédelmi meg egyéb más jellegű tevékenységekről van szó, nem akarom sorolni, azt hiszem, államtitkár úrral is sokszor beszélgettünk erről. Valahol a törvényben is segítenünk kellene azt, hogy valóban elsődlegesen azt a tevékenységet csak rokkantak végezhessék. Valóban esélyt adni arra, hogy ha valaki akar, és érez magában annyit, és szeretne pluszjövedelemhez hozzájutni, főleg, ha családfenntartó, akkor az esélye törvényileg legyen garantálva arra, esélye legyen arra, hogy munkát találjon magának.
Ebben segíteni kívánunk mi is, államtitkár úr. Nehogy félreértse az esetleges kételyek megfogalmazását vagy a negatív, erőteljesebb kihangsúlyozását a kételyeknek, de segíteni akarunk mi is abban, hogy valóban az ország ebben a kérdésben előrébb tudjon jutni, és valóban a megváltozott munkaképességűek esetében legyen esély és lehetőség arra, hogy ha valóban tud és akar dolgozni, akkor ezt megtehesse. Ehhez mi is segíteni kívánunk. Azt hiszem, mindenkinek a családjában, rokonságában van olyan eset, amit el tud sorolni és el tud mondani. Mindenki ezt a problémát átérzi.
Higgye el nekem, államtitkár úr, hogy senki nem akar zsigerből önnel szemben mást mondani, csak kételyeket fogalmazunk meg. Ha ezeket a kételyeket megfogalmazva a megfelelő módosító indítványok az önök részéről befogadásra kerülnek, képviselő asszony, önnek is mondom, és ha esetleg konzultálunk úgy, hogy gyerekek, ezen változtassunk még egy picikét, parlamenti képviselők vagyunk, nem haragszunk egymásra, tehát meg tudjuk tenni ezt jobbító szándékkal, akkor csináljuk meg! Adjunk esélyt arra, hogy valóban a rendszer tisztasága, a vizsgálati rendszer tisztasága, a korrupció esetleges elkerülése ebben az új rendszerben benne legyen, és valóban, ha foglalkoztatni akarunk, akkor annak a feltételeit is meg tudjuk teremteni. Ezért mondom, hogy részünkről is lesz benn egy csomó módosító indítvány, kérem azt, hogy ha önök úgy érzik, hogy egy javítással, egy módosítóval, mert önök is úgy érzik, hogy talán ott van egy kicsi esély arra, hogy jobbítsuk magát a törvényt, akkor szóljanak. Ne az legyen a bizottsági ülésen, hogy kapásból lesöpröm, mert a kormány azt mondta, hogy nem fogadható be, pontosan, ha esetleg, mondjuk, költségvetési többletköltséggel járna. Próbáljunk meg ezekben a kérdésekben együtt gondolkodni és együtt dolgozni!
Úgy érzem, sokkal hatásosabb lesz magának a törvénynek a valódisága, annak a végrehajthatósága is sokkal jobban le fog egyszerűsödni, ha ezeket az alapértékeket - fogalmazzunk úgy - közös nevezőre tudjuk hozni. Nem akarom a kompromisszumot mondani, mert ez is ma már egy csúnya szó, lejáratott szó, tehát az alapértékeket közös nevezőre tudjuk hozni.
Köszönöm a figyelmüket, én ennyivel szerettem volna hozzájárulni.
