FARKAS IMRE
FARKAS IMRE
FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Elöljáróban jelezni szeretném, hogy jónak és támogathatónak tartom a rehabilitációs járadék bevezetéséről szóló törvényjavaslatot.
(13.30)
A járadék bevezetése mögött a rokkant-nyugdíjazási rendszer átalakítása húzódik meg, amit, azt hiszem, mindenki szükségesnek tart. Ott sincs vita, hogy a rokkantnyugdíjazás nem lehet végcél, vissza kell vezetni a munkába azokat, akiket csak lehetséges, ezt segíti a rehabilitáció, és ösztönözni, segíteni kell azokat, akik erre vállalkoznak. Ha szükséges, ki kell egészíteni keresetüket, amennyiben az lényegesen kisebb, mint az egészségkárosodásuk előtt. Erre szolgál a rehabilitációs járadék, ami éppen a törvénynek a címe lett, bár szerintem nem a „járadék” címet kellett volna törvényként megjelölni, hanem maga rehabilitáció lehetett volna itt a hatásosabb cím.
Azt most nem kívánom elmondani, hogy hogyan működne az új rendszer, hiszen az általános vitában a múlt héten ezt már sokan kifejtették, ugyanakkor én is látom, hogy feltétlenül szükséges a vitához ismertetni és ismerni azt, hogy miről van szó igazából. A múlt heti vitából most csak felidézném azokat az észrevételeket, javaslatokat, amelyeket akkor érintettem, de részletesen nem lehetett kifejteni a bizottsági vita hozzászólójaként. Négy problémakörrel szeretnék foglalkozni, úgy érzem, mindegyik fontos.
Az első: a rehabilitáció a törvényalkotó szándéka szerint ki fog terjedni a szociális járadékosokra is. Ez nagyon helyes, hiszen nemcsak azoknak kell segíteni, akik 67 százalékban elveszítették munkaképességüket, hanem azokon is, akik 50 százalékban veszítették el azt. Csakhogy ez a törvényjavaslat ezzel nem foglalkozik, mondván, az a szociális törvényhez tartozik. Szerintem ezt a kérdést egyszerre kellett volna rendezni, de úgy látom, hogy erre már kicsi az esély, legfeljebb ha a minisztérium vagy a bizottságok megpróbálnák a szociális törvénynek az idevonatkozó részét beemelni ebbe a törvénybe, akkor lehetne megoldani, de a képviselői lehetőségeket, kereteket ez, azt hiszem, mindenképpen meghaladja.
A második kérdés, amivel foglalkozni szeretnék, az, hogy a rehabilitáció alkalmazása legkritikusabb pontjának a foglalkoztatást tartom. Az egészségi állapot felmérését, a megmaradt képesség meghatározását, az érintett személy oktatását, kiképzését bárkinél bármikor meg lehet tenni. De lesz-e számára munkahely, ahol majd dolgozni tud? - ez az igazi, nehéz kérdés. Mint tudjuk, most folyik a rehabilitált munkahelyek, cégek számának felmérése, felülvizsgálata, támogatásának átalakítása.
Én azt tapasztalom a választási körzetemben, hogy közülük többen nem tudnak majd megfelelni ezeknek a követelményeknek, amit velük szemben támasztanak. Mi lesz ennek a vége? Nő az igény a rehabilitált munkahelyek iránt, ezt kelti fel a mostani törvény, miközben csökken a rendelkezésre álló rehabilitált munkahelyek száma. Ezt az ellentmondást ebben a törvényjavaslatban nem is lehet feloldani, de a kormánynak tennie kell az iszonyú területi különbségek feloldása érdekében. Az ugyanis kevés, hogy a tervezetbe beleírták, hogy figyelembe veszik a térség rehabilitációs szükségletét és munkaerő-piaci feltételeit, így csak azt fogják elérni, hogy a választókörzetemben kevés embert fognak bevonni a rehabilitációba - azt hiszem, hogy ez nem lehet cél.
A harmadik témakör, amit érinteni szeretnék: a tervezetben leírtaknál rugalmasabbá kell tenni - szerintem - a rehabilitációs járadékba való belépés, kilépés és visszakerülés módját, hogy ne járhasson rosszabbul, aki a rehabilitációra vállalkozik, mint ha nem választaná ezt a módot. Például ne maradjon két évig ellátás nélkül az, aki feketefoglalkoztatásnak a részese. Igen, mindig is támogattam és most is támogatom, hogy a feketefoglalkoztatást szigorítani és szankcionálni kell, de úgy érzem, hogy nem ennél a törvénynél kell olyan súllyal elkezdeni, hogy lehetetlen helyzetet teremtünk azoknak a számára, akik a rehabilitációra most vállalkoznának. Hiszen mindannyian tudjuk, hogy ezek az emberek legtöbbször az anyagi helyzetük miatt erre rákényszerülnek, és sokszor áldozatai ennek, nem tudják a munkaadónak a szándékát befolyásolni.
Ugyancsak enyhíteni kell azoknak a szankcióit, akik nem működnek együtt megfelelően az erre kijelölt hivatallal. Nem vitatom, hogy szükséges az együttműködés, és szerintem nem is irreális az elvárás, de az azért mégis túlzás, hogy kétéves kizárás vár arra, aki az együttműködés sokszor nem pontosan szabályozott kereteinek nem tud megfelelni. Ez annál is inkább elképzelhetetlen, mert korábban a szociális törvényben módosítottuk a szabályokat, negyedévre levittük a korábban féléves határt, sőt még enyhítettünk rajta, most nem értem, hogy ezen a területen miért kellene két évet meghatározni. Ez egy abszurd helyzet, változtatni kell rajta.
(Az elnöki széket dr. Világosi Gábor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Azt sem értem, miért csak akkor kerülhet vissza az ellátásba valaki, ha egészségi állapotában tartós rosszabbodás következik be. Ha e miatt az ok miatt nem érte el korábban a jogosultsági szintet, akkor értem, mert akkor nem ítélték meg, mert nem volt az egészségi állapota annyira rossz. De ha más miatt került ki ebből a rendszerből, például jövedelem miatt vagy más dolgok miatt, akkor nem értem, hogy miért csak akkor kerülhet vissza, ha az egészségi állapota még rosszabbodott. Itt, úgy gondolom, vagy a törvény szövegének egy rossz megfogalmazásáról van szó, ezt feltételezem a felsorolásból, ami itt van, nem akarom elhinni, hogy ez egyszerűen törvényalkotói szándék lenne.
Végül a negyedik kérdésre térnék át, a rokkant, rehabilitált személy kereseti lehetőségeinek behatárolásáról szeretnék néhány gondolatot mondani. Helyeslem a korlátozást, mert miért is kapna tartósan járadékot vagy rokkantnyugdíjat az, aki jóval többet keres, mint megrokkanása előtt. Azt hiszem, ebben mindannyian egyetérthetünk. De a jelenlegi és a tervezet szerinti merev határok mégsem jók, itt sem jók. Például ha tíz forinttal keres valaki többet, mint a megrokkanása előtt, miért esik el havi 40 ezer vagy akár 80 ezer forintos járadéktól vagy rokkantnyugdíjtól? De az ellenkezője is igaz: ha csak tíz forinttal marad valaki belül a törvényhatáron, jogos-e, hogy több tízezer vagy akár százezer forinthoz jusson hozzá ellátás címén?
Itt is rugalmasabbnak kell lennünk. Több külföldi példa szerint a megrokkanás előtti keresetig történhet a kiegészítés. Már ez is jobb és rugalmasabb forma, mint amit most alkalmazunk vagy tervezünk alkalmazni. Természetesen teljesen igazságos formát nehéz lesz megalkotni.
Én azt javaslom, hogy kedvezményezzük azokat, akiknek a keresete kisebb, mint a minimálbér kétszerese, esetükben például 50 százalék helyett csak 30 százalékkal csökkentsük a járadék összegét, ha valamivel többet keresnek, mint egészségkárosodásuk előtt, mert más, ha 50 ezer forintos összeget lépnek túl vagy ha 150 ezer forintot, legalábbis a megélhetés szempontjából mások ezeknek a következményei. Az ellátásból való kizárás mint egy következő szankció esetében ugyancsak méltányosabban járnék el, mint ahogy a tervezet. Itt is azt tartanám fontosnak, hogy az alacsonyabb keresetűeknél megengedőbbek legyünk, szintén a minimálbér kétszeresét tekintem egy mérföldkőnek, ahol kedvezőbb elbírálást adhatunk.
Javaslataimat, javaslatainkat, hiszen több képviselőtársammal nyújtottam be, nem tekintem tökéletesnek, egyfajta gondolkodási mód ez, amit a vita során még tökéletesíthetünk. Kérem képviselőtársaimat és a minisztériumot, legyenek ebben partnerek, mert így még jobbá tehetjük a törvényt.
Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
(13.40)
