HARRACH PÉTER
HARRACH PÉTER
HARRACH PÉTER (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kérdésnek elsősorban a társadalmi hátterével szeretnék foglalkozni, de azért rögzítsük, hogy miről is van szó: a rehabilitációs járadék bevezetésével a kormányzat 2008-tól az új megállapításoknál, 2009-től pedig a jelenlegi rokkantnyugdíjasokról kívánja leválasztani az 52 év alatti ellátottakat, akiknél az új rehabilitációs szakértői szerv a megmaradt munkaképesség alapján rehabilitációs munkakört javasol.
A probléma elég súlyos, hozzá kell nyúlni, de sajnos azt látjuk, hogy sajátos módon, az eddig megszokott módon nyúlt hozzá a kormányzat. Nézzük, mi a helyzet ma! Valóban 800 ezer rokkantnyugdíjas van, ezek közül négyszázötven-egynéhányezer a korhatár alattiak száma, és ez nagyon sok. Mi az oka annak, hogy ilyen nagy ez a szám? Úgy gondolom, hogy valóban súlyos az első; a három kategóriába sorolt rokkantnyugdíjasok számán kívül olyanok is vannak ebben a rendszerben, akik részben az egészségtelen életmód miatt, részben pedig - mondjuk ki - visszaélések miatt kerültek be. Ezt meg kell oldani.
Ha az első okot nézzük, akkor a magyar társadalom, különösen a magyar vidék egészségi állapotát kell látnunk. Ennek több oka van: nemcsak az a fajta egészségtelen életmód, amire itt néhány órával ezelőtt hosszasan a sportstratégia kapcsán már történt utalás, mert nem csupán fizikai okai vannak ennek az állapotnak, hanem lelki okai is; egyfajta reménytelenség, céltalanság, az életvezetésben megjelenő problémák. Ez egyéni és társadalmi kérdés is, valamiképpen a munkamorálnak, a létező szocializmusból itt maradt mentalistának a következménye ez. A teljesítmény hiánya abban az időszakban nem volt súlyos hiányosság, és a valóságos társadalmi normák helyett ál-, mesterséges normák bevezetésére került sor. Ez az egész társadalmi légkör és egyéni életforma bizony továbbélte annak a rendszernek az idejét, és ma is még érezteti a hatását. Tehát azt látjuk, hogy ez a munkához való viszony és az életformában bekövetkezett vagy folyamatosan jelen lévő sajátságok is okai annak, hogy ilyen sokan vannak ebben rendszerben; de a konkrét visszaélések is, amelyeket nemcsak a jelentkezők, hanem az elbírálók is bizony elkövettek.
Tehát a módosítás mindenképpen aktuális, szükség van rá, szükség van arra, hogy a végleges és súlyos egészségkárosodottakról leválasszuk az enyhe és rehabilitálható réteget - de hogyan kell ezt tenni? A megoldásban két kulcskérdés van: egyrészt magának a minősítő és felülvizsgálati rendszernek az átalakítása, másrészt - ami sokkal fontosabb, és nagy hiányosságok vannak ma is ebben - a rehabilitációs munkalehetőségek megteremtése.
Egy picit elidőznék ennél, hiszen ez az előbb említett általános társadalmi problémákat érinti. A foglalkoztatottság alacsony szintje, a társadalmi normák hiányossága, általában a munkához való viszony ma Magyarországon az egyik legnagyobb társadalmi probléma, és ehhez járul természetesen az egyének mentális állapota. Ha valaki ismeri a kistelepülések világát, akkor látja, hogy ott bizony az emberek jelentős része, részben a munkalehetőség hiánya miatt, tudjuk, hogy 1993-ban érte el ez a jelenség a csúcsát, amikor nagyon sokan a munkanélküliségből a nem éppen kedvező, de azért annál még mindig jobb rokkantnyugdíjas pozícióba menekültek.
Mit lehet tenni ilyen helyzetben? Úgy gondolom, hogy elsősorban a munkalehetőségeket kell megteremteni. Amikor egy ilyen nagy terveket célul tűző törvénymódosítás megjelenik, akkor azt kell látnunk, hogy a feltételek adottak vagy nem adottak. Azt kell mondanunk, hogy nem adottak a feltételek, több szinten nem: egyrészt magának a felülvizsgálati rendszernek a hiányosságai miatt, másrészt a munkalehetőségek hiányosságai miatt, és ez a legfontosabb. Az utóbbi években azt tapasztaltuk, hogy a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását segítő lehetőségeket szűkítették. Egy ilyen helyzetben sokszorossá kellene tenni azokat a támogatott munkahelyeket, amelyek ezt biztosítani fogják.
Milyen célkitűzések lehetnének itt társadalmi szinten egy ilyen törvénymódosításnál? Elsősorban a valóban rászorultak erőteljesebb segítése; másodsorban a rehabilitációs lehetőség megteremtése azoknak, akik még rehabilitálhatók. És ne feledkezzünk el arról, amire én próbáltam már itt több gondolattal rávilágítani, hogy a közgondolkodás, a társadalmi normák hitelének helyreállítása is segítené azt a jéghegy csúcsát, amiről most beszélünk, hiszen ez egy társadalmi jelenségnek csupán az egyik megnyilvánulása. Itt sokkal mélyebb, sokkal súlyosabb problémákról van szó a magyar társadalomban, amit kezelnünk kellene.
Egészében véve ez a törvénymódosítás egy szükséges módosításnak egy lépése, azonban az iránnyal van egy kis gond, hiszen úgy érzem, hogy a megszorítások keretébe van illesztve, és nem feltétlenül a probléma szakszerű kezelésének az eszköze. Tehát a kormány szándékai között nyilvánvalóan átlátszik, hogy elsősorban a költségvetési egyensúly megteremtése volt a cél, vagyis a rendszerből valamiképpen pénzt kivonni. Ehelyett viszont az előbb említett két szinten, tehát magában a felülvizsgálati rendszerben, illetve a munkahelyteremtésben kellett volna olyan lehetőségeket megvalósítani, ami egy átgondolt törvénymódosítást biztosítana. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)
