BÁNKI ERIK

Teljes szövegű keresés

BÁNKI ERIK
BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy igen érdekes, de azt gondolom, hosszú távon fontos kapcsolatra szeretném felhívni a figyelmet, a sport és a turizmus között rejlő kapcsolatra.
Talán nem véletlen, hogy a parlament szakbizottsága is e két fontos területet öleli fel. Azt gondolom, amikor sportfejlesztésekben, a sport jövőjéről gondolkodunk, akkor nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a lehetőséget, állami szempontból semmiképpen sem, amely a sportjellegű fejlesztések, elsősorban az infrastrukturális háttér, a sportrendezvények megrendezésére alkalmas terek kialakítása, illetve ezeknek a turisztikai célú hasznosítása.
Magyarországnak kiemelkedő lehetőségei nyílnak a nagy sportrendezvények megszervezésében, amely sportrendezvények hihetetlen bevételi lehetőséget kínálnak az állam számára. Látjuk azt szerte a világban, hogy ma sportrendezvényeket, sporteseményeket szervezni, rendezni nem csupán sportpolitikai kérdés, hanem egyre fontosabb gazdasági kérdés is. Azok a sportágak, amelyek az elmúlt időszakban, éppen az imént említett jó menedzseléssel, PR-ral, nyilván az utánpótlás-nevelés, a versenysport megfelelő színvonalra történő fejlesztésével el tudták azt érni, hogy egyre nagyobb nézettségük van, nemcsak a televíziós közvetítések, hanem az élő versenyek során is, hihetetlen bevételekre tudnak szert tenni, amit értelemszerűen vissza tudnak forgatni a sportágba és a sportághoz tartozó infrastrukturális háttér további erősítésére.
Ha a világversenyeket vesszük figyelembe, akkor azt gondolom, a stratégiának mindenképpen célként kell kitűznie azt is, hogy Magyarország a stratégiai időszak alatt váljon alkalmassá bármely világverseny megrendezésére. Ez magában foglalja természetesen a világ három legnagyobb eseményét is: a labdarugó Európa-bajnokságot, a labdarúgó világbajnokságot és magát az olimpiát.
Nagyon nehéz egy ilyen elbukott labdarúgó Európa-bajnoksági kandidálás után erről beszélni, mégis meg kell fogalmaznunk ezeket a célokat, mert tanulnunk kell az elmúlt időszak eseményeiből. Én magam is azt gondolom, hogy olyan helyzetben van ma a hazai sport, amikor egy-egy rossz eredmény, egy-egy világversenyen vagy olimpián történő rossz szereplés olyan negatív hatásokat indíthat el, ami nagyon komoly eróziót vonhat maga után. Látjuk a társadalom más területeit, ahol folyamatos hanyatlást követően egy-egy váratlan időpontban bekövetkezett esemény elindít egy olyan folyamatot, ami a teljes összeomlást hozhatja maga után. Tehát a felelősen gondolkodó politikusoknak nagyon komolyan végig kell gondolniuk, hogy a következő időszak fejlesztéseit milyen gyorsasággal és nyilvánvalóan milyen irányban szeretnék folytatni.
Ha csak a magyar sikersportágakról beszélünk, akkor is találunk közöttük, hála istennek, nagyon sokat. Ezeknek a sportágaknak az utánpótlásképzése, a versenyfeltételek biztosítása és javítása nyilvánvalóan egyre sikeresebb vagy legalábbis a mai szinten történő sikeres szereplések megőrzését vetítheti elő. Elengedhetetlen tehát, hogy legalább ezekre a sportágakra koncentrálva megteremtsük azokat a bázisokat, amelyek egy nemzeti úszócentrum, egy Puskás Stadion, a labdarúgó-utánpótlás edzőközpontok formájában, illetve a sportiskolai rendszer kiterjesztésében ölthetnek testet.
Ha már a turizmus és a sport kapcsolatáról beszélünk, akkor itt mindenképpen szóba kell kerülnie a kongresszusi központnak is, hiszen egy ötezer fő befogadására alkalmas kongresszusi központ többek között nagy tudományos sportszakmai konferenciák megteremtésére is lehetőséget ad. Márpedig ezzel is a magyar sport és Magyarország presztízsét tudjuk emelni.
Ha már a turizmus és a sport rokon vonásait kiemeltem, akkor feltétlenül szót kell ejtenem a Széchenyi-terves turizmusfejlesztési programokról. Tehát az a fejlesztési program, amely 2001-ben indult el Magyarországon, és amely részben kormányokon átívelő volt; bár sajnos 2004-től gyakorlatilag megszűnt a fontos területek állami forrásból történő támogatása, de azok a fejlesztések, amelyek ez alatt a három év alatt megvalósultak, bizonyították azt, hogy hihetetlen fejlődést tudnak hozni a teljes turizmus területén.
Ha a mai töltési mutatókat nézzük, akkor láthatóan éppen ezek az akkor felépült fürdők, szállodák és kiegészítő létesítmények tudják fenntartani a mai hazai turizmus színvonalát, és elérni, hogy legalább ne csökkenjenek a bevételek, annak ellenére, hogy sajnos a trendek bizonyos értelemben romlanak ma Magyarországon. Tehát ha a kormány, a magyar parlament felismeri azt, hogy a sportlétesítmények fejlesztésében, a sportágak utánpótlásközpontjainak kialakításában és fejlesztésében milyen lehetőség rejlik, és hogy az idefordított állami, illetve magánforrások milyen megtérülést tudnak produkálni, akkor azt hiszem, hogy éppen a nemzeti sportstratégia az, amely ehhez egy kitűnő alapot adhat.
Nagyon fontos lenne még néhány szót ejteni a nemzeti sportegészségügyi központról. Több képviselőtársam is említette a hozzászólásában. Itt egy olyan lehetőség adódik, amely egyedülálló lehet egész Európában. A Sportkórház fejlesztésének a befejezése, a Testnevelési Egyetem önállósulása - ugye, egy területen lévő létesítményekről beszélünk -, egy nemzeti doppinglabor idetelepítése és erősítése, illetve kutatóközpont kialakítása egy olyan erős sportegészségügyi központ létrehozását eredményezi, amely nagyon komoly segítséget nyújthat, nagyon komoly bázisa lehet a hazai versenysportoknak. Azt gondolom, hogy a sikeres szerepléshez ez feltétlenül elengedhetetlen.
Egy másik fontos kérdés, ami szintén felmerült képviselőtársaim részéről, és amit szeretnék magam is megerősíteni, ez pedig a sport irányítása. Volt önálló minisztériuma ennek a szakterületnek. Aztán lett egy sporthivatal, ami még mindig egy viszonylag erős és önálló irányítást jelentett. Mára viszont gyakorlatilag egy szakállamtitkárságként működik e terület irányítása az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumon belül. Azt gondolom, a sportstratégiában célul kell kitűznünk azt, hogy a terület állami, központi irányítása újra önállósuljon, induljon meg ez a folyamat visszafelé, legyen mielőbb újra egy önálló hivatal, amely ezt a területet irányítja, és aztán merjük kitűzni célul azt, hogy végül legyen egy önálló minisztérium majd újra, amely ezeket a fejlesztéseket, a stratégia céljainak megvalósítását tudja koordinálni és ellenőrizni. Azt gondolom, hogy ez nem lenne presztízsveszteség a jelenlegi minisztérium részéről sem, sőt azt gondolom, hogy valóban egy közös munka szép eredményeként tudnánk együtt értékelni ezt.
Tehát összefoglalásként: az itt elhangzottak közül mindenképpen támogatni kívánjuk - és módosító indítványainkkal ezt majd jelezni fogjuk - a sportstratégiába beépíteni a sportlétesítmény-katasztert, ott meghatározni az infrastrukturális háttér fejlesztésének irányait, a sportegészségügyi központ létrehozását, a sportdiplomata-képzést, a mindennapos testnevelés megvalósítását, a költségvetési támogatás évről évre történő jelentős emelését - ahogy azt Szalay Ferenc képviselőtársam az imént elmondta -, illetve a Puskás Stadion megépítését és a megépítés garanciáiként annak törvénybe foglalását.
Hogy ezen pontok közül melyek lesznek azok, amelyek a stratégia részeként, és melyek azok, amelyek cselekvési tervként kerülnek elfogadásra, azt gondolom, hogy ebben egy értelmes és kompromisszumos egyeztetésre van szükség a parlamenti pártok képviselői, illetve a kormány között. Mi ehhez mindenképpen szeretnénk a saját együttműködésünket felajánlani.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem