DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA önkormányzati és területfejlesztési miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is szeretném megköszönni valamennyiüknek a nagyon színvonalas, nagyon értékes vitát, ami jól mutatta, hogy az előkészületek során tényleg minden olyan szakmai, szakmapolitikai kérdést az asztalra tettek az ötpárti egyeztetés során, ami ezt a stratégiát, amiről majd most döntenie kell az Országgyűlésnek, javíthatja. Azt gondolom, ez a téma, a sportstratégia szolgálhat etalonként más parlamenti vitákhoz, országgyűlési határozat, törvénytervezet vitájához, mert miközben természetesen van jó néhány kérdés, amit máshogyan értékelünk, vagy akár más megoldást találunk egy probléma kezelésére, mégis olyan megközelítéssel, igényes szakmai, szakmapolitikai megközelítéssel zajlott ez a vita, ami egészen bizonyos vagyok benne, hogy nemcsak ennek az ügynek, ennek a szép és nemes ügynek van hasznára, hanem általában a parlamenti munkának és a parlamenti demokráciának is.
Néhány dologra szeretnék reagálni, mert az általános vita folytatásában már nem én veszek részt, hanem a minisztériumot az államtitkár úr fogja képviselni, de mindenképpen szeretném, ha közvetlenül néhány kérdésre meghallgatnák a reakciót. Szeretnék néhány dolgot kinyitni, további vitát és disputát javasolni, hiszen lesz még egy szakasza a parlamenti vitának.
Az első kérdés az, amit többen érintettek, és azt gondolom, hogy nagyon fontos kérdésről van szó, a stratégia egyik fontos eleméről: ez a mindennapos testnevelés vagy mindennapos testmozgás kérdése. A célban tökéletesen egyetértünk, világos, hogy az lenne a jó, ha a gyerekek az iskolában mindennap mozognának, és az lenne a jó és azt szeretnénk elérni, hogy a gyerekek, a fiatalok úgy éljék az életüket, hogy a mindennapjaik természetes részévé váljék a mozgás, és aztán később felnőttként is - ha nem is mindennap, de legalább egy héten kétszer - mozogjanak, sportoljanak rendszeresen, tartsák karban a fizikai állapotukat, ami, hozzáteszem, egyébként az egészséges pszichéhez is kitűnő segítség; tehát ezt a célt szeretnénk elérni.
Ma annyit tud elvállalni ez a stratégia, hogy hitet teszünk a mindennapos testmozgás mellett, de hogy ezt elérjük, ehhez is rengeteg dologra van szükség. Ahogy az expozéban utaltam rá - nem akarom még egyszer megismételni -, meg kell szerettetni a mozgást a gyerekekkel, mert hiába írjuk elő kötelezően akár a mindennapi testnevelésórát is, ha a gyerekek tömegei érzik úgy, hogy ez nekik teher, és megpróbálnak kibújni ez alól, és igazolásért szaladgálnak, hogy ne kelljen levetkőzni és mozogni, akkor azt gondolom, nem értünk el semmit.
Ezért nem értek azzal egyet - ezt szeretném itt most deklarálni -, hogy a felsőoktatásban bármiféle ilyen kötelező előírásokat tegyünk. Egyszerűen nem látom értelmét, azért, mert a felsőoktatásban legkorábban 18 éves fiatalok vesznek részt. Ezek felnőtt emberek. Ha nem tudtuk addig elérni, hogy nekik természetes igényük legyen arra, hogy mozogjanak, sportoljanak, akkor az egyetemi testnevelésóra kötelező előírásával nem fogjuk tudni elérni. A főiskolák, egyetemek máshogy működnek, mint a közoktatás, sokkal nagyobb szuverenitása van már egy hallgatónak. Abban van dolgunk, hogy biztosítsunk feltételrendszert, abban igen, hogy el tudjanak menni a hallgatók mozogni és sportolni; igen, abban is, hogy ösztönözzük őket, de egy ilyen kötelező előírásnak semmi értelmét nem látom. Hozzáteszem, hogy amikor én jártam egyetemre, akkor volt még ilyen. Szeretném azt elmondani, hogy voltak ott Pécsen rendszeresen olyan versenyek - a tanárképző főiskolán nem 400 méteres az atlétikakör, hanem 300 méteres -, hogy tízszer 300 méteres versenyfutás volt mindig valamilyen alkalomból az egyetemek, főiskolák között. A jogi karon, ahová én jártam, nem tudott a testnevelőnk összeszedni tíz nőt, aki végigfutotta volna a váltót - szégyen! Arra azonban büszke vagyok, hogy én futottam elsőnek és utolsónak, mert ezt a szabályok megengedték, és ezért tudott elindulni a kar. Akkor még versenyszerűen atletizáltam, és büszke vagyok rá természetesen.
A másik dolog, amiről szeretnék beszélni már csak egy mondat erejéig, a Puskás Stadion felújítása vagy építése - így vetették fel. Azt mondom, hogy most abban a stádiumban vagyunk még, hogy „vagy”. Egyetértek azzal, a kormány nevében szeretném deklarálni, hogy az a kormány szándéka, hogy legyen egy XXI. századi színvonalnak megfelelő nagy sportlétesítmény, stadion Magyarországon, Budapesten. Igen, ezt mi is akarjuk, Cardiff után én ezt egyébként a kormány nevében kinyilvánítottam, és dolgozunk azon, hogy milyen konstrukcióban legyen.
Ha már itt tartunk, többször szóba került, Bánki Erik képviselő úr is szóba hozta a sport és a turizmus kapcsolatát, illetve a világversenyeket, a nagy versenyeket, hogy kell indulni, nem kell indulni. Legyen világos: a kormány szándéka az, hogy minél több olyan nagy verseny, világverseny megrendezői lehessünk, amely Magyarországnak a turizmus szempontjából fontos, az ország imázsát erősíti, tehát mi támogatjuk azokat a szövetségeket, amelyek úgy gondolják, hogy elindulnak ezen a pályán. Most például legutóbb Moszkvában a jégkorongozók kifejezték a szándékukat és elindultak, aztán időközben nyilván ott egy kicsit beleszagoltak a levegőbe, és úgy döntöttek, hogy visszavonják ott a helyszínen a pályázatukat; ott volt Elbert szakállamtitkár úr is helyszínen. Mi örömmel támogattuk, tetejében ez egy olyan sportág, ami szemmel láthatóan egyre jobb eredményeket produkál Magyarországon, tehát jó lenne egy ilyen verseny. De természetesen azt is figyelembe kell venni, hogy egy-egy sportágnál milyen realitása van ennek, és milyen fundamentumon lehet ezt a pályázatot, mondjuk, jó eséllyel is megpróbálni.
Ami konkrétan a foci Eb-t illeti, nyilván a következő Európa-bajnoksági kandidálásról a Magyar Labdarúgó Szövetség, az MLSZ fog dönteni, mert ez az ő hatásköre. De azért sportért is felelős miniszterként azért annyit hadd mondjak, én ott voltam Cardiffban, és nagyon jó érzés volt az első nap - tényleg jó volt ez a pályázat -, mert azt gondoltuk, hogy van reális esélyünk nyerni.
(11.40)
Még este, a díszvacsora utáni informális beszélgetésen is kaptunk ilyen véleményt. És nagyon rossz érzés volt természetesen, amikor kiderült, hogy ez nem sikerült. De én ott azt tapasztaltam - a személyes tapasztalatomat mondom -, hogy igenis, és e tekintetben egyetértek Szalay képviselő úrral is, aki erről beszélt, a sportdiplomáciánkban is kell előbbre lépni, mert hiába voltak ott velünk kiváló, nagyszerű magyar focisták a régió időkből, Szepesi György, aki eljött velünk vagy Albert Flórián vagy Esterházy Márton - még Esterházy Márton volt a legfiatalabb -, rájuk a mi generációnk emlékszik, de ők ma már nem aktívak, és nem tudtunk felmutatni olyan sportdiplomáciai alapot, mondjuk, a fociból, mint amilyen Szepesi Gyuri bácsi volt valamikor, és enélkül nem megy. Ott a politikusokat nem mérték ezen a mérlegen, tehát ott alacsonyan röpültek - szokták mondani, elnézést a szlengért - a sportért felelős miniszterek, de nem rólunk szólt ez a történet és nem a politikusokról, mert amikor megjelent Sevcsenko, azért annak volt súlya.
Úgyhogy én azt gondolom - és ez a személyes véleményem -, hogy addig, amíg a magyar foci ilyen pocsék, addig nem szabad pályázni, mert nincs is esélyünk. Majd ha mi is fel tudunk mutatni egy-egy olyan focistát, mint Kaká vagy Rooney vagy Ronaldo vagy Ronaldinho, vagy hadd ne mondjak más neveket, akkor azt gondolom, hogy igen, akkor lesz esélyünk. Tudom, hogy ezt rossz dolog kimondani vagy keserű a szánk íze, de én ezt így gondolom, így láttam. Mondom ezt akkor is, ha nagyon örülök annak, hogy a kiesés veszélyétől már régen megszabadult, és nyolcadik helyen végez nagy valószínűséggel a kaposvári Rákóczi - ennyit csak szeretnék hozzátenni.
A következő téma, amire mindenképpen reagálni szeretnék, mert nagyon fontosnak tartom, ez az önkormányzatok szerepe a sportfinanszírozásban, illetve a sportéletben egyáltalán, többen érintették, Gyenesei képviselő úr is, mások is beszéltek erről. Szeretném e helyütt is megköszönni sportért felelős miniszterként, kormánytagként az önkormányzatoknak, polgármestereknek - Tóth képviselő úr is beszélt erről - azt a támogatást és segítséget, amit a sportnak nyújtanak, de ez nagyon differenciált, csak erre versenysportot alapozni nem lehet. Fontos szerepe van az önkormányzatoknak, kell is hogy adjanak segítséget és támogatást, sőt azt gondolom, hogy az önkormányzatokat illetően még a rendszer építésében is lehet, hogy egy picit előrébb lehet menni - gondolok itt a kistérségi szisztémarendszer kimunkálására -, de azt is látni kell, hogy nagyon függ ez attól, hogy akár egy polgármester, akár egy önkormányzati testület hogyan viszonyul ehhez. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Tíz percem van? (Az elnök bólint.) Máris befejezem, elnök úr, az utolsó mondatot. Ez egy picit elkötelezettségfüggő is, ezért azt gondolom, hogy a sportszervezőknek is az önkormányzatokkal egy kicsit tudatosabban kell a kapcsolatot építeni, és kihasználni mindazt a lehetőséget, amit kínálnak.
A speciális sportról még szerettem volna beszélni, támogatom, az időnek azonban a végére értünk. Figyelmetlen voltam, mert nem néztem, hogy itt most tíz perc áll rendelkezésemre. De köszönöm a segítségüket, a támogatásukat, az elnök úrnak pedig a türelmét és a megértését. Köszönöm szépen. (Taps.)
