DR. IVÁN LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. IVÁN LÁSZLÓ
DR. IVÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársak! Kedves Vendégek! (A páholyra tekintve:) Elmentek?
Az jutott eszembe, amikor a felnőttek testedzéséről és sportjáról beszéltünk, hogy annak idején hallottuk, hogy a kínai operaházban egy szabályt vezettek be, miszerint minden operaházi tagnak, mielőtt elkezdődött az adás, azaz délelőtt, futóedzésen kellett részt vennie az operaház körül. Úgyhogy sajnálom, hogy nincsenek itt a kínai kollegák.
Amiért szólok, az az, hogy Ékes képviselő úr jelezte, mit jelent a fogyatékossággal élők számára a sport, a motivált sport, a versenysport. Abban látjuk óriási jelentőségét - és számos tudományos vizsgálat igazolja -, hogy a vastartalékok megmozgatása csakis lélektanilag motivált, célra irányult testedzéssel, illetve akár egyéni, akár közösségi sporttal lehetséges.
De kitérek arra, hogy az idősödő, időskorú emberek részére a sport és a rendszeres testedzés jelentősége - számos konferenciánkon tárgyaltuk - meghatározó, egyrészt a meglévő tartalékok edzése, másodsorban a társas emberi kapcsolatok pártfogása, és nem utolsósorban célra irányuló tevékenység az idősödők magányosságának megoldására. A szeniorsport Magyarországon rendkívül kiterjedt, rendkívül jól működik, számos nemzetközi… - akár a szeniorolimpiákat nézzük, akár a teniszsportban, akár máshol, a szeniorsport jelentősége Magyarországon meghatározó, meg kell mondanom, hogy a többi európai országhoz, a mi népességi számadatainkhoz viszonyítottan is, sokkal jelesebb és sokkal több eredménnyel jár. Tehát azt hiszem, amikor a sportról beszélünk, nagyon komolyan kérem és javasolom, hogy a szeniorsportot és az áthajlókorúak sportját összekapcsolva támogassuk Magyarországon, és mindenképpen biztosítsuk ennek intézményességét is.
Köszönöm szépen. ((Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem