DR. MÁTRAI MÁRTA

Teljes szövegű keresés

DR. MÁTRAI MÁRTA
DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Megköszönve az államtitkár úrnak a szavait, én azt gondolom, hogy teljes mértékben helyénvaló. Ugyan én a szegedi konferencián nem vettem részt, de azt hiszem, hogy ez valamennyiünkben megfogalmazódik, aki kitekint egy kicsit a saját körzetébe.
(12.20)
Én ezt azért bátorkodtam megfogalmazni, mert én Kaposvárról jöttem, kaposvári képviselő vagyok, ahol a diáksportnak és magának a felnövekvő nemzedék sporttámogatásának igen nagy a hagyománya, tekinthetjük akár a vízi sportokat, a kajakot, a búvárúszást vagy a labdajátékokat vagy éppen a lovassportot, de nem szeretnék kihagyni egyet sem, tehát akár a talajtornát vagy pedig bármilyen más sportágat.
Tehát úgy ítélem meg - látom azokat a szülőket, és beszélgetek velük, akik a gyermekeiket nagy figyelemmel és odaadással hordják ezekre a sportfoglalkozásokra, és készítik fel az edzőikkel együtt a versenyekre -, hogy bizony meghatározó a gyermek személyiségfejlődésében és meghatározó majd a jövőbeli életében is az, hogy ő versenysportolt, és benne ez olyan teljesítménykényszert váltott ki, amely remélhetőleg az életében is kamatozni fog.
Úgyhogy köszönöm az egyetértését, államtitkár úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem