ÉKES JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Miniszter Asszony! Biztosan lesz még mód befejezni azt, amit nem tudott a tízperces felszólalásában. Én azokra szeretném felhívni a figyelmet, akik megszállottjai a sportnak, és pontosan a megszállottságukból adódóan nem hagynak sportágakat kihalni. Nagyon sok ilyen ember van Magyarországon. Sőt, mi több, olyan anyagi áldozatot hoz, hogy képes még a családjától is forrásokat elvenni, hogy egy-egy sportot, akár edzőként, akár megszállottként továbbvigyen. (Dr. Lamperth Mónika: Én is ismerek ilyet.) Lehet a triatlont említeni, a tájfutókat, rengeteg ilyen sport van. Azt kérem, nem kerül ez sokba, hogy az ilyen embereket próbáljuk meg hihetetlen mértékben megbecsülni, akik tényleg idejüket, anyagi forrásaikat arra áldozzák, hogy sportágakat mentsenek meg.
Nem véletlenül mondtam azt, hogy más sportokban eltapsolnak 10-20-100 milliókat. Vannak olyan sportok, amelyek érdemesek arra, hogy ezek a megszállott emberek, ha nem többet, de egy elismerés erejéig kapják meg azt a tisztességet, hogy igenis, ők megmentenek egy sportot, továbbvisznek egy sportot, és életben tartják a fiatalokkal együtt, a sportolókkal együtt.
Ennyit szerettem volna mondani. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem