ÉKES JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Én a hozzászólásomban tudatosan nem használtam sem Schwartz Béla nevét, sem a térségi társulásét, sem a megyei közigazgatási vezető nevét. Magam is ismerem magát a térséget, hiszen az egyik alapítója voltam a társulásnak és talán a szövetség másik lábának. Tehát ismerem a problémát, azért is voltam óvatos ebben a kérdésben. Ha viszont figyelembe vesszük azt, hogy a 28 vagy 30 településből 25 képviselő-testületi döntéssel fejezte ki akaratát, más települések pedig úgy döntöttek, hogy ha létrejön a szétválás, akkor csatlakoznak hozzá, én azt hiszem, hogy ma az önkormányzati törvényben talán a legerősebb az a döntés, amit az önkormányzatok képviselő-testülete hoz. Az egyben kötelező magára a polgármesterre is, az ő egyéni akaratára is. A törvény sem azt írja elő, hogy csak akkor lesz térségi társulás, ha a települések százszázalékosan csatlakoznak hozzá. Van a törvénynek egy olyan passzusa, hogy kétharmadának legalább mindenképpen döntenie kell.
Most is azt mondom, hogy az önkormányzati törvényből adódóan és a társulási törvényből adódóan is a legerősebb passzus az önkormányzatok képviselő-testületének döntése. Az hatalmazza fel a polgármestert arra, hogy a döntést megfelelő helyen és megfelelőképpen képviselje. Ezért is mondtam, ezért vagyok óvatos, és nem kívánok senkire semmilyen negatívumot mondani, mert nem ez a cél. A cél az, hogy ha a társulásban lévő települések a döntéseiket meghozzák, és együtt kívánnak működni, és ezt a törvény lehetővé teszi, és ehhez az önkormányzati képviselő-testületek döntése megvan, akkor a törvényhozónak kell azon elgondolkodni, hogy valóban helyt ad-e annak a 25 településnek, amely a testületi döntéssel együtt kíván működni.
Ez itt a kérdés, ez a demokrácia tulajdonképpen, nem pedig az, hogy erővel lenyomom a másikat, vagy indulatokat gerjesztek. A hozzászólásom sem ezt a stílust követte.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem