IVANICS FERENC

Teljes szövegű keresés

IVANICS FERENC
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Az elmúlt percekben kicsit kikanyarodtunk a részletes vitából, amit én szerencsésnek gondolok, hiszen ez az előterjesztés mindenképpen alkalmas arra, hogy egy kicsit átgondoljuk, hogy hol is tartottunk, hol is tartunk. Azt gondolom, hogy az imént Buzás képviselőtársam által említett fejlődésen, ciklusonkénti fejlődésen túl vagyunk, hiszen a kistérségek száma az elmúlt négy-öt évben közel hússzal emelkedett.
Arra is kíváncsi lennék, hogy vajon miért pont 8-10-ben határozná meg a négyévenként fejlődhető kistérségek számát. Nem tudjuk ezeket megmondani, és azt gondolom, a magyarországi adottságokból kifolyólag nagyon nehéz megmondani, hogy melyik kistérség az ideális. Nem tudunk ilyet mondani. Az Alföldön, ahol 80 település van egész Hajdú-Bihar megyében, és ha ezt összehasonlítjuk Zala megyével, ahol csak az egyik kistérségben van 104, akkor mindjárt az egészet látjuk, hogy milyen óriási különbségek vannak, tehát mindenhol helyben kell megtalálnunk a megoldást.
De hogyan tudjuk megtalálni? Ha odafigyelünk arra, hogy az emberek a saját életterüket, hogy használjuk a kifejezést, a saját gravitációjukat… - a térségi gravitációt a közigazgatásba átemeljük, és azt használjuk. Ezt jelentené tulajdonképpen ez a módosítás. Van pozitív példa is egyébként az anyagban erre vonatkozóan, hiszen Agyagosszergény, amely eddig a kapuvári kistérséghez tartozott, és világéletében a sopronihoz tartozott, valami okból kifolyólag három évvel ezelőtt átkerült a kapuváriba, most visszakerül, és az őt megillető helyre kerül annak ellenére, hogy Agyagosszergény 8 kilométerre van Kapuvártól, 32 kilométerre meg Soprontól, de mégis az emberek a mindennapjaikat Sopron felé élik, a soproni térségben élnek. Tehát azt mondom, hogy van pozitív példa is, de tartsuk meg ezt, figyeljünk oda arra, hogy az emberek hogyan és miképpen élnek, és (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) ha ezt javaslatban megfogalmazzák, akkor támogassuk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem