DR. SZABÓ ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Meg kell ismételjem azt, amire a felszólalásomban már kitértem, mert vitába kell szállnom Pálinkás képviselő úrral a tekintetben, hogy itt a források kivonása és három évig a fejlesztések teljes megtagadása lenne ennek a törvénynek a lényege.
Tisztelt Képviselő Úr! Mint említettem volt, a mai 214 milliárdról három éven belül 241 milliárdra nő a felsőoktatás állami támogatása. (Babák Mihály: Ez blöff!) Ha Babák képviselő úr megnyomja azt a gombot ott jobboldalt, majd a mellette lévőt, akkor elnök úr bizonyára fog neki is szót adni. (Babák Mihály: Szabad közbeszólni!)
Tehát ezt a növekményt, ami, mint említettem volt, 13 százalék, és erre a három évre azért az infláció feletti növekedést jelent, ezt semmiképpen nem lehet forráskivonásnak nevezni, legfeljebb, mint említettem volt, nem fog olyan mértékben bővülni, mint ahogyan azt korábban reméltük. Ehhez tessék szíves lenni hozzávenni azt az évi mintegy 30 milliárd forintot - ha jól számoltam fejben, lehet, hogy itt éjféltájt már nem egészen jól fog az agyam, de ha jól számoltam, durván olyan 30 milliárd forint az -, amely tandíjakból és képzési hozzájárulásokból a felsőoktatásba be fog folyni, ezzel is az egyetemek és felsőoktatási intézmények gazdálkodnak. És tessék ehhez mindazt hozzávenni, hogy ez az összeg egyfelől a hallgatók egyre növekvő arányában nem öt- vagy négy-, hanem csak hároméves képzés fedezetéül szolgál, másfelől azt, hogy összességében is előreláthatólag valamivel kevesebb hallgató, és vélhetőleg lényegesen kevesebb intézmény van. Vagyis maguknak a fenntartási költségeknek azért az erőteljes csökkenése várható, ami azt jelenti, hogy az épület, az energia, a tudom is én, mi helyett a hallgatóra tudjuk költeni ugyanazt a pénzt.
Azt gondolom, tisztelt képviselő úr, hogy ezt forráskivonásnak és fejlesztésilehetőség-megvonásnak tekinteni legalábbis túlzás. (Babák Mihály: Egyáltalán nem!)
Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem