PÁNCZÉL KÁROLY
PÁNCZÉL KÁROLY
PÁNCZÉL KÁROLY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Igyekszem most már nagyon röviden szólni, hiszen mint a bizottsági vélemény kisebbségi előadója, illetve mint vezérszónok elmondhattam részletesen a véleményemet. Engedjék meg, hogy négy témakörre röviden kitérjek, amit fontosnak tartok a törvénymódosításból, és természetesen elmondom azokkal a részekkel kapcsolatos véleményemet is, amelyekről egyébként azt gondolom, azt gondoljuk, hogy az a módosítás jó irányba mutat, szükségesnek látunk bizonyos kiegészítéseket.
Először is szeretnék beszélni a sajátos nevelési igényű gyerekek problémájáról. Nagyon lényeges kérdésnek tartom a mostani törvénymódosításban, különösen annak a történetnek a megvilágításában, hogy ez az ügy először 2006 végén került elő, amikor a 2007-es költségvetési törvényt megalapozó törvényekkel foglalkozott a Ház, és ott a kormánypártok módosították a közoktatási törvényt is. Akkor a lényege az volt az ügynek, hogy a sajátos nevelési igényű gyerekek köréből kikerülnek azok, akik beilleszkedési, tanulási vagy magatartási nehézséggel küzdő gyerekek. Ezek gyakorlatilag a különböző „diszes” gyerekek, diszgráfiások, diszkalkuliások, illetve a hiperaktív gyerekek, és hogy ezek visszahelyeződnek a normál oktatásba, és majd ott kapnak valamiféle képzést. Akkor mind az ellenzék, mind a szakma egyébként tiltakozott ez ellen, hiszen maga a törvény akkor úgy tűnt, nincs kellőképpen kidolgozva, és egyébként a szakma és az ellenzék tiltakozása oda vezetett, hogy el tudtunk fogadni egy olyan közös módosítót, amellyel egy évvel elhalasztottuk ennek a bevezetését. Most jutottunk el oda, hogy ez ismét idekerült a Ház elé, és ezzel tudunk foglalkozni.
Mindamellett érdekes volt az akkori vitában, hogy Szüdi János szakállamtitkár úr az akkori bizottsági vitában nem elsősorban ezeknek a gyerekeknek az integrációját hozta fel fő érvként, ami akár el is fogadható, hanem arról beszélt, hogy az évek alatt a körülbelüli ötezer sajátos nevelési igényű gyerek hogyan nőtt 30 ezer fölé, és bizony a költségvetés ennyit nem tud finanszírozni.
(1.30)
Nos, szerencsére újra idekerült elénk ez a módosítás, ahol pontosítást kaptak a fogalmak, pontosítva lettek a hatáskörök és feladatok. Gondolok itt a nevelési tanácsadóra, illetve szakértői és rehabilitációs bizottságokra. A törvénymódosítás értelmében itt létrejön majd egy felülvizsgálat, és a felülvizsgálat után történik meg ezeknek a gyerekeknek a visszahelyezése egy normál osztályba, ahol majd megvalósítható az ő nevelésük-oktatásuk úgy, hogy joguk van egyéni ütemterv és egyéni fejlesztés keretében tanulni. No, itt jön a probléma! Ugyanis önök ezt a feladatot a nevelési tanácsadóknak és azok utazó szakembereinek, pszichológusoknak, logopédusoknak, fejlesztő pedagógusoknak adják ki, akik persze természetesen vannak, énszerintem az ő számuk ehhez a feladathoz képest a mai felállásban kevés. Ha megnézzük a nevelési tanácsadók térbeli elhelyezkedését, hogyan fedik ezek le az ország általános iskoláit, akkor én ezt nagyon-nagyon kevésnek találom, különösen úgy, hogy nevelési tanácsadót fenntartani, az a megye vagy a főváros kötelező feladata, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy több város is fenntart nevelési tanácsadót.
A nevelési tanácsadókkal kapcsolatos másik probléma egyébként a finanszírozásuk, hiszen ők a finanszírozást nem az ellátott gyermeklétszám után kapják, hanem az ott lévő közalkalmazotti, pedagóguslétszám alapján, ami alig több mint egymillió forint, és általában egy nevelési tanácsadó fenntartása ennek a négy-ötszöröse, mint amennyi ez a normatíva. (Babák Mihály: Miből?)
Tehát én problémának látom, hogy ezeket a gyerekeket nevelési tanácsadókon, utazó tanárokon keresztül hogyan lehet majd ellátni, hiszen egyébként ma a gyakorlatban az fordul elő tömegesen, hogy kapacitás hiányában nem tudnak a nevelési tanácsadók feladatot ellátni. Tanév elején megtörténik a gyerekek felvétele, az órakeretek kimerülnek, és év közben érkező, új gyerekekkel már nem tudnak foglalkozni. Tehát én ezt egy súlyos problémának tartom, mert ezekről a gyerekekről gondoskodni kell, őket valóban el kell látni ahhoz, hogy ők is értékes felnőttek lehessenek.
A másik az egységes iskola ügye. Több helyen szerepel a törvényjavaslatban az egységes iskola és kollégium ügye, amelyben nemcsak mi, hanem a kollégiumi szakma is tiltakozik; csorbul a szakmai önállóság, megszűnik a szakmailag önálló nevelőtestület, és igazából ez megtakarítást sem jelent. Szeretném önöknek felidézni azt, hogy jó másfél évtizeddel ezelőtt a kollégiumi ügyet annak idején a köztársasági elnök, Göncz Árpád felkarolta. Azóta persze a kollégiumok sok-sok sérelmet voltak kénytelenek elszenvedni, például a finanszírozásban is, hiszen akkor az volt az elv, hogy kapják meg azt az összeget, amibe az kerül, hiszen a fenntartónak egyébként nem érdeke fenntartani a kollégiumot, hiszen nem a saját gyerekei járnak oda, hanem valamely távoli környékről. Ez az intézkedés egyébként a kollégiumok további ellehetetlenüléséhez vezet.
A másik ilyen ügy az egységes iskolába történő beolvasztása az alapfokú művészetoktatásnak. Úgy szól a törvénymódosítás, hogy az egységes iskola elláthatja a csoportos foglalkozás keretében folyó művészeti nevelést is. Az egységes iskola szerintem ma nem kínál szakmailag hatékony megoldást ebben az ügyben, ellenkezőleg, a művészetoktatás lefokozását eredményezi, nem lesz meg az intézményi irányítás szakszerűsége, egyes művészeti ágak, a csoportos oktatásban lévő művészeti ágak megszüntetésének a veszélyét hordozza ez magában. Persze nem meglepő, hogy ez bekövetkezett, hiszen hallhattunk már arról, hogy a Draskovics-féle Államreform Bizottság azzal foglalkozik többek között, hogy az alapfokú művészetoktatást megpróbálja betolni a közoktatásba, és gyakorlatilag meg is szünteti. Ez azért rendkívül káros dolog, mert a magyar közoktatásnak egy ékköve az alapfokú művészetoktatás, egy olyan sajátossága a magyar közoktatásnak, amelyre egyébként az Európai Unióban is odafigyelnek, mert nagyon sok helyen ilyen szervezett keretek között művészetoktatás nem létezik, mint nálunk, és most ennek történik az ellehetetlenítése.
Ugyanakkor persze most napjainkban, ezekben a hetekben, hónapokban folyik a művészeti iskolák minősítése, amit egy előző törvényben előírt a parlament. Helyes és jól van ez így, mert sok helyen valóban üzleti alapon működnek ezek, egy-egy intézmény sok telephellyel, nem megfelelő végzettségű emberrel folytatja az oktatást és a nevelést. Világos, hogy ezeket ki kell szűrni, de miért kell akkor, amikor még ez a minősítés nem zajlott le, óraszámmal foglalkozni, tandíjjal foglalkozni, térítési díjjal foglalkozni - meg kellene várni, amíg ez a minősítés lezajlik.
A harmadik témakör, és úgy látom, erre lesz csak időm, ez a kötelező óvodáztatás ügye, amit messzemenően tudunk támogatni. A törvényjavaslatban az szerepel, hogy 2008. január 1-től fel kell venni azokat a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket, akik kérik az óvodai elhelyezést, 2010-től pedig mindazokat, akik kérik. Jó és hasznos dolog ez, különösen a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek esetében, és legyünk őszinték - ma itt már, bocsánat, tegnap folyt egy vita a romaintegrációról -, ezeknek a gyerekeknek a nagy része roma származású. Jó, ha ott vannak ezek az óvodában, hiszen egészen prózai dolgokat megtanulnak ott, hogy milyen egy angolvécé, milyen egy megterített asztal, hogyan kell tisztálkodni, és sorolhatnám. Tehát az ő felzárkózásukban ez sokat segít. De vajon elgondolkodtak-e önök azon, hogy fognak-e ezek a szülők óvodai elhelyezést kérni? Kellene valamilyen ösztönzőrendszert kitalálni, amivel rá lehet őket venni, hogy kérjék az óvodai elhelyezést. Tehát ez egy hasznos és jó dolog.
Az egy másik kérdés, amit az önkormányzatok jeleztek felénk, hogy ahol az óvoda már bezárt, ott sajnos ez nem probléma. Ahol van hely az óvodában, ott még örülnek is, ha új jelentkezők érkeznek. Ott viszont, ahol a törvény adta lehetőségeket kihasználva már most 120 százalékos a feltöltöttség, óvodai férőhelyek bővítésére van szükség. Tehát a kormánynak erről gondoskodnia kell, hogy a férőhelyek ezeken a településeken bővüljenek.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Köszönöm az elnök úr türelmét. Megfogadom a jó tanácsait, és elhúzunk még módosítókat írni. (Derültség. - Taps a Fidesz soraiból.)
