DR. KIS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. KIS ZOLTÁN
DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az SZDSZ részéről elsőnek azt emelném ki, hogy valóban egy olyan konszenzuson alapuló országgyűlési határozat van előttünk, amelynek valamennyi lényeges eleméről az összes parlamenti párt megegyezett, és áldását adta rá, hogy el is fogadja.
(22.20)
Ez így van jól, hiszen ennek az országgyűlési határozatnak az alapja a honvédelmi törvény, amely egy kétharmados, nyilván egy kényszerkonszenzuson alapuló előírásokat tartalmazó jogszabály. Ez az országgyűlési határozat, amely a törvényből eredően két-három évente meg kell hogy jelenjen itt az országgyűlés előtt, ennek folyamodványa. 2004-ben tárgyalta utoljára az Országgyűlés a fejlesztésről szóló irányelveket, és hozta meg az országgyűlési határozatot, amióta egy-két lényeges változás bekövetkezett, pozitív és negatív irányban egyaránt. Pozitív az, hogy Magyarországon az SZDSZ javaslatára a Ház nagy többséggel megszavazta a hivatásos állományú hadsereg létrehozását, amely megszüntette a sorozást, megszüntette azokat a bevonulásokat, amelyek annak idején az általános hadkötelezettségből eredően működtek. Nyilván egy ilyen hadseregnek más jellegű fejlesztésre, más jellegű felállásra van szüksége, és ezt ez az országgyűlési határozat követi is, azzal, hogy megállapítja - és örülök, hogy a miniszter úr ennek eléggé keményen és komolyan ad hangsúlyt az általa vezetett minisztériumban - az állományarányokat, hogy Magyarországon nyilvánvalóan egy kisebb létszámú, de hatékonyabb sereggel kell számolni, amelyben a tiszthelyettesi, tiszti, főtiszti, tábornoki és a gyakorlatilag harcoló alakulatok arányát abban a régi struktúrában fenntartani, amelyre utalt egyébként az MDF vezérszónoka is, nem lehet. Tehát annyi tábornokkal, ezredessel, tiszttel egy ilyen hadsereg nem biztos, hogy hatékony, és ez már akkor átvezet arra, hogyan akarjuk a fejlesztéseket megvalósítani, milyen technikai eszközökkel és milyen technológiával működtetjük úgy, hogy arra a megfelelő, képzett személyzet, a megfelelő állomány rendelkezésre áll, és maga ez a viszonylag fejlett és jól felszerelt hadsereg képes hatékonyságában felülmúlni a korábbi rossz, elavult, kényszerstruktúrából kialakult rendszerét.
Ambiciózus az a megfogalmazás is, amire a miniszter úr kitért, hogy nemzetközi kötelezettségeinknek eleget téve, tehát a dandár és zászlóalj nagyságú erőknek a hathavi harcoló vagy a hat hónapon túli fenntartása mit jelent. Természetesen ezt akkor is vállalni kell, ha a költségvetésben jelen pillanatban - itt most nemcsak a konvergenciaprogramot, hanem a jelenlegi államháztartási hiányt figyelembe véve - a NATO-kötelezettségeinket nem vagyunk képesek teljesíteni. Megjegyzem, nem annyira tragikus a helyzet. Mi is örültünk volna, ugyanúgy, mint ahogy az MDF, de szerintem a miniszter is örült volna, ha be tudjuk venni ebbe a határozatba azt a prognózist is, hogy a GDP-hez viszonyítva milyen arányban fejlesszük ezt az ágazatát az ország védelmi rendszerének. Erre azonban most valóban nincs mód, de utalva arra, hogy a honvédelmi bizottság egy januári látogatásán találkozott a brit közigazgatási államtitkárral, és nyilván ez a téma is szóba került, úgy tapasztaltuk, hogy a NATO vezető, komolyan vehető katonai potenciáljai megértéssel vannak a jelenlegi magyarországi fejlesztési és NATO-kötelezettségben vállalt költségvetési arányszámok iránt. Nem örülnek neki, mi sem örülünk, de közel sem úgy áll a helyzet, mint ahogy azt egy angol parlamenti képviselő megpróbálta egyes lapokban közzétenni, és akivel aztán a miniszter úr ezt személyesen is tisztázta.
Nos, ennek az országgyűlési határozatnak a megfogalmazása, a céljai, illetve azok a feladattervek, amelyek ötpárti konszenzus alapján megfogalmazásra kerülnek, nyilván a realitást kell hogy tükrözzék, és meg kell hogy feleljenek mindazon elvárásnak, amit nemcsak a NATO- és az európai elkötelezettségünk, hanem egyszerűen Magyarország stratégiai helyzete, védelmi szükségletei és azok a nemzetközi kötelezettségvállalások is jelentenek, amit most éppen tárgyalunk, hogy az ENSZ felkérésére Libanonban milyen újabb felkérésre kerül sor, és kiváltva a hat térképészt most már egy más irányú katonai alakulatra van szükség. Megjegyezvén, hogy a térképészek munkáját nagy elismeréssel vették, és nyilatkoztak erről az ENSZ ott lévő vezetői és katonai szakértői.
Az is látszik, hogy Magyarország minden olyan nemzetközi kötelezettségét, amit akár harci feladatok, akár békefenntartó feladatok közepette végez, mind az állományhoz viszonyított arányában, mind pedig a rendelkezésükre álló költségvetési összegek jelenlegi helyzetéhez mérten kifogástalanul és messzemenően jobban teljesíti, mint ahogy azt az adott helyzetben esetleg elvárni lehetne. És ezt nem mi mondjuk, nem mi állapítjuk meg, hanem ez egy nemzetközi standard felmérésnek az alapjául is szolgál.
Említette Vas képviselőtársam, hogy a struktúraátalakítást az MDF jónak tartja, ami az összhaderőnemi parancsnokság létrehozását jelenti. Az SZDSZ ugyanígy értékeli és látja ezt, azzal, hogy ez az összevont parancsnoki vezetés nemcsak a hatékonyságot, nemcsak a költségtakarékosságot, hanem bizonyos értelemben a modern magyar hadsereg megteremtését is szolgálja. És azt is meg kell hogy jegyezzük, hogy az elmúlt egy évben igen komoly reformfolyamatok indultak el itt a hadsereg átszervezését illetően, amely természetesen jár némi konfliktussal is. Előttünk lesz nemsokára, egy-két héten belül a fegyveres testületek szolgálati helyzetéről és a jogállásáról szóló törvények módosítása, ami ugyancsak igazítja és ennek az országgyűlési határozatnak is megfelelően rendezi azokat a konkrét jogszabályi helyeket, amelyek a gyakorlati életben adják meg azt az eligazítást, amit elvi szinten ez az országgyűlési határozat felvázol.
Amire kitérnék, nem témája ennek a határozatnak, de feltételezem, hogy a törvényhozás foglalkozni fog ezzel a közeljövőben. Ami a szolgálatban eltöltött idő és a nyugállomány viszonyát illeti, itt mindenféleképpen az SZDSZ véleménye az, hogy egy külön kezelést igénylő téma ahhoz mérten, hogy az adott fegyveres testületi szolgálatot teljesítők milyen állományhelyzetben és milyen cselekményekben vesznek részt, illetve milyen beosztásban szolgálnak. Tehát nem vagyunk híve a differenciálás nélküli egységesítésnek a szolgálati viszony vonatkozásában, de azt gondolom, hogy ezt a Házban majd akkor meg fogjuk részleteiben tárgyalni.
Összegezve: az SZDSZ ezt az előkészítő folyamatot, amely az ötpárti egyetértést ennek az országgyűlési határozatnak az idehozatala okán megteremtette, üdvözli, és a határozati javaslatot az Országgyűlésnek elfogadásra ajánlja.
Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem