MÉCS IMRE
MÉCS IMRE
MÉCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Többen elmondták, hogy példaszerű együttműködésben csiszolódott ki a Magyar Honvédség további fejlesztésének irányairól szóló országgyűlési határozati javaslat. November 29-én, december 6-án, december 20-án és január 29-én voltak az egyeztetések valamennyi párt részvételével, és egy idő után valóban egy kollégiummá alakultunk át. A végén már nem tudtuk pontosan, hogy ki az ellenzéki és ki a kormánypárti, mert valóban arra koncentráltunk, hogy hosszú távra folytassuk azt a fejlesztő munkát, és kijelöljük az irányvonalat, amelyet az előző, 14/2004. számú országgyűlési határozati javaslat szabott meg.
(22.40)
Ezzel elmondhatjuk azt, hogy végre stabilizálódik a hadsereg helyzete és az a hosszú folyamat, ami megindult a rendszerváltás idején, amikor 156 ezer katonából álló néphadsereget vettünk át. Utána azt érezhették a személyi állomány tagjai, hogy állandóan csökkentjük a létszámot, először 90 ezerre, aztán 60 ezerre, aztán 30 ezerre, és most úgy néz ki, hogy modern körülmények között, jó felszereléssel, kitűnő kiképzéssel 23 500 főben tudjuk meghatározni azt a létszámot, amely eleget tud tenni a feladatoknak. Hozzá kell tennem azonban, hogy nem mindegy, milyen emberekből áll a hadsereg, a minőség itt rendkívül fontos.
A világháború óta rendkívül sokat változtak a hadsereggel kapcsolatos minőségi és mennyiségi fogalmak. A világháborúban még hadtestekről, hadseregekről, hadosztályokról beszéltek. A hadosztály volt a legkisebb egység, amelyik önállóan tudott operálni, hadászati feladatokat ellátni. Ma ez a modern harcászat mellett a zászlóaljra, az intelligens, megfelelő outputokkal rendelkező zászlóaljra ment le. Ezért a reális igények és az ország lehetőségeinek találkozásával reálisnak tűnik az a célkitűzés, hogy egy dandárt harci körülmények között fél évre tudunk biztosítani, nem harci körülményekre pedig két zászlóaljat.
Az a felismerés is nagyon fontos, ami NATO-tagságunk elérése óta egyre erősödik, de a mentalitás megváltoztatása nagyon lassan megy, hogy a kollektív védelem a legnagyobb biztosíték mindnyájunk számára. Nem hiszem, hogy Franciaország és Németország határán a franciák meg a németek csapatokat telepítenének, hogy védjék határaikat. Ez nem jut eszébe senkinek, egész egyszerűen azért, mert a kollektív katonai együttműködés és védelem a világtörténelem legsikeresebb szövetségének eredményes működése következtében nagyon biztonságos. Az egyetlen jelentős biztonságot nyújtó intézmény. Több mint 50 éven keresztül biztosította a NATO, az észak-atlanti szövetség, hogy Európában ne legyen semmiféle jelentős konfliktus.
Arra is törekedtünk, amikor szinte közösen alakítottuk ki az országgyűlési határozati javaslatot, hogy eléggé rugalmas legyen, hogy az igényeknek meg tudjon felelni, ugyanakkor nagyon világosan meghatározza a célokat, az irányokat és az elvárásokat. Nagyon fontos, hogy mozgékony, rugalmas legyen a hadsereg, együtt tudjon működni más egységekkel. Nem akarom most a nagyon sokszor emlegetett interoperabilitást és a kooperációs képességeket említeni. Azt kell mondani, és azt tapasztaltuk, hogy azok a csapattestek és egységek, amelyeket kiküldtünk külföldi szolgálatra, akár NATO-, akár ENSZ-, akár EBESZ-feladatok végrehajtására, azok mind kitűnően megállták a helyüket, és úgy gondolom, hogy a minőség irányába kell mennünk.
Nagyon fontos, hogy a professzionális haderő követelményeinek megfelelően korszerűsítsük az állományszerkezetet, hiszen tudjuk jól, hogy a hadseregnek nagyon nagy baja volt az, hogy sok volt az ezredes és kevés volt a hadnagy, hogy ilyen nagyon egyszerűen mondjam. A megfelelő állományarányokat ki kell alakítani, ehhez azonban az kell, hogy korszerű pályaképek, karriermodellek legyenek, és meg legyen oldva az, hogy megfelelő időben el is tudjanak távozni az emberek a hadseregből. Hiszen úgy lehet elérni azt, hogy az állományarány megmarad. Nagyon jól emlékszem, amikor a néphadsereg idejében ezredesek és alezredesek portási szolgálatot teljesítettek, mert egész egyszerűen a nyugdíjkorhatár eléréséig mentek előre a ranglétrán.
De ez azt is jelenti, amit Kis Zoltán említett már, rendkívül fontos, hogy betartsuk azokat a szerződéses szabályokat, amelyek esetleg íratlanok voltak, és amelyek éppen arra vonatkoztak, hogy ha valaki eltölt a hadseregben bizonyos időt, akkor utána el tudjon távozni a hadseregből úgy, hogy megfelelő anyagi ellenszolgáltatást kap ezért. Ez így van a világ minden nagy hadseregénél, ezt nekünk is meg kell oldanunk, hogy a megfelelő állományarányokat be tudjuk tartani.
Szó van a határozati javaslatban infrastrukturális támogatásokról és annak biztosításáról; és van egy új elem is, hogy nemcsak a magunk katonái számára kell biztosítanunk befogadási lehetőséget, hanem a szövetséges haderők számára is. Nem lehet tudni, hogy milyen kombinációban mi fog történni.
El szeretném még azt is mondani, itt már beszéltek a hozzájárulás mértékéről, úgy gondolom, mindnyájan tárgyaltunk NATO-vezetőkkel, akik nagyon nagyvonalúan kezelték a dolgot, és valóban, az ország stabilitását, gazdasági, politikai stabilitását tartották elsődlegesen fontosnak, utána jött a többi követelmény. De minden határon túl ez nem folytatható. Nyilvánvaló, hogy eljutottunk oda egy optimális megoldás keretében, amit körvonalaz ez a határozati javaslat, hogy finanszírozhatóvá válik a hadsereg, és finanszírozhatóvá válik az együttműködés a szövetségi erőkkel. Bízunk abban, hogy a gazdasági stabilizáció rövidesen megtörténik, és gazdaságunk, amelyik egyébként nem olyan rossz, mint sok pesszimista ember gondolja, továbbnövekszik, a nemzeti termelési érték, a GDP is növekedni fog, és akkor a NATO felé is többet tudunk majd teljesíteni.
Fontos része a határozatnak, hogy minden év első félévében a tárca beszámol a határozat teljesítéséről. Közösen alakítottuk ezt ki, és nagyon jó érzés volt részt venni ebben. Én is köszönöm valamennyi résztvevőnek ezt az élményt, amit utoljára az első ciklusban éreztem, amikor az új honvédelmi törvényt, biztonságpolitikai alapelveket, honvédelmi alapelveket, szolgálati törvényt hoztuk meg. Akkor is közös akarattal és egyhangú szavazásokkal, mondtam is tréfásan akkoriban, hogy ismét Sztálin idejében érzem magam, persze, ez vicc volt, de most is megvan az alapja annak a reménykedésnek, hogy az Országgyűlés egyhangúlag fogja elfogadni ezt a határozati javaslatot, közös munkánkat.
Köszönöm szépen. (Taps.)
