BABÁK MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

BABÁK MIHÁLY
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Kontur Pál és az imént szólt képviselőtársam, azt hiszem, most már kezdjük egymást érteni, hogy mit féltünk. Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, vannak kis szakképző iskolák, és vannak nagyobb iskolák, középiskolák, amelyek szakképzéssel foglalkoznak. Az önök törvényjavaslata szerint csak a tiszkben lévők kaphatnak fejlesztési támogatást, ezzel azt mondják, hogy nem szerezhetnek forrásokat. Ezek ellehetetlenülnek. Azért kértem szót, hogy tessenek megérteni, szükség lehet a tiszkre is, amelyik új képződmény, térségi szemléletű, ugyanakkor meg kell hagyni a helyi önállóságot. És ne bántsuk azt a helyi önkormányzatot, amely maga eldönti azt, hogy fenn akar tartani szakképzést, akár a gimnáziumában vagy a szakközépiskolájában, és szeretne hozzá forrást is szerezni. Mert a számítógépet, tanárnő, ha nem cserélik ki időben, tönkre fog menni, és mindig vannak újabb dolgok.
Tehát ha csak a tiszkek működhetnek, és ilyen nagy létszámmal, gigantomán szervezetekben, és csak azok jutnak forráshoz, akkor a többiek ellehetetlenülnek. Ezt szeretnénk kérni önöktől, hogy ezt ne tegyék. Legyünk ebben partnerek, mert nem ilyen egyszerű a szakképzés, ennél lényegesen bonyolultabb, és történelme is van. Ráadásul, úgy gondolom, a szakképzés Magyarországon jelenleg, a közoktatásban betöltött funkciója kapcsán is, már többször használtam ezt a kifejezést, esély, lehetőség egy településen a gyerek továbbtanulásához, vagy egy végleges vagy egy jól fizető, a gazdaság által is igényelt szakma megtanulásához; első lépcsőfok lehet. Ezért nem tartom utcára képzésnek, amikor képzünk, hanem egyszerűen kitöltjük a 18 éves tankötelezettséget hasznosan, és megismertetjük a munka világával, és esélyt adunk. Ne vegyük el ezt az esélyt a gyerekek elől, hagyjuk meg, és ne csak a nagy multicégek és a nagy hiányszakmák pótlására gondoljunk. Ezek is fontos kérdések, azokra programokat kell beállítani.
Igazgató asszony, még annyit, hogy a kis szakma és a kis létszámú képzés két különböző dolog, kis szakmáknak a szolgáltató szakmákat szoktuk nevezni, és erre is nagy szükség van vidéken és az országban, akik ebből maguk élnek meg a saját cégük kapcsán.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem