GÚR NÁNDOR

Teljes szövegű keresés

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Két dologhoz szeretnék röviden hozzászólni. Még Ékes képviselőtársam említette a korábbiakban a regionális fejlesztési-képzési bizottságok dolgát, mármint azt, hogy az a jó struktúra és az a jó szerkezet, amelyben a gyakorlati képzéssel foglalkozók vagy azokat képviselők minél nagyobb számban vannak jelen. Szeretném visszaigazolni, hogy ennek a törvényjavaslatnak a beltartalma ezt hordozza magában, azt hordozza magában, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanács keretei között lévő munkaadói és munkavállalói szövetségek képviselői vesznek részt döntő többségében a tanácson belül. Még egy olyan megszorító passzust is beletesz a történetbe, hogy nekik és a kamarák képviselőinek együttesen több mint 50 százalékot kell képviselni a regionális fejlesztési és képzési tanácsban, ilyen értelemben biztosítva azt a fajta többséget, ami a gazdaság oldaláról vagy éppen a gazdaságot képviselő köztestületek oldaláról jeleníthető meg. Azt gondolom, alapvetően jó ez az irány, alapvetően támogatható.
A másik dolog Kuzma László képviselőtársam finanszírozásbéli gondolatához kapcsolódik, ami arról szól, hogy a tanulószerződéseknél a 15 százalék vagy éppen a 20 százalék, ami 2007-ről szól; önmagában nem ez, ami vonzóvá teszi, hanem az, hogy a hiányszakmák esetében ezenfelül pluszolni lehet azt a 20 százalékot. Ha azt mondom, hogy a minimálbér 40 százaléka, az már nem olyan rossz pénz a mai viszonyrendszer keretei között sem.
A Szakképzési Alap kérdésköréről csak egy mondatot szeretnék mondani, az pedig az, hogy viszonylag nyitott a dolog, és az első szándék nem az, hogy centralizálásra kerüljön sor, az első szándék az, hogy minél több decentralizáltan, illetve helyi szinten kerüljön felhasználásra. Ezért pedig az intézmények vezetőinek is tenni és lépni kell.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem