KUZMA LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KUZMA LÁSZLÓ
KUZMA LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Egyetlen megjegyzésre szeretnék reagálni azért, mert visszatérő jelenség Kormos képviselő úr részéről a Szakképzési Alap közvetlen átadásának problematikája. Mint egy gyakorlóiskola egyik vezetője, én valóban komoly energiát fektettem abba, hogy az intézményt elismertessem azon a munkaerőpiacon, ahova szerettem volna vagy szeretném, hogy a gyerekeim kikerüljenek. E tekintetben jó tapasztalataim vannak, nem az ismeretség alapján, nem a kapcsolati tőke alapján adják oda, az én tapasztalataim szerint a Szakképzési Alapot az iskolának, ami átadható, hanem éppen ez egy elismertségi formációja, és ezt maguk a cégek mondják, ha kell, ezt írásos nyilatkozatokkal alá tudom támasztani, vagy megadom a címeket, hogy hol kell megkérdezni, hogy ez egy értékmérője a szakképző iskoláknak.
Ezt azért nem kellene oly szinten lebecsülni, hogy tulajdonképpen csak odakerülnek. Annál is inkább ez egy fontos értékmérője; inkább erre rá kellene hasalni, és rá kellene hangolódni.
Pont ez a szívfájdalmam, hogy annak idején, amikor a szakképzési alaptörvény megalkotódott, illetve annak elődje, akkor az volt a célja, hogy a szakképzést fejlesztendő alap jöjjön létre. Ezt az alapot ma jelentősen megnyirbálták. Nagymértékű centralizáció került bele a törvény szövegébe. Gyakorlatilag korlátlanul nem képesek az iskolák átfedni, ez egy tavalyi módosítás eredménye. (Gúr Nándor képviselőtársával konzultál.) Tehát ebből is azt látjuk - a két évvel ezelőtti Szakképzési Alap zárolása például -, mind-mind azt mutatja, hogy ez a Szakképzési Alap nem az eredeti céljának a feladatait látja el, hanem a költségvetési hiányok foltozgatását, ami nem lehet helyes cél. Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem