TATAI-TÓTH ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

TATAI-TÓTH ANDRÁS
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Miniszter úr nagy részét elmondta annak, amit mondani szándékoztam. Egy dologgal szeretném kiegészíteni, hogy egy olyan módosító indítványt dolgoztunk ki mi is, amely erre a problémára valamilyen választ próbál adni; mert azt a kapcsolatrendszert, amelyet az iskolák kiépítettek kisvállalkozásokkal, nagyobb vállalkozásokkal, kár lenne feladni. Így lehetőséget próbálunk arra teremteni, legalább átmeneti időre, amíg ezek az egységek kialakulnak, hogy ne essenek el az iskolák attól a forrástól, amelyhez eddig hozzájutottak.
Egyébként a törvény egy korábbi módosításánál létszám-arányossági korlátot iktatott be a parlament, tehát a kisebb létszámú intézmények nyilván annyi forráshoz jutnak, amennyi feltétlenül indokolt. Tehát néhány szakképzési kis csoport működtetésével nem fognak, ha a mi javaslatunkat elfogadja a parlament, nagy támogatáshoz jutni.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem