TÓTH TIBORNÉ DR.

Teljes szövegű keresés

TÓTH TIBORNÉ DR.
TÓTH TIBORNÉ DR. (MSZP): Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Nagyon gyakorlatorientáltan szeretnék hozzászólni, mint olyan pedagógus, aki 18 évig vezetett egy nagy iskolát. Bár gimnáziumot vezettem, amely komprehenzív iskola volt, mégis egy szakképző évfolyammal fejeltük meg a hátránykompenzáló tagozatot, ahol ugyancsak gyenge képességű, gyenge bizonyítvánnyal jövő gyerekeknek adtunk szakmát a kezükbe.
Teljesen egyetértek a Kuzma képviselőtársam által elmondottakkal, hisz az én iskolám is többnyire a szakképzési hozzájárulásokból „élt”. Teljes informatikai felszereltségünket és egy csomó tárgyi felszerelést tudtunk venni ezekből a dolgokból, és bizony rangot jelentett az iskolának, hogy nagyon sok cégtől kaptunk szakképzési támogatást. Azt gondolom, hogy ezt nyilván sok fenntartó anyagi erőforrás-kiegészítésnek szánta, mint ahogy ez velünk is megtörtént, és bizony nagyon kellemetlen ellenőrzéseken kellett bizonygatnunk, hogy szakképzésre fordítottuk-e ezt az összeget.
Ez egy közvetlen gyakorlati szabályozó eszköz is volt, hisz a számítógépes szoftver-üzemeltető szakképzésünk sikerágazat volt, a saját iskolánkban munkaerőként sem tudtunk benntartani gyerekeket, azonnal elvitték a cégek. Ez egy nagyon jó gyakorlatból induló példa; míg vámügyintézői képzést indítván egy idő után elhalt a képzés. De meg tudta csinálni az iskolánk, hogy tízfős osztályokat is indított még a végén, azaz a gyakorlat szabályozta a szakképzést.
Babák képviselőtársamnak mondanám, hogy a kis szakmák oktatására csak nagy intézmények képesek. Itt látok a tiszkekben és az integrált szakképző központokban is nagyon nagy lehetőséget. Egyrészt tudnak olyan szakképzéseket indítani, ahol a létszám nem hozná meg a finanszírozhatóságot, hanem más terhére ez elvégezhető, illetve a módszertani egymástól való tanulás, a hálózatépítés eszközei lehetnek ezek a tiszkek, ami a XXI. század (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) oktatási metodikája. Köszönöm a türelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem