DR. KOVÁCS ATTILA

Teljes szövegű keresés

DR. KOVÁCS ATTILA
DR. KOVÁCS ATTILA egészségügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A kormányzat és ennek megfelelően az egészségügyi tárca kiemelten kezeli a daganatos betegek ellátásának ügyét. Erre csak a közelmúlt intézkedései közül kiemelnék néhány példát. E betegségben szenvedők vizitdíj- és napidíjmentességet élveznek, továbbá a kezelésekhez szükséges korszerű, igen drága gyógyszerek, protokollok mielőbbi, mindenki számára hozzáférhetővé tételét kezdeményezzük.
A tb. által támogatott PET-CT-vizsgálatok számát is évről évre bővítjük. De természetesen nem akarom megkerülni a kérdését, sajnos az ez idáig finanszírozásba befogadott vizsgálóhelyek bővítésére jelenleg nincs jogszabályi lehetőség, ugyanakkor folyamatban van a befogadást lehetővé tevő jogi szabályozás előkészítése.
Maximálisan egyetértek a képviselő úrral abban, hogy az egészségügyi reform egyik legfontosabb dolga, hogy egyenlő esélyegyenlőséget és ennek keretében megfelelő hozzáférési lehetőséget biztosítson. Tehát itt véletlenül sem az a kérdés, hogy most magánkézben lévő PET-CT-ről vagy állami kézben lévő PET-CT-ről beszélünk - én remélem, hogy ezt a képviselő úr sem így gondolja -, hanem sajnos jelenleg jogszabályi korlát van arra, hogy új eszközt nem lehet befogadni, de természetesen ez a reform következő szakaszának egyik legfontosabb feladata.
A tárca már megtette az előkészületeket arra, hogy megalkotásra kerüljenek a többletkapacitások befogadására és a kapacitáslekötés módosítására vonatkozó törvények, mert addig új eszköz befogadására sajnos nincs lehetőség. Tehát én maximálisan egyetértek önnel, és a jogszabályi háttér kidolgozása után remélem, hogy minél hamarabb sor kerülhet a képviselő úr által említett probléma megnyugtató rendezésére. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem