ARATÓ GERGELY

Teljes szövegű keresés

ARATÓ GERGELY
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Először is hadd javasoljam azt, hogy néhány fogalmat tisztázzunk. Képviselő úr nem az írók támogatása iránt érdeklődött, hanem az Írószövetség támogatása felől, amely a magyar írók szervezetei közül az egyik, de nem az egyetlen. Ezt azért tartom fontosnak hangsúlyozni, mert a mai napig is fájdalmas emlékünk az, hogy amikor 2004-ben az akkori Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma megpróbált egy széles együttműködést létrehozni az írószervezetek között egy olyan kerekasztal keretében, ahol többek között a szervezetek működtetésére szolgáló forrásokról is lehetett volna érdemben tárgyalni, akkor ez a kísérlet nem volt sikeres, nem hozott olyan eredményt, mint amilyet például a filmes szakma esetében hozott. De önmagában ez nem indok arra, hogy ezek a nagy múltú és jelentős szerepet játszó szövetségek ne kapjanak állami támogatást, ne jussanak hozzá állami forrásokhoz. Ugyanakkor, mint képviselő úr is tudja, a költségvetés nehéz helyzetében bizony nagyon óvatosan tudunk csak lépkedni.
Amit most meg tudtunk tenni, az az, hogy amikor a kormányzat - hála egyébként a konvergenciaprogramnak és az ebből következő jelentős költségvetési egyensúlyjavulásnak - lehetővé tette azt, hogy minden tárca a tartalékából felszabadítson összegeket, akkor mi azt kértük, hogy ebben szerepeljen egy olyan, összességében 50 millió forintos tétel, amelyik a kulturális civil szervezetek támogatását teszi lehetővé. Ennek az összegnek a végleges felosztásáról még nem született döntés, jelenlegi terveink szerint az Írószövetség támogatását körülbelül 7 millió forintos összeg fogja szolgálni. Ez kevesebb, mint az ön által kért 20 millió forint, de több, mint a tavalyi 6 millió forint. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem