DR. KOVÁCS ATTILA

Teljes szövegű keresés

DR. KOVÁCS ATTILA
DR. KOVÁCS ATTILA egészségügyi minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A miniszteri döntés értelmében az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet megszüntetésre kerül. Ez a folyamat nem egyik napról a másikra zajlik le, hanem felelősségteljesen oly módon valósítjuk meg, hogy biztosítva legyen a betegek ellátásának a megfelelően színvonalas körülménye. Ezért szükséges az, hogy gyakorlatilag egyes osztályok, egyes részlegek már át tudtak kerülni az új helyre, más osztályoknak pedig az új helyen való működés feltételének a megteremtése van folyamatban, és ezt a folyamatot végig kell menedzselni. A cél, hogy az átmeneti állapot a lehető legrövidebb legyen, és az új befogadó intézményeknél megfelelően színvonalas körülmények között legyen biztosítható a betegek ellátása.
A Magyar Pszichiátriai Társaság május 22-én kiadott állásfoglalása lényegében elismeri azt, hogy az OPNI-ban kiemelten hátrányos helyzetű volt a pszichiátriai betegek ellátásának körülménye. Ezzel szemben a miniszteri határozat értelmében a kapacitások a Semmelweis Egyetemhez, a Nyírő Gyula Kórházhoz, az OITI-be és pest megyei intézetekbe kerülnek, ahol az OPNI-nál jóval magasabb színvonalú körülményeket szeretnénk biztosítani a betegek számára.
Fontosnak tartom még elmondani, hogy a krónikus pszichiátriai ágyak az átalakítás kapcsán 50 százalékkal emelkedtek, a rehabilitációs ágyak változatlanul maradtak, míg az aktív ágyaknál történt egy 23 százalékos csökkenés. A pszichiátria területén az elmúlt másfél évtizedben a gyógyszeres terápia vonatkozásában hihetetlen technológiai fejlődés következett be.
(16.00)
Ez a technológiai fejlődés tette azt lehetővé, illetve szükségessé, hogy lényegében a pszichiátriai aktív ágyakat csökkenteni lehet, hiszen ezek a betegek is egyre több időt tölthetnek el szeretteik, hozzátartozóik között, ami végül is a pszichiátriai betegségeknél, azt hiszem, nagyon fontos szempont.
Az orvosteamek közül a pszichiátria, gyermekpszichiátria teljes egészében egyben marad, a neurológiai profil az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézetbe megy át, és gyakorlatilag ennek az intézetnek mint országos intézetnek új neve lesz, ami ki fogja fejezni azt is, hogy a neurológia és az idegsebészet (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) mintegy szinergiában új országos intézetet hoz létre. Ennek kialakítását a minisztérium a 7,5 milliárdos pályázat terhére tervezi megvalósítani. (Domokos László: Micsoda pazarlás!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem