ERDŐS NORBERT

Teljes szövegű keresés

ERDŐS NORBERT
ERDŐS NORBERT (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Békés megye közúthálózatának rendbetétele sajnos jócskán elmarad attól a szinttől, amit a térség lemaradása és a megyében található utak állapota indokolna, így a befektetők rendre elmaradnak innen. Ez a szomorú helyzet megmutatkozik az új munkahelyeket jelentő alacsony, illetve az elvándorlásra vonatkozó magas számokban is. Talán éppen ezért fogad a megye lakossága annyira hálásan minden olyan fejlesztést, vagy akár csak az erről szóló híreket is, amelyek jobbá, élhetőbbé teszik ezt a balsors által folyamatosan sújtott, ám jobb sorsra érdemes vidéket.
A Békéscsabát elkerülő 44-es út és a Doboz, illetve Békés felől becsatlakozó nagy forgalmú közutak kereszteződésében történt súlyos balesetek nyomán született meg a két kereszteződésben kialakítandó körforgalmi csomópontok terve. Ezt követően a 2007-es év költségvetésének vitája során a parlament 500 millió forintot különített el erre a célra, ám nemrég az előzetes felmérések során kiderült, hogy ez az összeg nem lesz elegendő, és a megvalósításhoz további mintegy 130 millió forint hiányzik. Tehát most csak a dobozi úti körforgalom valósulhat meg.
A megyeszékhelyt Békéssel összekötő 470-es út jelenleg a megye egyik legforgalmasabb útja, hiszen a kistérségi központként működő 23 ezres Békést köti össze a 70 ezres Békéscsabával, így a körforgalom kialakítása a 44-es út egész szakaszán itt lenne talán a legindokoltabb.
Tisztelt Államtitkár Úr! Milyen forrásból lehetne pótolni a kivitelezéshez hiányzó összeget? Tekintettel a regionális szerepvállalás nyomán várható további forgalomnövekedésre, lát-e lehetőséget a békési csomópont kivitelezésére?
Tisztelettel várom válaszát. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem