TATAI-TÓTH ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

TATAI-TÓTH ANDRÁS
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A nyolcvanas években megindult a szakkollégiumok professzionalizálódása, számuk a kilencvenes években nőtt meg jelentősen. A Soros Alapítvány ekkor látta meg a lehetőséget az alulról szerveződő, magas szintű szakmai képzést nyújtó hallgatói szerveződésekben, ezért támogatni kezdte a már működő szakkollégiumokat és az új szakkollégiumok alapítását. A rendszeres és kiszámítható támogatás lehetővé tette, hogy a támogatott szakkollégiumban olyan minőségi képzés folyjon, amire korábban nem volt mód.
(15.50)
A fizetett kurzusok lehetőségének megnyílásával a szakkollégiumok képzési programja stabilizálódott, sok szakkollégiumban az adott tudományterület legnevesebb képviselőiből álló állandó oktatói gárda alakult ki. A Soros Alapítvány 2000 körül a finanszírozást beszüntette, és a kormány, pontosabban a Miniszterelnöki Hivatal vállalta a kollégiumok további támogatását. 2003-tól gyakorlatilag ez a támogatás is megszűnt, akkor úgy gondolta a kormány, hogy egy alapítványt hoz létre a szakkollégiumok segítésére. 2005 őszén javasoltuk, hogy a költségvetésben nevesítve jelenjen meg a szakkollégiumok támogatása, 2006-ban a költségvetésből takarékossági okok miatt nem sikerült ezt a támogatást realizálni. Most a 2007-es költségvetésben ismét szerepel a felsőfokú szakkollégiumok támogatása.
Kérdezem államtitkár úrtól: mikor és mennyi költségvetési támogatást kapnak a felsőoktatási szakkollégiumok? (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem