DR. KONDOROSI FERENC

Teljes szövegű keresés

DR. KONDOROSI FERENC
DR. KONDOROSI FERENC igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! A kormány megtárgyalta ezt a módosító javaslatot, és olyan jelentőségűnek tekintette, hogy támogatja. Azt is elárulhatom, hogy valóban terveztük a büntető törvénykönyv folyamatos korszerűsítésének folyamatában az ön által anomáliának nevezett helyzet megoldását. Azt gondolom, a két, ön által említett bűncselekmény védett jogi tárgya valójában megegyezik, mindkét magatartás a jogállam szereplőinek szabályszerű működését akadályozza, ugyanakkor a hivatalos eljárásban történő bántalmazás esetében még a hivatalos személyekbe vetett bizalom is sérelmet szenved. Fontosnak tartjuk tehát ennek a helyzetnek a feloldását.
Hangsúlyozni szeretném - mint ahogy egy napirend előtti felszólalásra adott válaszomban is elmondtam -, hogy a rendőrséggel kapcsolatos közbizalom megteremtését nem a büntetőjog eszközrendszerével kívánjuk megteremteni, hanem a rendőrségi törvény reformjával, a független panasztestület intézményesítésével, a parancsnoki felelősség erősítésével, az ellenőrzések gyakoriságának és módszertanának fejlesztésével, a rendőrök kiválasztásának, képzésének továbbfejlesztésével.
Kétségkívül a büntetőjog is hasznos és alkalmas eszköz a társadalom védelmére, azonban az egész rendőrségi szabályozás során azt tartjuk szem előtt, hogy a rendőr a jogállam nevében a legitim erőszakot gyakorolja, nem lehet tehát eszköze a jogtalan erőszaknak. Ezért is támogatjuk ezt a módosítást. A kormány ezzel egyetért, és kész támogatni.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem