DR. RUBOVSZKY GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. RUBOVSZKY GYÖRGY
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Jóllehet a közvélemény hangulatát nagyrészt most a rendőrség körüli problémák borzolják, de azért szeretnék kitérni arra, hogy a hivatalos személyek körének csak egy része a rendőrség. Sokkal tágabb körben jelent komolyabb fenyegetettséget a ma hatályos büntetőjogi szabályozással szemben az előttünk fekvő törvényjavaslat.
Megítélésem szerint a hivatalos személyekkel szemben magasabb mércével, nagyobb szigorral kellene eljárni még a mostani törvényjavaslatnál is, mert a jogszerűség betartásának érdekében mindenképpen szigorúbb elbánás alá kell venni azt a hivatalos személyt, aki megsérti a hatályos jogot, mint azt a természetes személyt, akinek ilyen pluszfelelőssége nincs. De nem akarok túllőni a célon, jelen pillanatban az előterjesztés az, hogy azon okfejtés ellenére, amit az előbb mondtam, legalább azonos szintre, azonos fenyegetettség alá kerüljön a két cselekmény.
A Nyitrai képviselő úr által elmondott ellenzéki hozzáállásból és a bizottságban a törvényjavaslat megtárgyalásánál a kormánypárti képviselők részéről is pozitív nyilatkozatok hangzottak el, és bízom abban, hogy a Ház ezt minden további nélkül, minél gyorsabban megalkothatja. Bízom benne, hogy még részletes vita sem lesz, mert álláspontom szerint nincs olyan pontja az előterjesztett törvényjavaslatnak, amelyhez különösebb módosító indítványt lehetne benyújtani.
(14.00)
Szeretném csupán bejelenteni, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja is a törvényjavaslatot támogatja, és javasolja a tisztelt Országgyűlésnek, hogy alkossa meg a Btk.-módosítást az előterjesztéssel egyezően. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem