DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Rubovszky György képviselőtársammal közösen előterjesztett törvényjavaslatunk a hatályos büntető törvénykönyv egyik ellentmondását vagy következetlenségét szeretné kiküszöbölni. Ez a következetlenség, ez az ellentmondás két bűncselekmény büntetési tételében és büntetőjogi megítélésében jelentkezik: az egyik a hivatalos személy elleni erőszak bűncselekménye, a másik pedig bántalmazás hivatalos eljárásban.
Talán képviselőtársaim vagy a vitánkat figyelő érdeklődők számára nem indokolatlan utalnom arra, elmondanom röviden azt, hogy az egyik bűncselekmény, a hivatalos személy elleni erőszak egy olyan bűncselekmény, amelyet hivatalos személyek sérelmére követnek el állampolgárok vagy más természetes személyek. Ez megvalósulhat bántalmazásban is, de megvalósulhat bármilyen erőszakos természetű megnyilvánulásban, akár a hivatalos személy eljárása során, vagy más alkalommal, de hivatalos személyi minőségét ismerve, felmérve, vele szemben akár egy meglökésben vagy akármilyen erőszakos megnyilatkozásban. A bántalmazás hivatalos eljárásban bűncselekménye pedig az a cselekmény, amit a hivatalos személy követ el vagy követhet el állampolgárral vagy más természetes személlyel szemben.
A probléma a büntető törvénykönyv jelenlegi rendelkezéseivel az, hogy a kétféle magatartás - bár szinte összetéveszthetően hasonlít a leírt és tilalmazott törvényi tényállás -, a két cselekmény büntetőjogi megítélését illetően a törvény eltérő mércével mér. A hivatalos személy elleni erőszakot a törvény bűntettnek minősíti, és alapesetében is háromévi szabadságvesztéssel rendeli büntetni.
Ezzel szemben a bántalmazás hivatalos eljárásban bűncselekménye csupán vétség, és a törvény kétévi szabadságvesztés kiszabását rendeli egy ilyen bűncselekmény elkövetőjével szemben.
Most nagyon vulgarizált példával mondva, ha egy állampolgár üt meg vagy akár csak meglök, mondjuk, egy rendőrt, az bűntett, és három évvel büntetendő; a fordított eset, ha egy rendőr üt meg, bántalmaz egy állampolgárt, az viszont csupán vétség, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Tehát egyfajta privilegizált helyzetet biztosít a büntető törvénykönyv, teljesen indokolatlan módon, a hivatalos személy javára.
Pedig azt gondoljuk, hogy az azonos mércével való mérés nyilvánvalóan indokolt a jelen esetben, hiszen ahogy védeni kell a hivatalos személyt is a vele szembeni esetleges atrocitással szemben, fordítva is: védeni kell az állampolgárt, a természetes személyt a hivatalos személy esetleges jogsértő, bántalmazó magatartásával szemben. Hiszen az utóbbi cselekmény esetében a sértett kiszolgáltatott helyzetben van, a hivatalos eljárásnak valamilyen formában az alanya, a szenvedő alanya, és ebben a helyzetben legalább olyan komoly társadalmi veszélyesség ezzel a helyzettel visszaélni, mint egyébként az állam nevében eljáró - legyen az köztisztviselő vagy más, adott esetben rendőr - tekintélyét, védelmét büntetőjogi eszközökkel szolgálni.
Tisztelt Országgyűlés! Rubovszky György képviselőtársammal nagyon rövid orvoslását javasoljuk ennek a problémának. Azt javasoljuk, hogy a két cselekmény azonos büntetőjogi megítélés alá kerüljön. Mind a kettő egyformán bűntettnek minősüljön, és mind a kettő egyformán háromévi-háromévi szabadságvesztéssel legyen büntethető.
Tisztelt Országgyűlés! Talán felmerül most a képviselőtársakban vagy ezt az előterjesztést hallgatókban, hogy ennek az előterjesztésnek köze van az őszi rendőri erőszakhoz, brutalitásokhoz vagy netán azokhoz a közelmúltban napvilágra került bűncselekményekhez, amelyek a közvéleményt joggal háborították fel, illetőleg döbbentették meg. El kell árulnom, hogy ennek a törvényjavaslatnak a megszületése szempontjából ezek az események igazából nem játszottak - legalábbis általunk tudottan, közvetlen módon nem játszottak - szerepet. Tudniillik a büntető törvénykönyvnek erre a hibájára egy civil szervezet hívta fel a figyelmünket, a Társaság a Szabadságjogokért nevet viselő civil szervezet, amely, hozzáteszem zárójelben, a mi oldalunkon lévő, jobboldali pártelfogultsággal aligha vádolható. Ez a civil szervezet nemegyszer felemelte a szavát az emberi jogok védelmében, és akkor, amikor néhány hónappal ezelőtt még a büntető törvénykönyv általánosabb felülvizsgálatával foglalkoztunk, akkor intéztek hozzánk egy levelet a civil szervezet képviselői, és vetették fel ezt a problémát, mutattak rá erre az ellentmondásra, javasolva, hogy használjuk ki az alkalmat, és a büntető törvénykönyv módosítása keretében rendezzük ezt a kérdést.
Mi már akkor egyetértettünk a felvetéssel. Hogy mégsem akkor rendeztük, ennek egyszerű házszabályi oka volt, tudniillik a büntető törvénykönyvnek egy olyan módosításáról tárgyaltunk néhány hónappal ezelőtt, amely ezeket a kérdéseket nem vette célba, és ezért a Házszabály nem tette lehetővé, hogy akkor ezt a problémát orvosolni javasoljuk, és akkor ezzel a javaslatunkkal, hogy így mondjam, házszabályszerűbb formában és módon előállhassunk. Viszont a törvény lezárulta után kötelességünknek tartottuk - mert egyetértettünk a civil szervezet felvetésével, mert azt gondoljuk, hogy az azonos mércével való mérés alapvető jogállami követelmény -, hogy ezt a törvényjavaslatot előterjesszük.
A bizottsági tárgyalás során a kormány képviselője akkor úgy nyilatkozott, hogy tulajdonképpen jogos a felvetésünk, de nem sürgős az ügy, mondta a kormány képviselője, mert majd idővel lesz még egy nagy büntetőtörvénykönyv-módosítás - hozzáteszem, azért lehet, hogy ez még egy-két évet várat magára, amíg a Ház elé kerül -, és majd annak keretében ezt a kérdést rendezhetjük.
(13.50)
Mi azt gondoljuk, hogy a jogállamiság és azon elvek védelmében, amiről most beszélek, nincs helye késedelemnek. Ebből a szempontból talán tényleg nem mindegy, hogy mik történtek az utcán, egyáltalán az országban a rendőrséggel összefüggésben. Nem lehet nem említést tenni ezekről a kérdésekről. És most nem is annyira az őszi eseményekre utalok, amelyek azt a gyanút keltették, és azt az érzést erősítették bennünk, hogy a rendőrség a kormányoldal politikai eszközévé vált, hanem sokkal nagyobb jelentőségűnek érezzük - érzem - az elmúlt hetek közvéleményt felborzoló eseményeit.
Ami a rendőrség működésével kapcsolatosan egyes rendőrökről kiderült, az egyszerűen elfogadhatatlan és vállalhatatlan. S amit a büntető törvénykönyvben még meglévő hiba kifejez, nevezetesen, hogy sokkal többet szabad a hivatalos személynek, mint az egyszerű állampolgárnak, az önmagában szimbolikus, jelkép értékű. Azt gondoljuk, nem véletlenül érezték sokan úgy a rendőrség kötelekében, hogy nekik mindent szabad. S ha a jogállam, az alkotmányosság érdekeit, az emberi jogok érvényesülését vagy az azonos mérce követelményét nézzük, akkor nem lehet tovább várni ezzel a kérdéssel, és azon a területen, amit itt és most tárgyalunk, meg kell tenni a szükséges intézkedéseket, ki kell javítani a hibát, meg kell szüntetni az anomáliát.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nem kötöm le tovább a figyelmüket. Azt hiszem, a probléma önmagáért beszél. Kérjük a tisztelt Országgyűlést, hogy a javaslatunkat tárgyalja meg, és azokat az elveket szem előtt tartva, amelyekről beszéltem - amely elveket egyébként sehol senki nem von kétségbe -, ezt a törvényjavaslatot fogadja el. Kérem képviselőtársaimat, hogy fogadják el, és kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy alkossa meg ezt a törvényt.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a KDNP és a Fidesz soraiban.)
