DR. PETŐ IVÁN
DR. PETŐ IVÁN
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Részben ismételve azt, amit bizottsági előadóként elmondtam: a törvényjavaslat érdemi részével, amit államtitkár úr ismertetett, ha tetszik, a törvényjavaslat céljával egyetértünk, és úgy tűnik, hogy ebben a parlamentben a fizikai helyünktől, ellenzéki vagy kormánypárti státusunktól függetlenül többé-kevésbé összhang van. Mégis érdemes megszólalni ennek a törvényjavaslatnak a kapcsán, mert önmagában már az is abszurditás - levéltáros aspektusból mindenképpen, de ha valaki érdeklődik e terület iránt, akkor talán általában is -, hogy az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium nyújt be a levéltári törvényhez módosítást. Tehát a levéltári törvény, egy kimondottan kulturális jellegű törvény módosításának a kormányzati felelőse egy egészen más természetű területért felelős minisztérium. Tellér képviselő úr a kisebbségi vélemény előadójaként ezt már megfogalmazta, és a bizottsági ülésen a felszólalásomban én magam is nagyjából elmondtam ugyanazt, mint ő, és mint mindketten jeleztük, véleménykülönbség nem nagyon volt közöttünk.
A levéltárosok régóta küzdenek azért, hogy a levéltárügy, ha tetszik, az iratkezelés ügye - akár az úgynevezett élő iratkezelés, akár a levéltárakba került iratok ügye - súlyának, jelentőségének megfelelően a nemzeti kultúra szempontjából fontos feladatnak legyen tekintve, és ennek megfelelően a kormányzati helye meglehetősen exponált legyen. A levéltárosok meglehetősen régóta úgy ítélik meg, hogy akkor tudnak hatékonyan föllépni a történeti értékű iratok megmentése érdekében - aminek feltétele egy jól működő iratkezelési rendszer -, ha erős államigazgatási pozíció áll mögöttük.
(15.20)
Többnyire az volt a levéltárosi kritika a mindenkori kulturális minisztériumhoz tartozással szemben, hogy a kulturális minisztériumot magát soha nem tekintették megfelelő erejű minisztériumnak ahhoz, hogy a levéltárügy és az iratkezelés ügyében erős akaratérvényesítő hatást fejtsenek ki. A levéltárosok többsége éppen ezért általában azt az álláspontot képviselte, hogy valamilyen központi kormányzati szervnek kellene az iratkezelés egészét felügyelni, és ez politikai nézetkülönbségektől függetlenül többé-kevésbé arra a következtetésre vezetette a levéltárosokat vagy az iratkezeléssel mint szakmával foglalkozókat, hogy legjobb helyen az ügy felügyelete a miniszterelnök környezetében, tehát a Miniszterelnöki Hivatalban vagy annak megfelelő hivatalban lenne.
Mindenesetre ez a mostani rendszer annyiban abszurd, hogy az iratkezelésért az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium felel, mint az államtitkár úr expozéjából is kitűnik és a törvényjavaslat szövegéből, valamint az egyéb jogszabályokból is kitűnik, a minisztérium partner ebben az ügyben, még ha a minisztériumban egy lokalizálható szervezeti egység foglalkozik is ezzel az üggyel, egy nem miniszteriális szerv a szakmai partner, hanem egy önálló, bár minisztériumi felügyelet alatt működő országos intézmény, az Országos Levéltár. Én az aszimmetriát inkább ebben látom, nem abban a problémában, hogy ne tudna egy minisztérium esetleg, ha főosztály felel az iratkezelésért, elég hatékonyan föllépni, hanem még egyszer mondom, abban, hogy egy minisztérium alá besorolt, nem túl nagy közigazgatási tekintéllyel rendelkező intézmény, mint az Országos Levéltár, lenne hivatott arra, hogy bizonyos szakmai kérdésekben az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériummal együtt oldjon meg ügyeket.
Maga a törvényjavaslat is példázza azt, hogy ez az aggály megalapozott. Gyakorlatilag, ha jól látom a helyzetet, az Országos Levéltár, legalábbis az ő állításuk szerint igazán hatékonyan nem vett részt ennek a törvényjavaslatnak vagy bizonyos elemeinek az előkészítésében. Ezért is adódhatott elő az, hogy az előterjesztő minisztérium úgy tudta, hogy a Statisztikai Hivatal levéltárának átadása egy letárgyalt ügy, míg az Országos Levéltár közel sem érezte úgy, hogy egy kellően megalapozott döntés lenne a levéltár átadása.
Mint azt korábbi felszólalásomban jeleztem, amióta az általános vitára való alkalmasságról a bizottság döntött, mióta a parlament elé került a javaslat, azóta az Országos Levéltár, az Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Központi Statisztikai Hivatal tisztázták a vitás kérdéseket, technikai értelemben rendeződött az ügy. Bár azt még ma nem lehet látni, amint ezt Tellér képviselő úr is jelezte, hogy a valóban több mint 10 kilométernyi, nagyobb részében tudomásom szerint rendezetlen iratanyagnak technikai értelemben mi lesz a sorsa. Ezt rendezni kell. Nyilván annak értelme nincs, hogy az Országos Levéltár raktáraiba átszállítsák, de akkor csak egy bürokratikus döntésről van szó, és semmilyen probléma nem oldódott meg. Még akkor is igaz ez, ha esetleg a Statisztikai Hivatal valami általam nem látott indok miatt meg kívánja szüntetni levéltárának azt a különállását, ami meglehetősen régi hagyomány, és sokféle érv szól emellett.
Egészében véve azt tudom mondani, hogy a törvényjavaslat tényleges szakmai céljaival, mint azt említettem, egyetértünk. Nem tartjuk szerencsésnek azt az államigazgatási elrendezést, ami ezt az ügyet az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumhoz teszi, de annak az ígéretnek a birtokában, hogy az első adandó alkalommal remélhetőleg a Miniszterelnöki Hivatal hatáskörébe kerül ez a valóban átfogó kormányzati feladatot jelentő ügy, és annak ismeretében, hogy az Országos Levéltár tudomásul vette a Statisztikai Hivatal levéltárának országos levéltári átadását, a javaslatot támogatjuk, és módosító indítványt nem kívánunk benyújtani.
Köszönöm szépen.
