TELLÉR GYULA

Teljes szövegű keresés

TELLÉR GYULA
TELLÉR GYULA, a kulturális és sajtóbizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy azt a kulturális és sajtóbizottság elnöke, Pető Iván képviselő úr az imént elmondta, a kulturális és sajtóbizottság május 8-án megtárgyalta a közokiratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény módosításáról T/2910. számon benyújtott törvényjavaslatot.
Ami a törvényjavaslat fölötti bizottsági vitát illeti: túl sokat nem tudok hozzátenni ahhoz, amit az előttem szóló bizottsági elnök úr elmondott, hiszen - mint azt ő is megállapította - a törvényjavaslat fő tartalmával, azokkal a mozzanatokkal, amelyeket az államtitkár úr ismertetett, nem volt vitája sem a kormányoldalnak, sem az ellenzéknek, ezzel szemben kettő, három vagy négy egyéb szempont is felmerült. Az egyik az a sajátos helyzet, hogy az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium, azaz egy szakminisztérium került abba a helyzetbe még a 2006-os kormányhatározat révén, hogy országos hatáskörű szerveket felügyel, ráadásul eléggé nyilvánvaló, hogy a minisztériumon belül egy főosztály vagy egy osztály fogja ezt a munkát elvégezni. Tehát nemcsak arról van szó, hogy egy speciális minisztérium valamilyen nagyon általános feladatot kap, hanem arról is, hogy bizonyos szintkülönbség van az ellenőrzést vagy a felügyeletet gyakorló közigazgatási egység és azok között a szervek között, amelyek fölött a felügyeletet gyakorolják. Ez volt a vita egyik toposza.
Egy másik foglalkozott a Központi Statisztikai Hivatal levéltárának a megszüntetésével, ugyancsak abban az értelemben, ami itt elhangzott, hogy tudniillik a levéltár megszüntetésének az előkészítetlensége bizonytalanságérzést kelt a bizottság tagjaiban a tekintetben, hogy ez vajon sikerülni fog-e, és ha igen, hogy fog sikerülni ez az irattári megszüntetés, illetve a meglévő iratanyagnak az Országos Levéltár általi átvétele, különös tekintettel ennek az irattömegnek az igen-igen nagy terjedelmére. Egyes értesüléseink szerint 15 kilométernyi iratról, más állítások szerint 11 kilométernyi iratanyagról van szó, amit vagy otthagynak a helyszínen, és akkor pusztán egy bürokratikus változtatás történik, vagy átviszik az Országos Levéltár rendelkezésére álló valamely raktárba, ami viszont egy irdatlan anyagi erőfeszítést igénylő munka.
Ezenkívül elhangzott az ellenzék részéről az az új fogalom, amely az önkormányzati hivatal fogalmát bevezette. Ez egyrészt üdvös mozzanata a törvényjavaslatnak, másrészt azonban bizonyos egységek kimaradnak, illetve bizonytalan, hogy besorolhatók-e ez alá a fogalom alá. Elhangzott, hogy például a fővárosi kerületek betartoznak-e ez alá a fogalom alá, a többcélú kistérségi társulás betartozik-e, vagy pedig a mostanában formálódó kvázi régiók iratanyagai - ahol ugyancsak képződnek iratok - vajon besorolódnak-e ez alá a fogalom alá. Miközben jó, hogy egy ilyen fogalom keletkezik, bizonyos pontatlanságok jelennek meg.
Végül elhangzott az ellenzék részéről ugyancsak egy pozitív megjegyzés a tekintetben, hogy az önkormányzati levéltárak hatásköre a helyi irattermelők tekintetében üdvös módon létrejött, illetve megnövekedett.
A konklúzió az volt, amit elnök úr az előbb elmondott: ők megszavazták, mi alkalmatlannak tartottuk. Köszönöm a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem