DR. UJHELYI ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. UJHELYI ISTVÁN
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Ilyen egyezményeket könnyű megkötni, és aztán még be is tartani.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen. Azért kértem a végén egy-két percnyi megszólalási lehetőséget, mert érdemes visszaidézni az elmúlt heti vitát is, hiszen a múlt héten a sportági szakszövetségek vezetői jelenlétében, meghívott sportszakemberek jelenlétében, a miniszteri expozé elhangzása és a pártok, a frakciók vezérszónoklatainak elhangzását követően, azt hiszem, közös jó érzéssel távozott mindenki az Országház falai közül; egy jó érzéssel, hiszen nemhogy konszenzusos volt, hanem egy előremutató vitát hozott az akkori tárgyalás egy héttel ezelőtt, és azt hiszem, nem változott az érzés bennünk most sem, egy olyan előremutató vitát, amelyben előkerülnek új szempontok, amelyek itt a következő napirendi pont miatt a környezetvédelmi tárca államtitkárának füle hallatára és természetesen környezetvédelmi kérdésekkel foglalkozó képviselők jelenlétében vetik fel az esetleges módosítás igényét a sportstratégiában, az erőteljesebb környezeti szempontok megjelenítésével. Persze biztos, hogy lesz mindjárt néhány olyan sportági szakember, aki vitatkozni fog, és valahol a kompromisszum ott alakul ki, hogy egyszerre kell hogy a sportot támogassuk, szeressük, és egyszerre kell rendkívül környezettudatosságra okítsuk, intsük, fegyelmezzük magunkat is és a felnövekvő generációkat, hogy legyen hol sportolniuk kétszáz év múlva is az akkori magyar fiataloknak.
(16.50)
Csak néhány dolgot hadd említsek. Elhangzott itt most és a múltkori vitában is a sport és az oktatás, az ifjúságnevelés kapcsolata. Elhangzott a sport és a szabadidős tevékenységek kapcsolata. Elhangzott a sport és a turizmus kiemelkedő jelentősége, Pál Béla képviselő úr ezt most is külön hangsúlyozta. Beszéltünk a sport és a kultúra együttműködési, összefonódási lehetőségeiről, a sport helyi közösségteremtő, sőt sok esetben nemzeti közös érzelmeket teremtő hatásáról, amellyel aztán sokszor a sport, egy-egy sportesemény saját magán is túlmutatva a történelem lapjaira írja fel annak a bizonyos sporteseménynek a dátumát és annak főhőseit. De elhangzott a sport és az esélyteremtés kapcsolata azon embertársaink kapcsán, akikre külön oda kell figyeljünk, közös felelősségünk van irántuk.
Volt szó - talán most kevesebb ebben a vitában, de a múlt héten mindenképpen több - a sport és a gazdaság, ha úgy tetszik, az állam bevételei kapcsolatáról. Hiszen kimutatható és ki is lett mutatva így a sportstratégia tárgyalása során, milyen jelentős bevételekre tehet szert az állam, ha jól használja a sportot a maga ágazataiban, ha segíti a sportot és tudatosan fejleszti a sportot. Volt szó a sport és az országmarketing kapcsolatáról, volt szó a sport és az egészségnevelés, az egészségügy kapcsolatáról, és tegyük hozzá, sokan vagyunk sportújságolvasók és sporthíreket keresők, nyugodtan beszélhetnénk hosszan a sport és a médiafogyasztási szokások kapcsolatáról.
Lám-lám, a sport minden területet érint. Talán nem is maradt ki egyetlenegy tárca sem egy kormányzati struktúrából, de még csak a helyi önkormányzatok vagy éppen a regionális fejlesztéssel foglalatoskodó fejlesztési tanácsok sem. Éppen ezért szeretném megköszönni önöknek, hogy a nemzeti sportstratégia nemhogy asztalra kerülhetett, hanem érdemi tárgyalási lehetőséget biztosított ahhoz, hogy ezek a kérdések fölmerülve egy közös sportstratégiában, a magyar Országgyűlés által közösen elfogadható nemzeti sportstratégiában fogalmazódhassanak meg.
Hadd zárjam azzal, hogy négy sort felolvasok a múltkori ülés jegyzőkönyvéből, négy olyan sort, amit akár felírhattam volna magamnak és most szó szerint elmondhatnék. „E helyen is szeretném megköszönni a szakállamtitkárság valamennyi munkatársának lelkiismeretes munkáját, a sportági szakszövetségek javaslatait és kritikáit, a politikai pártok szakpolitikusainak kompromisszumkész együttműködését, amely az előttünk fekvő anyag létrehozását és formálását nagyban segítette. A sport- és turisztikai bizottság képviselői egyhangú döntésükkel általános vitára alkalmasnak tartják a tisztelt Ház előtt fekvő országgyűlési határozati javaslatot.” Mindezt a pár mondatot Bánki Erik képviselőtársunk, a Fidesz szakpolitikusa, a bizottság elnöke mondta el. Azt hiszem, a közös munkát jól jellemzi, ha én most zárszóként az ő mondataival zárok és köszönöm meg az önök figyelmét és munkáját.
Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem