BALOGH JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

BALOGH JÓZSEF
BALOGH JÓZSEF, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A bizottság nem különösebben hosszú ideig tartó vitában végül is 12 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 8 tartózkodás mellett az előterjesztést általános vitára alkalmasnak minősítette.
Az elhangzott kérdések, vita, észrevételek alapján a következő rövid összegzésről tudom a tisztelt képviselőházat tájékoztatni. Egyrészt egy olyan országgyűlési határozat megújításáról van szó, amelyet az Orbán-kormány 2001-ben terjesztett a parlament elé. Ez az országgyűlési határozat meghosszabbításra is került, és úgy gondolom, alapvetően az akkori ismereteknek, körülményeknek megfelelően jól szolgálta a területfejlesztéssel kapcsolatos rendezőelvek gyakorlatba történő átvitelét. Viszont nyilván a körülmények lényegesen megváltoztak, hiszen az Európai Unió tagja lettünk, illetve a társadalmi-gazdasági folyamatok, kormányzati törekvések olyan változást eredményeztek, amely az országgyűlési határozat újragondolását indokolttá és szükségessé tette.
A miniszter asszony közérthetően elmondta ennek főbb indokait, nyilván ezt alá lehetne támasztani, de úgy gondolom, annyira világos volt, hogy ezt különösebben részletezni a részemről nem indokolt. De mégis elmondom, hogy a bizottság véleménye alapján milyen alapvető rendezőelvek kerültek jóváhagyásra vagy szóban, vagy hallgatólagosan: egyrészt az új szabályozás áttekinthető, transzparens legyen, ne legyen túl bonyolult; a rendezőelvek aktualizálják azokat az időszerű változásokat, amelyeknek részesei vagyunk, és a 2013. év végéig előretekintve, a várhatóan bekövetkezett változásokra is kellő rugalmassággal reagáljon a szabályozás; amennyire lehet, egységesítsük a szabályokat, különösen arra figyelemmel, hogy a területfejlesztési támogatások nagy része EU-pénzből származik, de kerüljön ezzel nagyjából összhangban kidolgozásra a tisztán nemzeti forrásokból folyósított pénzügyi támogatások szabályozási rendszere is. Ennek megfelelően nyilván a szervezeti és jogi háttereket is korszerűsíteni kell.
Hozzáteszem, hogy a bizottsági vitában az utóbbi kérdéskör volt az, ami a legtöbb vitára, kritikára, észrevételre okot adott, de Tasó képviselőtársam nyilván ezt el fogja mondani. Csak arra utalnék, hogy vita tulajdonképpen leginkább azon volt, hogy a regionális fejlesztési tanácsok, lévén, hogy delegált képviselőkből állnak, mennyire jogosultak, és mennyire helyes, hogy régiók egészére vonatkozóan nagy fontosságú és igen jelentős anyagi vonatkozásokat magában hordozó döntéseket hozzanak. Mi úgy látjuk, tudomásul kell venni, hogy a regionális átszervezés olyan vonatkozásban, ahogy a kormányzati szándék lett volna, hogy képviseleti régiók kerüljenek kialakításra, sajnos az ellenzék hozzáállása miatt nem sikerült. Tudomásul kell vennünk, hogy delegált régiók vannak, nyilván erre próbáljuk telepíteni az Európai Unióban többé-kevésbé alkalmazott döntési rendszereket.
A városok ügyében szabadjon annyi észrevételt tennem, hogy aki 25 évvel ezelőtt foglalkozott területfejlesztéssel, az tudja, hogy akkoriban Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium volt, aztán ezt elfelejtettük, lett Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium. Úgy gondolom, hogy ilyen előzmények után, amikor különböző hangsúlyok voltak, helyénvaló, hogy a városok ügye és a kistérségek, a vidékfejlesztés ügye nagyjából szinkronban, egymással arányosan a helyére kerüljön.
Összességében mi úgy látjuk, hogy az alapvető célt jól szolgálja, és biztos, hogy ez az országgyűlési határozat, ami beterjesztésre került - még további korrekciókat is figyelembe véve -, 2013-ig eredményesen szolgálja a magyar területfejlesztés ügyét.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem