KÁRPÁTI TIBOR

Teljes szövegű keresés

KÁRPÁTI TIBOR
KÁRPÁTI TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tasó képviselő úr vezérszónoki hozzászólásában a rendszer felépítésére vonatkozóan több mindennel egyetértett. Azonban úgy látom, hogy visszatérő félelme a centralizáció, a központi irányítás és döntés beépülése a rendszerbe. Két vonatkozásban szeretném megközelíteni ezt a témát és kicsit a félelmeit oszlatni.
Meggyőződésem - és az eddigi tapasztalataim is azt mutatják -, a kistérségek még nincsenek olyan mértékben felkészülve, hogy önállóan és egyedül hozzanak döntéseket, különösen a hátrányos vagy leghátrányosabb helyzetű térségek. Azt tapasztaltam, hogy sem szervezetileg, sem programilag nincsenek még úgy felépítve, hogy ezt a térség tényleges érdekeit figyelembe véve alkalmazzák. Másrészt pedig a kistérségi fejlesztési tanácsokban döntően polgármesterek vannak, hiányoznak a gazdaság és a társadalom egyéb szféráinak a képviselői. Az ottani tapasztalataim szerint sok esetben olyan jellegű belterjes vagy külön alkukra alapozott döntéseket hoznak, amelyek nem minden esetben szolgálják a térség érdekeit. Tehát sokkal fontosabb, hogy ellenőrzötten, egy programban, egy szabályozott rendszerben és komplex vonatkozásban hozzák meg a döntéseket.
Egyetértek azzal, hogy hosszú távon egyre nagyobb döntési szabadságot és lehetőségeket kell biztosítani számukra - egyébként ebbe az irányba megyünk -, de ennek meg kell teremteni azokat a feltételeit, amelyek a döntések eredményességét és garantált szabályosságát hozzák.
Képviselő úr többször szóba hozta a megyék szerepét. Gondolom, képviselő úr félelmei is az Orbán-kormány idején alkalmazott gyakorlatból származnak, hogy akkor hogyan működött ez a rendszer. De ma 2007-et írunk, és az elmúlt két évben folyamatosan történt a térségfejlesztéssel foglalkozó programok kimunkálása, és ebben a munkában a régió és a kistérségek együttműködése volt a meghatározó. Képviselő úr, úgy gondolom, hogy ma a megye szerepe - mint ahogy azt Herényi képviselő úr is mondta - más. A térségfejlesztésben, az együttműködésben a régió és a kistérség szerepe a meghatározó, és ott van minden választott testület képviselője is. Nekünk sokkal fontosabb az, hogy tiszta, áttekinthető, nyilvános, konkrétan ellenőrizhető rendszert dolgozzunk ki, ilyen értelmű határozatot hozzunk, és ez legyen a munkánk alapja, amelyből dolgozunk.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)
(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem