SCHWARTZ BÉLA

Teljes szövegű keresés

SCHWARTZ BÉLA
SCHWARTZ BÉLA, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Asszony! A költségvetési bizottság megtárgyalta a határozati javaslatra vonatkozó előterjesztést, és többséggel javasolja az Országgyűlésnek általános vitára bocsátani.
Három kérdéskör körül zajlott a vita. Az egyiket talán úgy emelném ki, hogy az európai uniós elvárásoknak való megfeleltetés kérdésköre. Megállapítást nyert, hogy ez különösen fontos, és ebből a szempontból a régió kialakítása mint az egyik decentrum kérdése körül csúcsosodnak ki a döntési hatáskörök. Lényegében a másik kérdéscsoport is ezzel volt kapcsolatban, amikor a településfejlesztés hierarchikus rendszeréről beszéltek a képviselők. Ez szintén azt mutatta, hogy Magyarországon ez az elképzelés, amit a miniszter asszony letett, jól szolgálja a haladást.
Az előző bizottsági előadó is említette, hogy ugyanakkor találhatók benne olyan, szabályozásra már nem érett elemek, amelyeknek a kivétele talán indokolt lenne. Ilyen például a megyei területfejlesztési tanácsok szerepe, amely időközben elvesztette jelentőségét.
A kistérségek szerepe felértékelődik, ahogy miniszter asszony is említette, egy másik törvény is foglalkozik ezzel a kérdéskörrel, és azt gondolom, hogy egyrészt a helyzetük, döntési kompetenciájuk, másrészt a kedvezményezett térségek besorolásának rendszere jóval fejlettebb rendszert mutat, mint korábban, hiszen az előző besorolás lényegében egy egyszerűsített módszer alapján történt, most pedig egy öt elemből álló komplex mutatósor szolgálja a besorolást, illetve a fejlettséget mutató rendszer ügyét.
A költségvetési bizottság javasolja vitára, én is javasolom. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem