TASÓ LÁSZLÓ
TASÓ LÁSZLÓ
TASÓ LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Asszony! A H/2940. számú javaslat, mint ahogyan elhangzott, a hatálybalépésétől kezdődően egészen az Európai Unió ciklusának végéig, 2013. december 31-éig szabályozná az érkező közösségi támogatások és a területfejlesztésre fordítható hazai források felhasználási rendjét. Meghatározná még a decentralizáció elveit, valamint a leghátrányosabb térségek besorolásának feltételrendszerét. Egy olyan előterjesztés került tehát az Országgyűlés elé, amely bizonyára már sokaknak felkeltette az érdeklődését.
Az uniós források érkezése, azok várható és remélt hatásai, felhasználásuk formája és körülményei erősen foglalkoztatják a közvéleményt. A média világának szereplői természetesen hovatartozástól függően eltérő információkat és alkalmanként mesterséges híreket is terjesztenek, szándékosan vagy éppen akaratlanul is megtévesztve a tájékozódókat. Hiteles információra pedig szükség van, és a felfokozott érdeklődés joggal érthető, hiszen olyan lehetőség elé kerültünk, amely egyszeri és példátlan az ország legújabbkori történelmében, és soha vissza nem térő esély. Érthető a kíváncsiság, érthető a várakozás izgalma, mert az Európai Unió közösségétől piacaink átengedése, nemzetállamunk jogosítványainak részleges feladása és az ország számára még sokáig előnytelen versenyhelyzetbe kerülésünk jóvátételt kíván. A megváltozott körülmények miatt elszenvedett hátrányok pótlása és a magyar nemzet évezredes teljesítményének elismerése fejeződik ki a közel 8000 milliárd forintot mobilizáló egyszeri juttatásban.
Nincs olyan polgármester, nincs olyan képviselő, nincs olyan országgyűlési képviselő vagy gazdasági vezető, aki ne rendelkezne konkrét elképzelésekkel az uniós források számára minden bizonnyal legkedvezőbb felhasználási rendjéről. Ez érthető is, hiszen minden területen óriási hátrányban vagyunk, és annak érdekében, hogy a lényegesen fejlettebb közegben talpon maradjunk, el kell indulni a felzárkózás útján. Ez az út azonban hosszú, gyötrelmes és óriási munkával járó, kedvező változást csak több év múlva eredményező küldetés is egyben. Ezért valóban nincsen fontosabb, mint a források felhasználásának rendjét meghatározni, amelynek során különös figyelemmel kell lenni a jelentős mértékben eltérő adottságokra, és meg kell adni az esélyt az átlagtól nehezebb helyzetben élőknek, a leszakadt vagy alaphelyzetben is hátrányokkal sújtott térségeknek és településeknek.
(10.40)
Nincs még egy esély, és ezen kívül nem lesz újabb rendkívüli élethelyzet, közös európai létünkben ez az utolsó nagy jelentőségű és mindent eldöntő lehetőség. Ezért nem teheti meg egyetlen kormány, egyetlen politikai erő sem azt, hogy sajátjaként kezelje a magyarok évszázados teljesítménye alapján kiérdemelt jogosultságot, az erős Európa létrejöttében meghozott áldozataink jóváírását és a legújabb Európa-paradigma elfogadásával járó lemondások értelmét.
Az előterjesztés azonban meghagyja a jelenlegi szabályozásban rejlő centralista törekvéseket és gyakorlatot, miközben jó tanulónak látszó módon ismétli a területfejlesztés alapvetéseit, és próbálja igazolni a túlszabályozott, többszörösen is felügyelt rendszerének illeszkedését az európai viszonyokhoz. A szövevényes rendszer, amely arra lenne hivatott, hogy a felzárkóztatásra érkező források módját és útját biztosítsa, jelenleg azt a célt szolgálja, hogy egyszerre több csatornán is megkurtítsa az igénybe vehető támogatásokat.
Látványosan és az ország szeme előtt zajlik az a folyamat, amelynek során a hálózatok kiépítésével, a klientúra helyzetbe hozásával pártkatonákat illesztenek be a rendszerbe, elég fontos küldetéssel. Vajon erre gondoltak-e az Európai Parlament képviselői, amikor jóváhagyták a közösségi költségvetésben az erre a célra meghatározott forrásokat? Vajon egyetértenek-e azzal a módszerrel és rendszerrel, amelynek az esélyegyenlőség, a kiegyenlítődés megteremtése, a felzárkóztatás és a szintre hozás az elsődleges célja? Meggyőződésem, hogy nem erre gondoltak, és az ősszel visszaküldött tervezetek, azt gondolom, alá is támasztják ezt.
Tisztelt Országgyűlés! Annak azonban többen örülünk, hogy mégis elértük azt, hogy gondolják újra a területfejlesztés szempontjából leghátrányosabb térségek, a települések besorolási rendjét, és tegyék lehetővé azt, hogy mindenki megismerje azokat a mutatókat, amelyekkel kialakítják a többletkedvezmények jogosultságát.
A tisztelt jelenlévők ugyanis jól tudják, hogy az ügyet már decemberben le akarták zárni, és le akarták rögzíteni azt, hogy mely térség kaphat többlettámogatást. Először és sokáig nem akarták figyelembe venni a képviselők, a társulási elnökök és a polgármesterek jogos kérését. Minden alkalommal elmondtuk, hogy nem a jogosultak körét akarjuk csökkenteni, és nem akarjuk elvenni mások kedvezményeit, de amennyiben más térségeknek is van lehetőségük hozzáférni a többlettámogatáshoz, úgy, kérem, adjanak rá lehetőséget. Eleinte holtbiztosnak és csalhatatlannak tartották azt a módszert, aminek alapján a besorolás megtörtént, majd kiderült: egy elavult és igencsak pontatlan, inkább mondvacsinált szempontrendszert próbáltak ráhúzni azokra, akiknek kedvezni akartak.
Tisztelt Országgyűlés! Nem lehet megengedni, hogy politikai döntésekkel hozzanak helyzetbe úgy néhány térséget, hogy másokat közben büntetnek. Átlátszó szakmai körítést akartak adni ennek az akciónak is, de szerencsére a jóérzésű kormánypártiak sem nyugodtak bele. Ezért engedjék meg, hogy külön megköszönjem a kormánypárti képviselőknek, az önkormányzatok világában jártas és tapasztalt tagoknak, hogy támogatták a kezdeményezést.
A mostani előterjesztésből megismert mutatócsoportok és a segítségükkel képezhető mutatók a módosításokkal együtt, igen, valóban szolgálhatják azt a célt, ami mindenki számára egy igazán megnyugtató értékelést tesz lehetővé.
Kedves Jelenlévők! Az Országgyűlés akkor tudja a feladatát teljesíteni, és csak akkor felel meg a működésére vonatkozó szabályoknak és a hozzá kapcsolódó elvárásoknak, ha minden intézkedésével, törvényeivel és határozataival ragaszkodik az alkotmány szelleméhez. A H/2940. számú javaslat azonban nem minden esetben felel meg ennek az elvárásnak. Nem direkt módon, de jóváhagyóan veszi tudomásul a kialakult gyakorlatot, elfogadva azt, hogy a döntéshozatal rendszeréből a decentralizáció egyik, korábban megkerülhetetlen szintjét, a megyei szintet eltöröljék. Nem is olyan régen, talán másfél-két évvel ezelőtt, még a megyék azonosságtudatának erősítéséről, a megyei önkormányzatok új küldetéséről, imázsának formájáról zengett a szocialista tábor. Közpénzek milliárdjait áldozták fel a megyei szintek megerősítésére, elég, ha visszagondolok szűkebb világomra, a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés előző négy évére.
Milliárdos presztízsberuházások hirdették a megyei szint fontosságát, és most itt állunk, kénytelenek vagyunk elszenvedni és újra megfizetni azt a pálfordulást, amelyet a 2006. évi választások idéztek elő a kormányoldal politikájában. A jelenlévők azonban pontosan tudják, hogy miről beszélek, és tudják azt is, hogy a megyei területfejlesztési szint eltörlése, a regionális tanácsokban a tisztségviselők háttérbe szorítása és kirekesztése egy elvárásnak megfelelő, bejelentett ígéret betartása. Ennek következményeként a helyzet azonban most az, hogy a közvetlenül választott tisztségviselők nem gyakorolhatják a nép képviseletére kapott jogosítványaikat. Beosztottak, alkalmazottak döntenek a fejlesztési forrásokról, és ez példátlan egy, a valóságban is demokratikusan működő nemzetállamban.
Mi, akik e Házban a népképviselet közvetlen gyakorlására kaptunk felhatalmazást, eskünkben azt fogadtuk: munkánk során választóink akaratához híven, lelkiismeretesen járunk el. Ezért egyetlen törvényjavaslat, egyetlen határozati javaslat elfogadásakor és egyetlen intézkedés jóváhagyásakor sem tehetünk másképpen. És most úgy látszik, mégis vannak az előterjesztésnek olyan elemei, amelyek elfogadásával fogadalmunkat megszegjük.
Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Jelenlévők! Mindnyájan tudják velem együtt, hogy az európai uniós források felhasználásának jelenlegi és tervezett rendje sérti a Magyar Köztársaság alkotmányában foglaltakat, akadályozza a minden hatalom birtokosának, a népnek választott képviselői útján történő hatalomgyakorlását. Pontosan tudja ezt az előterjesztő is, és pontosan tudják ezt a képviselőtársak is, ezért egyelőre a lelkiismeretük nem lehet tiszta. Azonban még megvan az esély arra, hogy a mulasztásukat időben pótolják, és terjesszék az Országgyűlés elé azt a néhány módosítást, ami mindenképpen szükséges a döntéshozatal rendszerében.
Tisztelt Országgyűlés! Nem lehet senkitől sem elvitatni a jó szándékot, és nem lehet senkitől sem elvitatni a hozzáértés képességét. Ezért maradt meg a remény arra, hogy a politikai felelősség kérdésében egy alapos önkontroll után egy újabb kiigazítás következzen be, amelynek most az egyszer nem az ország lakossága látja a kárát, hanem inkább látja annak értelmét és eredményét. Azért hiszek rendületlenül a fogékonyságukban, mert nemcsak a hozzáértést és a jó szándékot feltételezem a kormánypárti képviselőktől, hanem az önálló akarat és felelősségtudat birtokosainak is tartom őket.
Kellő tisztelettel kérem tehát az előterjesztőt, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a képviselői eskü záró fogadalmának megfelelően, az Országgyűlés minden tagja munkáját tiszta lelkiismerettel végezhesse. Emlékeztetőül, így szól az utolsó mondat: minden igyekezetemmel azon leszek, hogy a Magyar Köztársaság fejlődését előmozdítsam, népének boldogulását elősegítsem. Még ha nem is hisznek benne, ha megteszik, higgyék el, nyugodtan mondhatják.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
