TASÓ LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

TASÓ LÁSZLÓ
TASÓ LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Talán nem volt eléggé hangos, amikor elmondtam azt, hogy tisztelettel köszönöm minden kormánypárti képviselőnek, aki segített abban, hogy mégiscsak felülvizsgáljuk a térségek besorolási rendjét, ugyanis ha visszaemlékeznek rá a tisztelt jelenlévők, decemberben már le akarták ezt zárni. Én örülök annak, hogy mégsem sikerült. És ha visszaemlékeznek rá, valóban azt is elmondtam, hogy bizony mi is egyetértünk a rendszerrel. A mutatószámcsoportokhoz még nyilvánvalóan szeretnénk módosításokat tenni, és azzal együtt szolgálni fogja azt, amit elgondoltunk efelől. Talán erre nem emlékeztek a mondókámból.
Ellenben nekem valóban az a véleményem, hogy bizony egyfajta jóvátétel és kárpótlás is Magyarország számára az, hogy olyan helyzetbe került az uniós csatlakozásával, amely számára néhány évig nyilvánvalóan kedvezőtlen. Igenis át kellett engedni a piacunkat, át kellett engedni jó néhány dolgot a világunkból, mint ahogy másoknak is, de véleményem szerint ez is benne van ebben a 8000 milliárd forintos támogatásban. Ezt lehet másképpen értelmezni, mindenkinek szíve joga.
Ellenben amikor arról szólnak, hogy meg kellett volna szavazni azt a korábbi előterjesztést, akkor tegyük már a helyére még egyszer, sokadjára. Önök azt terjesztették elő 2006 elején, hogy majd 2009-ben változzon a rendszer, az európai parlamenti választások alkalmával; nem most, hanem 2009-ben. Tehát álságos erről beszélni, hogy el kellett volna fogadni - erről van szó.
Mi támogatjuk a mostani előterjesztést, nincsen okunk arra, hogy ne tegyük, ellenben nyilvánvalóan vannak olyan dolgok, amiket még szeretnénk felhozni annak érdekében, hogy a lehető legpontosabb és legszakmaibb legyen az a besorolás, ami majd történni fog a térségekkel, a településekkel kapcsolatban. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem