VÉGH TIBOR

Teljes szövegű keresés

VÉGH TIBOR
VÉGH TIBOR, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A költségvetési bizottság május 9-ei ülésén ellenszavazat nélkül, de 4 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak találta a törvényjavaslatot. De amíg idáig eljutottunk, az egy hosszabb idő volt. Aki a '90-es évek elején-közepén vállalkozó volt, benne élt a gazdaságban, az még pontosan emlékszik arra a szörnyű gazdasági cunamira, amit a körbetartozási hullám indított el, cégek ezreit döntve csődhelyzetbe vagy csődközeli helyzetbe. Akkor nem volt rutin, nem volt gyakorlat és nem volt olyan a jogszabályi környezet, hogy ezeket megfelelően lehetett volna kezelni. Majd 2005-ben a politikai kommunikáció fő témája ismét a körbetartozás volt. Végül is 2005 végén, 2006-ban meg is indult erről a gondolkodás, a kormányzati gondolkodás, de úgy éreztük, úgy gondoljuk, hogy ez még csak szőrmentén és szemérmesen történt.
Mint ismert, a tavaly őszi törvényjavaslatot a kormány visszavonta. Pár bizottságban az fogalmazódott meg - a gazdasági bizottságban, a költségvetési bizottságban -, hogy egeret szültek a hegyek, tehát egy komplexebb megoldást szerettünk volna ennek a kérdésnek a rendezésére. Ez a komplexebb megoldás végül is megszületett, de ez még mindig nem a végső állapot. Itt van előttünk egy törvény, harminc helyen változik három jogszabály, ahogy államtitkár úr elmondta, a csődeljárásról, a közbeszerzésről szóló törvények és a polgári törvénykönyv. Nagyon fontos az is, amit már eddig tavasszal végzett a kormány, a parlament ebben a jogalkotási folyamatban - akár a büntetőeljárásról szóló törvényt is említhetnénk itt.
Nem szeretném elbeszélni a kisebbségi véleményt mondó képviselőtársam elől a lehetőséget, de abban végül egyetértettünk, hogy bizony sokszor az állam, az állami cégek és az önkormányzatok is elindítói lehetnek egy-egy körbetartozási hullámnak. Tehát van dolgunk a szabályozásban, nem elég a fővállalkozók nyakába varrni ezt a problémakört. Örülünk a javaslatnak, és még jobban örülünk majd, ha folytatjuk ezt a munkát akár az államháztartásról szóló törvény, akár a pénzforgalomról, akár a közigazgatási eljárásról, akár a pénzintézetekről szóló törvények vonatkozásában. Szükséges ez a törvény, de még nem elégséges. Szeretném elismételni: a költségvetési bizottság ellenszavazat nélkül, 4 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak találta.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem