VÉGH TIBOR

Teljes szövegű keresés

VÉGH TIBOR
VÉGH TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen. Azért látszódik, hogy Ékes képviselőtársam sokat mozog a vállalkozások világában. Említette, hogy 2003-tól foglalkozik a körbetartozások kérdéskörével, nekem ez már '91-től sajnos osztályrészemül jutott. Tehát az elmúlt 15-16 év tapasztalatai egy kicsit mást és egy kicsit hasonlót mondatnak velem, mint amit ön is mond.
Azt gondolom, az, hogy egy törvényjavaslat ötpárti konszenzussal kerüljön a parlament elé, annak biztos, hogy nincsen semmi akadálya. Ha csak rajtam múlik - és akkor a saját pártunk által képviselt frakcióban ezt el fogom tudni mondani -, ezt én fogom javasolni, hogy majd amikor legközelebb hozzányúlunk ennek az előkészítő bizottságnak a munkája alapján a törvényjavaslathoz vagy a törvényhez, akkor legyen meg az ötpárti egyetértés, hiszen akár a gazdasági bizottságban, akár a költségvetési bizottságban azért azt láttuk, hogy ellenszavazat nem nagyon volt, hanem inkább csak bizonyos tartózkodások voltak, és most is itt a támogatást hallottuk.
Emlegetjük ezt a 322 milliárd forintos - merthogy pontosan ennyiről volt szó a 384-ből - áfavisszatartást. Itt a költségvetés pórul járt, ha jól emlékszünk, ezt gyakran a szemünkre is szokták vetni, hogy 5,8 milliárd forinttal - az ÁSZ-jelentésben ez olvasható - az egyenleg így alakult, hogy ennyi volt a késedelmikamat-többlet, amit nekünk ki kellett fizetni, szemben azzal, amit az áfaellenőrzésekkor be tudtunk szedni. Nem tudni, tehát mondhatjuk azt, hogy a földalapú támogatások késve történő kifizetése vagy a tartalékképzési kötelezettség az önkormányzatok felé, ezek indították el; nem, ez nem így van. Tehát a '90-es évek elején sem voltak ilyen előírások, ez pontosan olyan, mint amikor valamikor, valahol egy dugó keletkezik az országúton, azt véljük, hogy majd fogjuk látni, hogy ott van egy szörnyű baleset, és amikor odaértünk, egyszer csak azt látjuk, hogy nem is történt ott semmi, de a dugó ettől még kialakult.
De a feladat ettől még teljesen érthető, ezt nekünk közösen kell megoldani. Tehát ha Ékes képviselőtársam képviseli ezt, akkor én ebben nagyon szeretném támogatni, hogy ötpárti javaslattal kerüljön ide a legközelebbi törvénymódosítás.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem