DR. PETŐ IVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. PETŐ IVÁN
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Abban, úgy tűnik, egyetértés van, hogy az elektronikus kereskedelem a hazai gazdaság egyik legdinamikusabban fejlődő területe. Ez a növekedés egyértelmű, a számok magukért beszélnek. Egyértelmű azonban az is, hogy van hová fejlődni a problémák ismeretében, jócskán kedvezőtlenebbek az adatok Magyarországon, mint a nálunk fejlettebb országokban. Éppen ezért úgy gondoljuk, hogy a jogalkotónak a lehetősége keretein belül minden lépést meg kell tennie annak érdekében, hogy ez a kereskedelmi forma továbbra is fejlődőképes legyen, tudja tartani a lépést a nálunk ez ügyben fejlettebb országokkal, ugyanakkor a problémákat lehetőség szerint csökkentsük.
Mire is jó az elektronikus kereskedelem? Az elektronikus kereskedelem a vásárlás olyan formáját valósítja meg, ahol az egymástól térben távol lévő eladó és vevő anélkül köt üzletet egymással, hogy közvetlenül érintkezniük kellene, vagy találkozniuk kellene. Ez egyrészt természetesen hasznos a vevőnek, hiszen az elektronikus boltnak nincs nyitvatartási ideje, könnyebben tájékozódik interneten a vevő, nem kell boltról boltra járnia, ha valamit keres, bármikor leadhatja rendelését. Ráadásul az internet adta lehetőséggel élve könnyebben összehasonlíthatja a termékeket, azok árait, összességében tudatosabb fogyasztói döntést hozhat, mint a térben korlátozva.
Másrészt, természetesen ez sem titok, hasznos az eladónak is, hiszen nem kell országszerte boltok hálózatát üzemeltetnie, alkalmazottakat olyan számban foglalkoztatnia, mint a hagyományos bolti rendszerben. Ezzel saját költségeit csökkenti, és legalábbis elvben az árait is csökkentheti, saját versenyképességét mindenképpen fokozhatja. A jelenlegi kereskedelmi szabályozás pont az utóbbit, az eladókra vonatkozó előnyt korlátozza olyan módon, hogy a csomagküldő kereskedelmi tevékenységet folytató vállalkozások számára kötelezőként írja elő a vevőszolgálat működtetésére alkalmas helyiség fenntartását.
(14.30)
Az interneten keresztül értékesítő üzletek döntő többsége csomagküldő szolgáltatás keretein belül szállítja ki a megrendelt árut, ezért ez a kötelezettség gyakorlatilag minden magyar, interneten keresztül kereskedő boltot terhel. Ez a kereskedőkre nézve költségekkel járó kötelezettség, hiszen helyiséget kell vásárolni vagy bérelni, annak rezsijét fizetni szükséges, valamint a személyzetet is tartani kell.
Ugyanakkor e kereskedelmi forma sajátosságai miatt erre a vevőszolgálati helyiségre igazából ebben a formában nincs szükség. Ne felejtsük el, hogy távollévők közötti ügyletről van szó. A távollevőség jelen esetben nem egy elvont jogi fogalom, hanem ténylegesen a fogyasztó és az eladó között meglévő, akár több száz kilométeres távolságot is jelenti. Egy ilyen kereskedelmi forma esetén a fogyasztót nem védi az, hogy személyesen reklamálhat az ország másik végében egy erre a célra rendszeresített helyiségben. A fogyasztót az védi, hogy a hibás árut az eladó kicseréli ellátási jogának érvényesítése során, az eladót a vételár visszatételére lehet kötelezni. Ezeket a garanciákat pedig jelenleg is biztosítják a hatályos jogszabályok.
A fogyasztói érdekek védelmét tehát ezen szabályok tényleges érvényesítése szolgálja, ennek érdekében fokozni kell természetesen az ellenőrzéseket, aktív hatósági fellépést kell tanúsítani azon rejtőzködő, rosszhiszemű eladókkal szemben, akik egyéb jogsértések mellett egyébként jelenleg sem tartanak fenn vevőszolgálati helyiséget. Egyébként ebből is látszik, hogy önmagában a vevőszolgálati helyiség fenntartásának kötelezettsége nem akadálya a rosszhiszemű eladói magatartásnak. Ezt a hatékony hatósági ellenőrzés szűrheti csak ki. Mindezt az európai uniós tagállamok döntő többsége felismerte, és nem írnak elő üzlethelyiség vagy vevőszolgálati helyiség fenntartására vonatkozó szabályokat. Magyarországon a szakma részéről régóta él ezen kötelezettség megszüntetésének az igénye, az érintett szakma tisztában van azzal, hogy az elektronikus kereskedelem határokon átnyúló jellege miatt ez egyértelmű versenyhátrányt jelent a magyar vállalkozók számára.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az önök előtt fekvő törvényjavaslat - az elmondottakból is kitűnik, és az előttem elhangzó megszólalásokból is kitűnik - korlátozott célú, az általam is említett vállalkozásoknak eleget téve 2008. március 31-ével megszüntetni tervezi a vevőszolgálati helyiség fenntartására vonatkozó kötelezettséget. Úgy gondolom, hogy ez a régen várt jogszabály-módosítás jelentős terhet vesz le a vállalkozások válláról, hozzájárul az elektronikus kereskedelmi ágazat további dinamikus fejlődéséhez, illetve az európai uniós versenyképesség biztosításához.
A törvényjavaslat elektronikus hirdetésre vonatkozó, javasolt szabályai előremutatóak és üdvözlendőek, így az SZDSZ részéről a törvényjavaslatot támogatjuk. Hozzá kell tennem, hogy a fogyasztókat védő, az elektronikus reklámozással kapcsolatos módosító indítványokat nagyobb számban, összesen kilencet benyújtottam képviselőcsoportunk nevében.
Köszönöm szépen a megszólalás lehetőségét. (Szórványos taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem